Várható, hogy ha Törökországban kialakul egy kemény, nyugat ellenes diktatúra, akkor a nyugatiak támogatni fogják a kurdok elszakadását?
A kurdok kb 23 millióan vannak, és Törökország 20%-át lakják. Egy erős, és határozott nép, mely nem adja fel a küzdelmet, és harcol egy független államért, és az iszlám állam ellen. Ha a nyugatiak hozzásegítenék őket egy független államhoz, akkor biztos, hogy kő kemény szövetségesei lennének pl a NATO-nak is, meg Európának is, és ezzel gyengítenék a nyugatot zsaroló, iszlamizálódó, diktatórikus Törökországot is.
A kurdok 35 millióan vannak, és Irakban is és Szíriában is visszaszorították keményen az IS-t annak ellenére, hogy még a törökök is támadják a kurdokat.
Szerintetek be fog ez következni?
A nyugat kettős mércét játszik. Bár támogatta a kurd szeparatistákat(PKK), azokat terrorszervezetként ismerte el. De Belgiumban, Németországban, Dániában még mindig tevékenykednek a PKK szimpatizánsai.
Azért ne felejtsük el a másik oldalt sem: Pont török nyomás miatt a török Szürke Farkasokat(Bozkurtlar) miért nem fogatta el az Európai Unió terrorszervezetként? Ők rosszabbak, mint a PKK, nem is olyan régen, Stockholmban robbantották fel a legnagyobb törökországi kurd párt képviseleti irodáját. Na ők miben különböznek? Semmiben!!! Nem beszélve arról, hogy Thaiföld, Oroszország, Kína, Kazahsztán és Örményország mind-mind terrorszervezetnek ismeri el a Szürke Farkasokat. Álszent világban élünk, mert míg a PKK-t elfogadták, mint terrorszervezet, ciprusi török nyomulásnak még mindig nincs következménye és a török Szürke Farkasokat sem fogadták el, mint terrorszervezet, akik felelősek rengeteg kurd civil haláláért, kurd kislányokat zaklatnak, terrorizálják az ottani kurd lakosságot. Erről minap én magam, SAJÁT BŐRÖMÖN megtapasztaltam, amikor Törökországban nyaraltam. Megdöbbenve hallottam, mi folyik ott! Hihetetlen...a román-magyar viszony semmi ehhez képest! Nem fényes a helyzet, de nem is lesz soha tartós béke Törökországban!
Amúgy Irakban függetlenedni fognak, ha minden jól alakul!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!