Meddig fogja még bírni Oroszország a gazdaságát érintő szankciókat? Veszélyben az orosz tőke?
Úgy tűnik, hogy a szankciók miatt az orosz olajkitermelés rohamosan csökkenni kezdett, mivel a szükséges technológiákat külföldről importálták. Alexander Khavkin, az orosz tudományos akadémia olaj és gáz intézetének egy professzora, kijelentette, hogy az orosz cégek képesek lennének néhány év alatt kialakítani hazai technológiákat, de jelenleg egyik sem tesz semmit ennek érdekében. Véleménye szerint az idő előrehaladtával ez egyre súlyosabb gazdasági következményekhez fog vezetni, mivel az orosz büdzsé több mint ötven százalékát gáz- és olajexportok teszik ki. Hozzátette, hogy a szankciók elijesztik a befektetőket, így a helyzet valószínűsíthetően nem fog javulni a közeljövőben.
Mi lesz ennek a vége szerintetek? Hogyan fogja kezelni az orosz állam ezt a pénzkiesést? Sérülni fog-e az orosz hadsereg fejlettsége / harcképessége emiatt?
30 percen belül...na persze....:D Akkor már nem lenne a térképen az USA, ha ez igaz lenne.
Ha egy ország gazdasági erejét a hadserege határozza meg, akkor Észak-Kórea top5 gazdasági vezető hatalom.:)
Ajánlom más forrásból tájékozódj. Ez még viccnek is kevés az az orosz propagandaoldal.
Rakétákkal, hogyan növeled az olajtermelést? :D
Habár az igaz, hogy a katonai és gazdasági erő szorosan összekapcsolódik egymással, nem lehet egyenlőségjelet tenni közé. A Szovjetunió is csúcspontján elképesztő erős hadsereggel rendelkezett, de gazdasága messze lemaradt az USA-hoz képest.
Másrészt, az amerikaiak is ugyanúgy képesek 30 perc alatt elpusztítani Oroszországot.
Szántóvető:
A probléma abból ered szerintem, hogy a dolgokat úgy fogod fel, hogy a katonai erőből levezethető a gazdasági erő. Szerintem ez pont a fordítottja. A gazdasági erőből következik a katonai erő. Az exportok csúcsán Oroszország egy jól felszerelt, erős hadsereget szerzett. De ehhez a hadsereghez folyamatosan jó gazdasági színvonalat kell fenntartani. Ha Oroszország gazdasági ereje csökken, akkor logikusan a hadsereg ereje is csökkeni fog, mert kevesebb büdzsé jut rá. Fordítva nem működik a dolog, a hadsereg nem alkalmas a gazdaság fenntartásra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!