Meddig tűrhetjük még mi, kelet-európaiak az EU-ban való részvételt, amikor mi vagyunk az egyetlen józanul gondolkodó európaiak, akiket a Nyugat meg sem hallgat?

Itt van most a migránskrízis, de még a korábbi években is a különféle gazdasági és politikai kérdések.

Egyedül a kelet-európaiak látják a világot olyannak, amilyen. Se rossznak, se jónak, hanem egyszerűen egy helynek, ami őseink miatt egy bizonyos mai állapotban kialakult, és amiben túl kell élnünk, helyt kell állnunk. Racionálisak és materialisták vagyunk. Nem fűzünk semmi reményt az élethez, ellenben nincsenek is irreális, idealisztikus vágyaink. Ezek vagyunk mi magyar, románok, szlovákok, lengyelek stb.

Ellenben ott van a Nyugat. Elvakultak a jóléttől, mindent megettek, amit vezetőik eléjük tálaltak.

Az EU főfejesei elefántcsonttoronyból nyomják az idealista, valóságtól teljesen elrugaszkodott szentbeszédjüket, nyugati követőik pedig Álomország Tengerpartján hallgatják, úgy hogy fogalmuk sincs róla, hogy mi az élet.

Mi, kelet-európai EU-tagok meddig tűrjük még ezt? Ha nem hajlandóak hallgatni ránk, sőt modern boszorkányüldözést folytatnak ellenünk, miért tűrjük a sorsunkat? Miért nem hagyjuk örökre ott ezt a debil bagázst?

Elmondtuk a véleményünket, lehülyéztek, nincs értelme tovább várnunk.