A szólásszabadságba is belefér a mások elleni gyűlölködés, sértegetés, provokálás?
Meg,h a buddhistak nem gyilkolnak
#4: Mi a különbség a vallási fanatisták és az egyszerű vallásosok gúnyolása között ? Azért kérdem, mert mindkét tábor ugyanazokat a dolgokat (Krisztus ábrázolás vagy Mohamed) magáénak vallja, csak amíg az egyszerű hívő békésen tüntet (a sokadik ilyesfajta provokáció után is), addig a fanatista már azonnal kést ránt vagy gépkarabélyhoz nyúl.
#5: Az is egyszerű véleménnyilvánításnak számít, hogy valaki a keresztrefeszített Jézust vizelettel és fekáliával lelocsolva ábrázolja ?
"Nem akarok kötekedni, de a kereszténység miért számít gyilkos, erőszakos vallásnak ? Az egy dolog, hogy miket művelnek a nevében, és megint más az is, hogy miket írnak a hittételek."
Ez egy komplex kérdéskör, ha a véres törtélmi múltját nem tekintjük, akkor bizonyára mondható pacifistának (mint minden vallás), de Afrikában a keresztény milicisták bizony jónéhány "hitetlent" lemészárolnak még napjainkban is - de elég csak a bosnyák muszlimok szerbek általi irtására gondolni.
A hittételek pedig emlékeim szerint írnak olyanokat is a Bibliában, hogy meg kell kövezni aki nem hisz Istenben, meg aki hamis bálványt imád az a pokolban fog elégni, satöbbi, satöbbi.
Persze nem sok egyház van, ami ezt magára merné vállalni a 21. században, inkább megpróbálják béksebb módon értelmezni a Szentírásaikat. Ez egyház szinten kb. úgy néz ki, hogy elmennek a különféle egyházak vezetői, konferenciázgatnak egymással arról, hogy milyen fain lenne a világbéke, meg ne bántsa senki egymást, aztán a hívek ezt vagy betartják, vagy nem. Itt jön az ismételten vicces kérdés, hogy pl. egy szír paraszt AK-47-essel a kezében mennyire képviselheti az Iszlám egyházat. Szerintem semennyire, de az elhatárolódás már az ő dolguk (régen aki az egyház atyának nem tetszően cselekedett, azt ugye kiátkozták, akár a halála után is).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!