Hogy-hogy az oroszok nem kebeleznek be többet Ukrajnából?
Építettek hidat.
Egyébként visszakerült az oroszokhoz a 90%-ban oroszok lakta félsziget
Oroszországnak a Krím-félsziget kellett. Ott van Szevasztopol, a Fekete-tengeri hadikikötő, ahonnan az orosz flotta rövid időn belül el tudja érni a Földközi-tengert, ezzel fenyegetve a NATO hadihajóit. Ha más terület is kellett volna Ukrajnából az oroszoknak, már rég elfoglalták volna, nem szórakoznának azzal, hogy a helyi lázadókat pénzzel vagy fegyverrel támogatják. Odamegy az orosz haderő, tartanak valami kamu népszavazást, azt' jóvan. Esetleg az FSZB megrendez valami robbantásos merényletet vagy túszejtést, rákenik az ukrán nacionalistákra és "rendteremtés" címszó alatt ott terem pár hadosztály.
Csak éppen Oroszországnak nem kell Ukrajnából nagyobb terület. Egy hódító háború sokba kerül: szét kell verni az ellenséget, meg kell szállni az új területet, ki kell építeni valamiféle közigazgatást, rendfenntartó alakulatokat kell kivezényelni. Egy darabig élelmiszerrel és egyebekkel is el kell látni az új területeket, mert megszakadnak a korábbi kereskedelmi kapcsolatok. Utána indul a lakosság leigázása: a korábbi ellenzékiek legyilkolása, bebörtönzése, elhurcolása, megfélemlítő jellegű verések, etnikai tisztogatások, itt-ott kirobbanó felkelések vérbe fojtása - ez sem olcsó mulatság. Ebbe pedig értelmes ország csak akkor kezd bele, ha valami haszna lesz belőle. A Krím-félsziget esetében volt haszna a dolognak, Kelet-Ukrajnában nincs.
Nincs rá szükségük.
A Krím-félsziget annektálásával biztosították, hogy Ukrajna jó ideig nem fog csatlakozni a NATO-hoz a területi vita miatt és a stratégiai fontosságú félszigetet Oroszország ellenőrzi.
Szárazföldi kapcsolatot tudnak így is teremteni. Építenek egy hidat a Kercsi-szorosnál.
Továbbá lényeges, hogy a Krím katonailag jól védhető, egyértelműen orosz többségű, orosz nyelvű terület, míg ez Luhanszkról és Donyeckről nem mondható el (csak 39, 38% az oroszok aránya). A félsziget megszállása könnyen ment, mivel az orosz hadsereg már eleve ott állomásozott. A Krím elcsatolása során Oroszország nem sértette meg Európa második világháború után kialakult határait, mivel a félsziget csak 1953-ban került Ukrajnához Hruscsov ajándékaként, így ennek jogi érvényessége megkérdőjelezhető. Donyeck és Luhansz esetében azonban nem állhat fenn ilyen vita, a két megye egyértelműen Ukrajnához tartozik és ezt Oroszország sem vitatja.
Azonban fontos, hogy Oroszország a Szovjetunió szétbomlása után elismerte Ukrajna határait, lemondott a Krímről, így a 2014-es elfoglalásával több nemzetközi szerződést megsértett, ezért ítélte el Ukrajna és a világ nagy része a Krím elfoglalását és Oroszországhoz csatolását.
Csak részben értek egyet, a lényeget kihagytátok:)
Az oroszoknak az volt a terve, hogy sokkal nagyobb területet hasítanak ki, de ez egyszerűen nem működik.
Az ukránok nem akarnak Oroszországhoz tartozni.
Oroszország bízott abban, hogy vagy katonailag, az orosz szakadárok támogatásán keresztül, vagy pénzügyi igéretekkel (olcsó gáz, közalkalmazotti fizetésemelés) a lakosok szimpátiáját megnyerheti.
Egyik se jött be. Oroszország bevonulhatna tankokkal Ukrajnába, de nem akar egy óriási "Csecsenföldet" birtokolni.
"Nagyobb szankciók lennének a mostaninál"
Ez aligha érdekli Putyint, nagy ívben tesz az oligarchákra, választások pedig idén nem lesznek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!