Meddig fogja még bírni Oroszország a gazdaságát érintő szankciókat? Veszélyben az orosz tőke?
Úgy tűnik, hogy a szankciók miatt az orosz olajkitermelés rohamosan csökkenni kezdett, mivel a szükséges technológiákat külföldről importálták. Alexander Khavkin, az orosz tudományos akadémia olaj és gáz intézetének egy professzora, kijelentette, hogy az orosz cégek képesek lennének néhány év alatt kialakítani hazai technológiákat, de jelenleg egyik sem tesz semmit ennek érdekében. Véleménye szerint az idő előrehaladtával ez egyre súlyosabb gazdasági következményekhez fog vezetni, mivel az orosz büdzsé több mint ötven százalékát gáz- és olajexportok teszik ki. Hozzátette, hogy a szankciók elijesztik a befektetőket, így a helyzet valószínűsíthetően nem fog javulni a közeljövőben.
Mi lesz ennek a vége szerintetek? Hogyan fogja kezelni az orosz állam ezt a pénzkiesést? Sérülni fog-e az orosz hadsereg fejlettsége / harcképessége emiatt?
egyetlen linket sem küldtetek az Orosz csődről,én legalább próbálkoztam ilyesmikkel.
az Oroszok sem fogják csökkenteni a kitermelést.linkelnék de nektek jajveszékelőknek felesleges.
" a nyugati világnak összesen vagy 20-szor nagyobb a gazdasági teljesítménye"
a nyugati világ Orosz nyersanyagra van szorulva,szerencsétlenek ezt a telet sem élnék túl ha (elméletileg) egyik napról a másikra elzárnák a kőolaj-és földgázcsapokat.
Oroszország a világ második burgonya,tej,barnaszén,tégla termelője,negyedik a nyersvas,elektromos energia,vasérc,acél,fatermékek,gabona előállításában.
a világ 3. legnagyobb olajkészletével és a földgázkészlet több mint negyedével rendelkezik.
ilyen mutatókkal hogyan menne csődbe?Gorbacsov hülye volt,miatta majdnem elbukott a szocializmus végérvényesen.
21-es: 2008-ban 150-ről 40 dolcsira esett a kőolaj világpiaci ára.(ezt félve írtam le,nehogy sokkot kapj.)
a 96-os ár amivel az Oroszok számolják a költcségvetést realizálódhat.
Két-három évig mindenképpen kihúzná, viszont jelentősen leapadna a ma tekintélyes deviza és aranytartalék. A mezőgazdaság át tud állni annyi idő alatt az autarkiára, a földgázzal és kőolajjal pedig addigra fokozatosan Ázsia felé fordulnának. Ezt szolgálja pl. az idén megkötött gigaszerződés a kínaiakkal is.
Ugyanakkor ami a legnagyobb problémát jelentené, az az alacsony olajár. Ezért szükség lenne a gazdaság modernizálására, amely viszont szükséges Oroszországban, csak éppen nem tenne jót a jelenlegi orosz elitnek. Sőt talán arra is kényszerítheti, hogy végre hatékonyabban elkezdjen küzdeni a korrupcióval és először magán kezdje.
"a nyugati világ Orosz nyersanyagra van szorulva,szerencsétlenek ezt a telet sem élnék túl ha (elméletileg) egyik napról a másikra elzárnák a kőolaj-és földgázcsapokat."
Ez tudod melyik felfogás? Amikor a melós dünnyög a gyártósor mellett hogy ha hazamenne, akkor összeomlana a gyár. Vagy a falusiak beirkálják hogy ha a falusi nem termel a városi éhen hal. Ezt az aljaréteg dünnyögi magának önigazolásként, de csak halkan meg ne hallja más. Kb annyi igazság van benne, ahány gyár tönkrement, mert a melós Pista bá hazament.
"Oroszország a világ második burgonya,tej,barnaszén,tégla termelője,negyedik a nyersvas,elektromos energia,vasérc,acél,fatermékek,gabona előállításában.
a világ 3. legnagyobb olajkészletével és a földgázkészlet több mint negyedével rendelkezik.
ilyen mutatókkal hogyan menne csődbe?"
Amikor én általános iskolás voltam, akkor meg minden mutatót a Szovjetúnió vezetett. Hát olyan mutatókkal hogyan mehetett csődbe? Hát könnyen.
"Ez tudod melyik felfogás? Amikor a melós dünnyög a gyártósor mellett hogy ha hazamenne, akkor összeomlana a gyár. Vagy a falusiak beirkálják hogy ha a falusi nem termel a városi éhen hal. Ezt az aljaréteg dünnyögi magának önigazolásként, de csak halkan meg ne hallja más. Kb annyi igazság van benne, ahány gyár tönkrement, mert a melós Pista bá hazament. "
Csak éppen itt tényleg bedöglik a gyár, ha a melós hazamegy. Mert a gyár nem talál új munkást rövid időn belül, meg kell várnia míg megérkeznek messziről a bevándorlók.
Ha az orosz olajtermelésről beszélünk itt ez a cikk: [link]
Oroszország jelenleg hetedik a sorban, de az USA is tizenkettedik. A listát meg a több évtizedre visszanyúlóan USA-szövetséges Szaúd-Arábia vezeti.
A gázban viszont valóban az oroszok a világelsők, de az USA itt megint egy relatív magas ponton, az ötödik helyen, áll: [link]
Néhány friss hír adaléknak:
Az orosz pénzügyminiszter nyilatkozott az olajárak zuhanásáról, ami jelenleg hatalmas bevételkiesést okozott nekik. Abban reménykednek, hogy az OPEC találkozón visszafogják a termelést, hogy felmenjenek az árak.
Az OPEC nem fogja vissza a termelést. Orosz várakozásokkal ellentétben az olajárak tovább zuhannak.
"Csak éppen itt tényleg bedöglik a gyár, ha a melós hazamegy."
Igen. Minden Pista bá ezt hiszi. Hogy csak ez. De ez se.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!