Amerika megbánta már az Iraki és Afganisztáni háborút?
"Ma már egyetlen vallás sincs amelyik vallási fanatizmus miatt háborúzna. "
A mai muzulmán világot egyértelműen a radikális iszlám képviselői tartják befolyásuk alatt, minden muszlim elsőrendű kötelességévé téve a dzsihádot. Az iszlám társadalmak nem szekularizáltak, a muzulmán vallás pedig gúzsba köti és fejlődésképtelen állapotban tartja ezt a világot. A kudarcélmény az, ami a terrorizmust és az al-Kaidát szüli.
"Bár a törökök esetében volt rá kísérlet, ne feledjük nem ők jöttek ide. "
Ezt nem értem, hogyhogy nem ők öttek ide?
"A gazdaságilag, anyagilag elmaradott országoknak nincs a terrorizmuson kívül semmi reális lehetősége a védekezésre, ellenállásra. "
Marhaság, már megbocsáss. Nézz szét Délkelet-Ázsiában. Azok is végtelenül elmaradt gyarmatok voltak fél évszázada. És hova jutottak mára! Az iszlám civilizáció az, amelyik képtelen a fejlődés útjára lépni.
"Ezek a háborúk átmenetileg talán megoldást jelentenek a további rablásra, kizsákmányolásra, de hosszú távon csak rontanak a helyzeten. "
Mégis mit rabol Amerika Afganisztánban? Kecskéket?
Az olajszükségletének legnagyobb részét pedig már nem az Öböl-térségből szerzi be az USA.
Nyugat-Európa iszlám bevándorlók általi elárasztása pedig semmi jóval nem kecsegtet minket. Ez is potenciális fenyegetés a mi kultúránk és értékrendünk számára.
"Ezt nem értem, hogyhogy nem ők öttek ide? "
Mit nem értesz ezen. Mi fehérek gyarmatosítottuk az egész maradék világot. Amerika most is ott van mindenhol (katonailag is), ahol az érdekei úgy kívánják. Most pedig még Magyar katonák is vannak Afganisztánban, és nem fordítva.
"Az iszlám civilizáció az, amelyik képtelen a fejlődés útjára lépni."
Nekik nem biztos, hogy a fejlődés azt jelenti amit pl. neked. Hogy jövünk mi ahhoz, hogy megmondjuk másnak, hogy mit akarjon? Ezt erőszaknak hívják. Nemzetközi méretekben pedig imperializmusnak.
"Mégis mit rabol Amerika Afganisztánban? Kecskéket? "
Onnan tényleg nem sok mindent tud rabolni, de ürügynek jó volt. Nagyon kilógott volna a lóláb, ha Bin Laden tartózkodási helyét kihagyják, és egyből Irakra támadnak. Afganisztán stratégiailag is fontos, nem véletlen, hogy a SZU ellenében meg éppenséggel segítették Ladenéket. Arra már gondolni sem akarok, hogy a heroin jó üzlet egy csomó amerikai milliárdosnak.
"Az olajszükségletének legnagyobb részét pedig már nem az Öböl-térségből szerzi be az USA. "
Az lehet, de hogy szüksége van rá az biztos. Lemondani meg semmiképp sem akar az olcsó olajról, ha ezt egy bábkormány lehetővé teszi számára.
"Nyugat-Európa iszlám bevándorlók általi elárasztása pedig semmi jóval nem kecsegtet minket. Ez is potenciális fenyegetés a mi kultúránk és értékrendünk számára."
Ez így van. Számukra viszont mi jelentünk veszélyt. Talán mindenkinek a saját portáján kellene rendet tennie. Persze hol érdekli, a globális tőkét a kultúra. Az csak a pénzhez kötődik.
Amikor az oroszok el akarták "foglalni" Afganisztánt, azt hitték 2 nap alatt meg lesz, majd pár év után rájöttek hogy nem fog menni és kivonultak megszégyenülve.
Amerika még nem tart itt, de nem hiányzik már sok hozzá.
"Mit nem értesz ezen. Mi fehérek gyarmatosítottuk az egész maradék világot. Amerika most is ott van mindenhol (katonailag is), ahol az érdekei úgy kívánják. Most pedig még Magyar katonák is vannak Afganisztánban, és nem fordítva."
Bocs, úgy értettem a törökök magyarországi ittlétére értetted "a ne feledjük nem ők jöttek ide" kijelentést.
Azért az arabok simán elfoglalták volna Európát, ha Martell Károly illetve Bizánc nem állítja meg őket a 8. században. Vagy mi és a Habsburgok a törököket a 16. században.
Hogy Amerika mindenhol ott van, ahol az érdekei kívánják? Igen, klasszikus nagyhatalmi politika, mióta világ a világ. A magyar katonák ottléte szerintem nem baj, nem árt tanulni a fejlett haditechnikát élesben az amcsiktól.
"Nekik nem biztos, hogy a fejlődés azt jelenti amit pl. neked. Hogy jövünk mi ahhoz, hogy megmondjuk másnak, hogy mit akarjon? Ezt erőszaknak hívják. Nemzetközi méretekben pedig imperializmusnak."
Nézd, a lehetőségek nekik is adottak voltak és lennének ma is az anyagi jólét és a szabad társadalom kiépítésének irányába. Nekik nem kell. OK, ha nem, hát nem. Akkor viszont ne játszanak dzsihádosdit meg terroristásdit a mi világunk ellen, hanem maradjanak békén a s*ggükön.
"Az lehet, de hogy szüksége van rá az biztos. Lemondani meg semmiképp sem akar az olcsó olajról, ha ezt egy bábkormány lehetővé teszi számára."
Nem akarja engedni és joggal, hogy néhány iszlám fundamentalista idióta zsarolhassa az olajkincsen keresztül az egész világot. Arra mindenkinek szüksége van a Földön.
"Ez így van. Számukra viszont mi jelentünk veszélyt. Talán mindenkinek a saját portáján kellene rendet tennie. Persze hol érdekli, a globális tőkét a kultúra. Az csak a pénzhez kötődik."
Ők árasztják el a mi országainkat, nem mi az ő világukat. És a számbeli súlyuk növekedését az iszlám erőszakos európai terjesztésére akarják felhasználni. Kösz, de ebből én nem kérek.
A globális kultúra adott. lehet szeretni, nem szeretni, attól az még létezik és fennmarad. Értelmes, tehetséges nemzetek tudnak élni az adott lehetőségekkel és jólétet, anyagi és szellemi fejlődést produkálnak a globalizmus keretein belül, illetve annak túlhajtásai ellen sikerrel védekeznek.
A baj az, hogy az iszlám nem az elszigetelődést választja a globális világ többi részétől, hanem a saját világát próbálja ráerőltetni a miénkre. N én ebből nem kérnék. Inkább Európa vagy Amerika, mintsem Irán, Szíria vagy Afganisztán.
Pont fordítva van, de mindegy. AZ iszlámot senkire nem erőltetik rá, csak a maguk fajtától várják el, hogy betartsák. Itt pont az USA az, aki megpróbálja ráerőltetni a dolgokat a másikra. Másrészt amerika innen szerezte be az olajat olcsón, és mikor világpiaci árat akartak kérni tőlük, hirtelen ellenség lett. Miért baj az, ha ők is akartak keresni rajta valami? Az USA nem ugyanezt csinálja?? Nem mindenben csak a pénzt látja? Vagy nekik szabad, de másnak nem?
Talán ha kerestek volna szegények valamit az olajon, akkor azért egy kevés csurrant-cseppent volna a gazdaságba is, és talán nem lennének a legszegényebb 10-ben.
Amúgy is ez az egész csak hatalmi játszma, Amerikának emberkednie kell, hogy megmutassa, mekkora isten... Hát két elég gyenguci országot választott... belső viszályok, stb. nagy büszkeség, mondhatom...
"AZ iszlámot senkire nem erőltetik rá, csak a maguk fajtától várják el, hogy betartsák. "
Tartsák be, de otthon, az arab világban és nem Európában. Ott lehet burkában mászkálni, mecsetekben imádkozni, négy feleséget tartani stb. Európában mások a civilizációs értékek, itt ezt kell elfogadnia annak aki idejön. Ha meg nem tetszik, lehet hazamenni.
"Másrészt amerika innen szerezte be az olajat olcsón, és mikor világpiaci árat akartak kérni tőlük, hirtelen ellenség lett. "
Világpiaci árat is fizetett nekik Amerika. Abból épült Dubai, meg a többi csodaváros.Ami persze egy kirakat, csak az olajüzlet lefölözésére alapul, nincs mögötte valós gazdasági teljesítmény. Az iszlám társafalmak alapból képtelenek az innovációra és az arra alapozott fejlődésre. Az iszlám vallás dominanciája minden ilyen kitörési lehetőségnek útját állja.
"Hát két elég gyenguci országot választott... belső viszályok, stb. nagy büszkeség, mondhatom..."
Csak nem hagyja, hogy vallási fanatikus helyi kiskirályok az egész emberiséget zsarolhassák az olajukkal.
"Az amcsik mindenre rá akarják tenni a kezüket, hogy mint egyedüli nagyhatalom bábként rángathassa az egész világot. Ez bejönne neked, mi?"
A Pax Americana egyáltalán nem ellenkezik az én világképemmel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!