Szerintetek a románok megoldása jó a devizahitel problémára?
Ha a bankárok nem adtak egyértelmű és világos tájékoztatást az árfolyamkockázatot illetően, akkor a bíróság is így ítélkezne.
Valószínűleg volt néhány precedens bírósági ítélet, azután lépett a kormány.
Mindenki jobban jár, ha nem egyedi perekben kell jogorvoslatért folyamodni.
Nem. Ellenkezik mindennel, amit a szabad gazdaságról gondolok, hogy egyszerűen kötelezzük a bankot milliárdos veszteség elkönyvelésére, mert szavzatokat akarunk nyerni.
Az sokkal rosszabb lenne, ha "felszalámiznák" a károsultakat, kiemelnének egy csoportot, és azt mondanák, hogy ti jogosultak vagytok 180 HUF/CHF árfolyamon törleszteni, amikor az árfolyam éppen 240 HUF/CHF. A többi meg mehet a darálóba.
A kérdés rossz. A "jó" csak valamihez képest, valamely csoport számára értelmezhető.
És ez a csoport az ország. Tehát meg kell vizsgálni, miféle lehetőségek vannak, mi a végrehajtásuk következménye, kik okozták a helyzetet (kell e kezelni egyáltalán), és kapunk eredményeket (mindegyik eset számolható elfogadható pontossággal). Ebből kell kiválasztani az ország számára legelőnyösebbeket. És az nem számít "legelőnyösebbnek", ha eközben sok konkrét család nagyon rosszul jár, meg az se, ha ettől néhány bank csődbe jut.
A legkártékonyabb véleménynek a "hagyjuk a piacot szabadon tevékenykedni" című neoliberális véleményt tartom. Ez viszi csődbe a világot, ez a leghazugabb állítás, és ez az, ami csak a leggazdagabb, semmit figyelembe nem vevő (a saját profitot leszámítva) csoport számára jó, a világ 99,99% számára nagyon rossz.
ratyi gazdaság -> erősödő deviza -> elszállt törlesztő.
itt csak a hitelt felvevő járhat rosszul, mert gondolom senki se gondolja, hogy a bank 20 évig törlesztgeti a frankot harmadik félnek, majd csóválja a fejét, hogy már megint emelkedett a chf.. Azt az árfolyam-különbözetet szépen elrakja magának, persze ellenkező esetben meg lenyelné a különbözetet, de MO-n igaz ettől nem kell tartani.
A BUDAPESTI GAZDASÁGI FÖISKOLA KÜLKERESKEDELMI KAR hallgatója Balogh Tamás szerint:
"A jövőbeni árfolyam meghatározásához itt sem kell megvárni a lejáratot, hiszen minden szükséges adat már a jelenben rendelkezésünkre áll. Ismerjük az azonnali piaci árfolyamot, a megvett deviza összeget, annak hazai valutában kifejezett értékét, a betét/hitel piaci kamatokat, igy a jövőbeni árfolyamot már ma meg tudjuk határozni. A számítás elvégzéséhez a következő képletet használhatjuk: Határidős árf.=Spot árf.+Spot árf.*(kamat2-Kamat1)*Napok/36000"
Valamint azt is mondja:
"Természetesen, ha a hazai kamatláb magasabb a külföldinél, akkor a határidő távolodásával az árfolyam növekedni fog."
Ezzel szemben a banki kockázatfeltáró nyilatkozatban ezt nyilatkozta a bank:
"egy esetleges kedvezőtlen árfolyamváltozás/emelkedés Önnek előre nem látható, és előre ki nem számítható többletköltséget okozhat."
Remélem mindenki érzi a két tájékoztatás közötti kontrasztot.
Megjegyzés:
Izlandon 46 év börtönt osztottak ki bankárok számára.
Kínában pedig felakasztották a csaláson ért bankárokat. A lelkük nem fog a mennybe menni.
Minden viszonylagos, a Román bankárok most még relatíve olcsón megússzák.
A Magyar bankárok, jártak a legjobban, ők élnek mint hal a vízben.
Igen, jó.
Balubával ellentétes a nézőpontom: szabad gazdaság = szabad rablás
Azt, hogy pontosan milyen módon hiteleztek Romániában, nem tudom. Azt viszont pontosan tudom, hogy Magyarországon hogy bűnöztek vele:
1. Kölcsönszerződést írattak alá az adóssal devizaösszegre. Ez még alapvetően OK.
2. Az adóssal tartozáselismerő okiratot írattak alá a közjegyző cinkosságával, ami devizaösszegről szólt, holott közokiratba kizárólag forint érték jegyezhető be (9000/1946. ME. rendelet - ma is hatályban van!), ha a törlesztőrészletet forintban kell fizetni.
Link: [link]
3. A földhivatalban jelzálogjogot jegyeztettek be devizaértékre, holott a földhivatali határozat is közokirat. Csak forint értéket jegyezhetnének be ebben az esetben.
4. A hitel folyósításakor a kölcsön tárgyát, a devizát jogilag, banktechnikailag és fizikailag sem bocsátották az adós rendelkezésére, pedig ezt akkor előírta a polgári törvénykönyv és a pénzintézeti törvény is.
Ehelyett a lakossági folyószámla hó végi bankkivonatán egyszerűen forint volt feltüntetve hitelfolyósításként. Gy.k.: Ki lett próbálva, mi jelenik meg egy forint alapú folyószámla kivonatán, ha devizaszámláról ráutalnak svájci frankot: Első sorban látszik a deviza összege és pénzneme, majd az alatta lévő sorban a konverzió az átváltási árfolyammal és a forint összeggel.
A magyar devizahitelesek bankkivonatán se az előbb említett első sor, sem az átváltási árfolyam nem látszik.
Ez alapján, semmilyen árfolyam különbözet nem követelhető az adósoktól jogosan.
Így a felvételkori árfolyamon forintosítása ezeknek az áldevizahiteleknek polgárjogilag, matematikailag az egyedül jó megoldás.
A következő lépésnek viszont a devizacsalásban érintett bűnöző elemek felelősségre vonásának kell lennie, ami már több éve el is indult a Hágai Nemzetközi Bíróságon, és a strasbourgi Brüsszeli Emberi Jogok Európai Bíróságán Kásler Árpád és sorstársai által.
Link: [link]
Született egy cikk a romániai "forintosításról" Kásler Árpádtól:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!