Miért szeretik ennyire Che Guevarát?

'Nem mondom meg helyetted, épp ez az, nézz utána, olvass róla és utána ítéld meg magad, ne más véleményére alapozz. :)'

Olvastam róla és nem változott a véleményem.

Pár mítosz Che-ről:

'Állítás:

Guevara, a közvetlen, kedves, fiatalos forradalmár a kapitalista világ kíméletlen politikusaival szemben az emberközeli humanizmust képviselte.

Cáfolat:

Guevara valójában a kíméletlen terror híve, szervezője és vezetője volt; nevéhez kapcsolódik többek között az első kubai munkatábor.

Bővebben:

Sok kép és film maradt fent a kedvesen mosolygó, szivarozgató, munkásokkal együtt dolgozó Che Guevaráról. Öltözködése, modora laza és közvetlen, barátságos volt. Korai naplójából pedig egy együtt érző, az emberi szenvedésre fogékony fiatalember képe rajzolódik ki. Ez azonban Che egyéniségének csak egyik oldala.

Már a hatalomért folytatott kubai gerillaharcban (1956-59) „hidegvérű és szigorú harcos, egyesek szerint inkvizítori buzgalom jellemzi.” Visszaemlékezők és egykorú naplók szerint, mikor egy kémkedő parasztot fogtak el, a felkelők vezetője, Fidel Castro „megkérdezte, ki akarja lelőni. Hosszú csend következett, majd Che Guevara lépett elő. Rezzenéstelen arccal, minden érzelemtől mentesen agyonlőtte azt az embert, majd feljegyezte a naplójába, hol hatolt be a golyó és hogy övé lett a paraszt minden tulajdona.” Che az eset után többeket is kivégzett, szabályosan „belejött”. Később, 1957-től egy önálló fegyveres csoport vezetőjeként tevékenykedett, és mint ilyen a dezertálásokat, lopásokat, és árulást halálbüntetéssel sújtotta. Ugyanakkor voltak morális vívódásai is, hisz naplójába azt írta egy helyen: „nem vagyok teljesen meggyőződve a halálbüntetés jogosságáról.”

A kemény büntetések a gerillaharcban, háborúban még védhetők, hiszen élet-halál kérdés volt, hogy a dezertőrök és besúgók ne árulják el a kis csapat hollétét. Ám Guevarát a győzelmet követően is „inkvizítori buzgalom” jellemezte. Castro ekkor a havannai La Cabaña erőd parancsnokává nevezte ki. Itt őrizték a politikai foglyokat, és az ő feladata lett a politikai perek lefolytatása. Castro később, 1967. október 18-án kijelentette, hogy Che „különösen agresszív volt”, és ez jelentette az Achilles-sarkát is. Ennek tudatában bízta rá éppen ezt a szerepet, és „a jakobinus elszántságot mutató Guevara a feladatot vállalta is”. Állítólag „kényesen vigyázott a perek forradalmi törvényességére”; más kérdés, hogy ez mennyire felelt meg a jogállamokban elfogadott felfogásnak.

Az első száz napon a Batista rendszer katonái, hivatalnokai, támogatói közül 550 embert végeztek ki az erődben, később lassuló ütemben még sokakat. Voltak olyan perek, melyeket egy 80 ezres stadionban tartottak, és az ott összegyűlt nép, római mintára, lefele fordított mutatóujjal hozta meg ítéletét. Vita van arról, hogy ezzel szemben a Batista diktatúra hét éve hány áldozatot követelt. Castro propagandája 20 ezer halottról szólt, történészi kutatás szerint viszont ennek tizede a valós, kb. 2000 fő. Egybevetésül – ha lehet egyáltalán ilyesmit „egybevetni” –, Magyarországon a félmillió ember deportálásáért továbbá egyéb tömeggyilkosságokért és kegyetlenségekért felelősségre vont magyar háborús bűnösök közül az 1945 és 1951 között tartott népbírósági perek során összesen 189 embert végeztek ki.

Régis Debray (1940-) filozófus egykor a havannai egyetem tanára, Che jó ismerőse volt, aki Bolíviába is utána ment, de később szembefordult Castro rendszerével. Visszaemlékezésében felidézte, hogy „nem Fidel, hanem ő [Che] találta ki 1960-ban a Guanaha félszigeti első javító munkatábort (mi úgy mondanánk, kényszermunkatábort)”. Che állítása szerint ide olyanokat zártak a hatóságok, akik bűnöket követtek el a forradalmi erkölccsel szemben. Maga is elismerte, hogy a munkakörülmények kemények voltak.

E láger nyomán hozták létre Che távozása után, 1965-ben azt a kubai táborhálózatot, melybe politikaiakat, papokat és homoszexuálisokat is zártak.

1963-ban, mikor a venezuelai, demokratikusan megválasztott és alkotmányosan kormányzó Rómulo Betancourt ellen kommunista gerillák harcoltak, Che Kubába látogató olasz kommunistáknak kijelentette: „ha jön egy venezuelai, és megkérdi, mit tegyenek, így válaszolok: lövésre lövéssel válaszolni, minden 15. évét betöltő jenkit elpusztítani és cortar cabezas, cortar cabezas, cortar cabezas (vagyis háromszor is: fejeket levágni).”

Che a forradalmi terror elvi támogatója volt. Végrendeletében dicsérte „az eredményes gyűlöletet, mely hatásos, erőszakos, célirányos és hideg gyilkológéppé teszi az embert.”

Guevara legszigorúbb kritikusai sem vonták kétségbe, hogy a forradalmár valóban boldogítani akarta a nehéz életű latin-amerikaiakat. Más kérdés, hogy ezekkel a módszerekkel ez mennyire lehetett sikeres. Jellemző, hogy a felszabadított „népi” Kubából szöktek és szöknek évente emberek százai az „imperialista” Egyesült Államokba, és nem fordítva.'

'Állítás:

Che Guevara szabadsághős volt, aki az elit korlátozott polgári „demokráciájával” szemben a nép valódi, szabad demokráciájáért adta életét.

Cáfolat:

Guevara a korábbi kubainál is keményebb diktatúrák híve volt, és ebbe az irányba tett lépéseket kubai vezetőként is.

Bővebben:

Ernesto Che Guevara (1928-1967) argentin orvos valóban diktatúrák ellen szervezett felkeléseket, például Fulgencio Batista kubai, vagy René Barrientos bolíviai uralma ellen. De amit helyette ajánlott, az nem a demokrácia volt, hanem egy még kíméletlenebb diktatúra.

Eredetileg, 1956-59 folyamán a washingtoni külügyminisztérium és a CIA aktívan támogatta a Batista-ellenes kubai mozgalmakat. Többek között a CIA-től hozzájuk juttatott pénzből vették meg 1956-ban azt a hajót, amivel a Fidel Castro vezette felkelők Mexikóból Kubába hajóztak. Később is kaptak a szervezettől pénzeket. Castro és szövetségesei ugyanis antikommunistának, a többpárti demokrácia híveinek mutatkoztak, ezért velük szemben a kegyetlen, korrupt és népszerűtlen Batista rendszert az Egyesült Államok 1956 után már nem akarta tovább támogatni. A kubai kommunisták viszont ugyanekkor le akarták beszélni Castroékat a felkelésről, és maga a Szovjetunió is távolságot tartott ezektől a mozgalmaktól.

Castro azonban nem akarta megosztani a hatalmat demokrata szövetségeseivel, katonai erejére támaszkodva félresöpörte őket, diktatúrát vezetett be és Amerikától eltávolodva a Szovjetunió karjaiban és a kommunista ideológia mellett kötött ki. A nagy fordulat 1960-ben történt, mikor az Egyesült Államok leállította a kubai cukornád importját, a Szovjetunió pedig átvette az így megmaradt árut. A szovjet és kubai állam csak ez után vette fel a diplomáciai kapcsolatokat.

A fordulat egyik legfőbb ösztönzője éppen Guevara volt. Ő már a gerillaharcok idején, 1957-ben is kijelentette, hogy „a világ problémáinak megoldására a vasfüggöny mögött [vagyis a szocialista országokban] fog sor kerülni”. Nem zavarta, hogy itt diktatúrák működnek.

Guevara az egyik legfontosabb kubai vezető volt, mikor 1959 októberében megkezdődtek azok a politikai perek, melyek során Castro leszámolt a demokrata és antikommunista szövetségeseivel, mégpedig hagyományos sztálini módszerrel. Az egyik főparancsnokot („commandante”) Hubert Matost például 30 évre ítélték „forradalom elleni szervezkedés” miatt.

Che 1960-ban több szocialista országba, így Budapestre is ellátogatott, ahol egy újságíró – talán saját hazájára is gondolva – megkérdezte, mikor lesznek Kubában a választások. Ő „tréfásan” válaszolt: „amikor Fidelitonak [Castro gyerekének] unokái lesznek.” Négy évvel az 1956-os többpárti fordulat fegyveres leverése után nem hangozhatott jól ez ebben a városban.'