A britek miért adják el sorra az autómárkáikat?

Ez mindenhol így van, ha valami már nem kell vagy túl nagy veszteségeket termel, akkor jön egy nagyobb ami felvásárolja. Felvásárlásnál meg az a kérdés, hogy végre tudod-e hajtani.

Talán azért mert ezek magánvállalatok. Ha egy magánember úgy gondolja, hogy a tulajdonát (legyen az étkészlet, karóra, ház vagy márkanév) az megteheti. Ennyi.

Ez már a '60-as, '70-es évektől lezajlott a globalizáció erősödésével. A British Leyland számos angol márkát fogott össze, sok embert foglalkoztatott, talán még a '70-es években is a világ 6. legnagyobb autógyártó nagyvállalata volt. Aztán a brit autógyártók lemaradtak a versenytársaktól, nehéz helyzetbe kerültek. Egyre inkább háttérbe szorította őket az erősödő konkurencia. Csődbe mentek, sok márka megszűnt, a vállalatok szétdarabolódtak. Az autógyártás a nagy befektetési igények miatt egyébként is csak nagyban éri meg, a kicsiknek egyedül nincs esélye, egyre koncentráltabb az iparág. A jó nevű márkákat, autógyárakat külföldi szakmai befektetők, autógyártók vették meg. A Mini, a Triumph márkák és a Rolls-Royce a BMW tulajdona, az MG a kínai SAIC-é, a Ford majd tőlük az indiai TATA szerezte meg a Jaguár, Rover, Land Rover márkákat. Néhány kis szériás, drága sportautókat gyártó cég (Aston Martin, Lotus) maradt önálló.

Az autógyártás csak akkor kifizetődő, ha adottak a feltételek. Nemcsak a konkurenciánál kell erősebbnek lenni, nemcsak jó technológia kell, az infrastruktúra megfelelősége se elég önmagában. Kell hozzá szakember, aki akarja is csinálni. Ha megnézed az angolok hozzáállását, megérted, miért veszteségesek az autógyáraik.