Nem ironikus, hogy a burkini betiltása mellett kampányolók azzal is érvelnek, hogy az iszlám államokban sincsenek nagyon emberi jogok, tehát Európában sem kell lenniük? Ezzel nem pont azoknak a szintjére süllyednek le, akik ellen tiltakoznak?
# 21
Tehát ha a férj rád kényszerít egy ruhát, akkor az legyen az állam válasza, hogy tiltsuk azt be? Hogy egyik oldalról a férj cseszegessen, a másik oldalról a rendőrség? Szerintem ez életszerűtlet.
Ha a nő erőszakosnak tartja a férjét, akkor jelentse fel. Ha nem teszi, akkor mi mást tud tenni, mint beletörődni? Főleg, hogy a muszlim nők ezt nem gondolják bántalmazásnak, hiszen ebben a szellemben nevelkedtek. Viszont a kultúrát nem lehet erőszakkal betiltani.
Mindenesetre legalább egy épkézláb érv, mert az eddig összes arról szólt, hogy "a kultúránk megcsúfolása", "csak minket provokálnak", "nehogy már azt vegyenek fel, amit akarnak, ha már idejönnek".
" ha a férj rád kényszerít egy ruhát"
Nem tud, hogyan is tudna?! A nő egyenlő a férfival, és a jog mindenkié. Ezt kéne tudatosítani a muszlimokban, nőkben és férfiakban is -és aztán valóban be is kéne tartatni a jogot!
Írtam másik topikban, hogy ha ezt elfogadjuk vallásszabadságként, akkor azt is elfogadhatjuk, hogy normális dolog a nők csiklóját kivágni, hiszen ha ez náluk a szokás, hagyomány, akkor oké. Ilyen NINCS itt nálunk, és ne is legyen! Aki ide jön, az az európai normát kövesse, vagy menjen haza!
"Vicces" amikor azt mondják az arab nők viseletére,hogy ez a kultúrájuk része.Érdekes a BMW meg a 100eurós ing is a kultúrájuk része?
Rengeteg probléma van a burkával.
Pl:család:a gyerek az anyjával van.A gyerek nem az anyjával van,hanem egy lepedővel.Nem látja az arcát,a mimikáját stb.
Volt már olyan,hogy ebbe raboltak ki egy bankot.
Igazoltatás:Mivel rajta van a lepel,qrvára nem lehet felismerni.
már itt vannak több mint fél évszázada(2.vh után) a muszlimok,de még mindig nem tudnak integrálódni...érdekes
"Írtam másik topikban, hogy ha ezt elfogadjuk vallásszabadságként, akkor azt is elfogadhatjuk, hogy normális dolog a nők csiklóját kivágni, hiszen ha ez náluk a szokás, hagyomány, akkor oké."
Ha neked ugyanaz a kategória a két dolog, akkor vagy direkt ferdítesz, vagy nagyon nem érted. Hadd ne magyarázzam már el a kettő közötti különbséget.
"Rengeteg probléma van a burkával.
Pl:család:a gyerek az anyjával van.A gyerek nem az anyjával van,hanem egy lepedővel.Nem látja az arcát,a mimikáját stb."
A kérdés nem a burkáról szólt. A muszlim nők csak házon kívül viselik a burkát, otthon nem. A gyerek nem egy kendő mellett nő fel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!