Miért nehezebb megdönteni a diktatúrákat a kommunista/arab országokban?

Én voltam párszor Tunéziában, nem olyan vészes a helyzet kívülről nézve. Rengeteg, de rengeteg turista megy oda évente, leginkább abból élnek. Nagyon sok rendőr van de leginkább azért hogy a turistákra "vigyázzanak" nem pedig azért hogy elvegyék a kamerádat. Gondolok itt a tienanmen térre ahol ugye azt hallani hogy egyből odajönnek intézkedni ellened ha forgatsz vagy ilyesmi.

Szerintem (kívülről nézve) Tunéziában viszonylag "jól" élnek és nincs olyan nagy bajuk a rendszerrel.

Nem mindenhol akarják megdönteni, sok helyen jól elvannak az emberek. PL. Kubában.

Valahol meg nagyon erős az államhatalom, az ellenzéket elnyomják, megölik őket esetleg. Pl. Iránban.

Ne vagyok politilógus,tehát nem szakszerű a magyarázatom.

Tapasztalatom szerint,egy diktatúrát addig nehéz megdönteni,amíg a diktátor él.Ha meghal,akkor vagy sikerül rövidesen megdönteni,vagy lassabb a diktatúra elmúlása.

Kínában pl.amíg Mao Ce Tung élt,sokkal nagyobb volt a diktatúra,mint a halála után.Megmaradt ugyan az egypárt rendszer,de a mostani viszonyok sokkal jobbak,mint Mao idején.

A Szovjet-únió széthullása is már Sztálin halálával megkezdődött.Az utódai közül egyik sem tudott teljes támogatottságot élvezni a pártban.Gorbcsov már csak a védső lökést adta meg.

A Rákosi-rendszer nálunk totális diktatúra volt.Az ellenzéknek esélye sem volt bármit is tenni ellene.Akkor lett valamennyi lehetőségük a szervezkedésre, (természetesen a legnagyobb titokban) amikor a párton belül megkezdték az egymás elleni harcot Pl.a Rajk-per jó bizonyíték erre.Amikor Rákosinak a pártban is sok ellensége lett,a szovjetek leváltották,és valószínű,hogy ez nyujtott lehetőséget a forradalom kirobbantására.

"Azt nem értem, h miért omlanak össze maguktól a diktatúrák (Chile,Spanyol-Görögo.,Tajvan,D-Korea,Dél-Amerika,D-Afrika)"

Mert az embereknek elegük lesz belőle, és ilyenkor a diktatúrák összeomlanak. Népszerűtlen diktatúrát nem lehet sokáig fenntartani. Buta diktátorok kinyíratják magukat (Románia), okos diktátorok lelépnek és kiírják a szabad választást (Zambia, Tanzánia, Chile, Argentína, Görögország). Nagyon sokszor pedig az történik, hogy meghal a diktátor, és a halála után a vezető réteg nem folytatja a diktatúrát, hanem levezényli a demokratikus átmenetet (Spanyolország, Tajvan). Máskor megmozdulnak a tömegek, és ennek hatására a vérontást elkerülendő a diktatúra kapitulál (Portugália, NDK).

"Az arab országokban(Tunézia,Szíria,Marokkó) és a 'kommunista' Kínában/Kubában/Vietnamban/Szingapúrban azonban egypártrendszer maradt."

Minden egyes ország különböző, ezek nagyon eltérő rendszerek. Az egypártrendszer az csak egy forma. Egypártrendszer is lehet valamelyest demokratikus, miközben többpártrendszer is lehet diktatórikus (az utóbbira jó példa az NDK, ahol 5 párt volt a parlamentben). Tunézia és Marokkó pl. hagyományos arab társadalmak, óriási korrupcióval és jogállami, demokratikus hagyományok nélkül. Az emberek abban nőttek fel, hogy a befolyásos rokonok és barátok, a baksis stb. mozgat mindent. Nincsenek túlzott demokratikus törekvések, mert túl sok fogalmuk sincs a demokráciáról. Az emberek gondolom nem különösebben elégedetlenek, különösen Tunézia egy jól működő ország, így a kormányzat valamelyes legitim. Ugyanez elmondható Kínáról stb., azzal a kiegészítéssel, hogy Kínában és Vietnamban az uralkodó osztály hatalmát legitimálja az életszínvonal emelkedése. Akkor lesz érdekes hely Kína, ha egyszer lefékeződik a mostani gyors gazdasági növekedés. Akkor előkerülnek a problémák. Egyébként már most is hétről hétre zavargások vannak Kínában, amikről a legtöbb újságolvasó nem tud semmit. Ezek az országok egyébként folyamatosan liberalizálnak, és lehet, hogy egyszer demokratikusak lesznek. Kuba egy kuriózum, hasonlóan Észak-Koreához. A demokratikus hagyományok hiányán és azon túl, hogy a karizmatikus vezéreik még élnek, itt a hatékony propaganda is számít (minden, ami rossz, az USA hibája). Nem hiszem, hogy a rendszer nem fog megváltozni a két Castro halála után.

tegnap 20:03

A katonák is a lakosság része. Ha a lakosság nagy része tényleg kormányellenes, akkor a hadsereg nagy része is az, főleg egy olyan országban, ahol nagy és sorozott hadsereg van. Ilyenkor rendszerint pontosan a hadsereg szokta megdönteni a diktátort, akit nem a hadsereg, hanem speciális zsoldosegységek vagy belügyi alakulatok védenek. Ez történt Portugáliában 1974-ben, Romániában 1989-ben, Chilében 1973-ban stb.

17:27

"ahol jól megy az országnak (Kína), ott nem lesz változás."

Ilyet nem is mondtam. azt mondtam, hogy amíg emelkedik az életszínvonal, addig kézbentartható az ország. Ha a fejlődés megtorpan, akkor bajban lesz a kínai uralkodó osztály. Márpedig soha, sehol nincs olyan, hogy zökkenőmentesen fejlődne egy ország évtizedeken keresztül. Kína mostani gyors fejlődése bármikor végetérhet (egyrészt akkor, amikor a nyugat azt mondja, hogy állj, elég volt, másrészt akkor, amikor Kína ezer súlyos belső problémája közül valamelyik akuttá válik).

"Ukrajna gazdasága pl. száguldott, nőttek a bérek, mégis lesöpörték az oroszbarát kormányt."

Mire gondolsz? Ha a narancsos történetre, akkor egyrészt nem diktatúra lett megdöntve, másrészt pedig a száguldás igencsak relatív.

"Ellenben a középkori szinten tartott Kuba, É-Korea, Marokkó kormánya egész jól elvegetál."

Minden ilyen esetet külön kell vizsgálni, nem helyes összemosni.

Kubában 1959-ben a nép támogatásával győzött egy forradalom az akkori diktatúrával szemben. Jelenleg ugyanazok vannak kormányon, akik ezzel a forradalommal hatalomra kerültek. Amíg a két forradalmár népvezér él, addig aligha szűnik meg a rendszer, mert nagyon erősen legitimálva van. Viszont a két Castro halála után valószínűleg egy pillanat alatt elmúlik a kubai szocializmus.

Észak-Koreában a japán elnyomás alóli felszabadulással kezdődik a történet. Ekkor jött létre az állam a szabadságharcos(nak kikiáltott) Kim Il-Szung vezetésével. Az az ország nagyon jól működött kb. 1990-ig. 1985-ig versenyben voltak Dél-Koreával gazdasági, szociális téren. Nincs "középkori szint", ez egy jól működő ország volt 1990-ig. Aztán összeomlott a gazdaság a KGST széthullásával nagyjából 1994-re. A mélypont 1998-2001, amikor éheztek. Kétségkívül érdekes, hogy ekkor, vagy Kim Il Szung halálakor (1994) nem bukott meg a rendszer, de diktatúrák ritkán buknak meg ilyen gyorsan. A koreai társadalom nagyon tekintélytisztelő, Kim Il Szungnak nagy volt a tekintélye, mint egy ókori császárnak. A fiának már nincs ekkora tekintélye (de a családközpontú és tradicionalista koreaiaknál a fiúra igen sok átragad az apa tekintélyéből!), de tény az, hogy 1998-2001-ben sikerrel hitették el a lakossággal, hogy minden nélkülözés az imperialisták bűne, 2001 után pedig, minthogy az észak-koreai gazdasági helyzet javul, már megint javul a rendszer legitimitása. Különben ha meghal Kim Dzsong Il, valószínűleg ott is elindul egy kínai típusú reform.

Lehet, hogy számodra É-Korea középkori szint, de az 1945-ös Koreához képest nem, és ez a fontos.

Marokkó megint más tészta. Arab ország, vagyis törzsi társadalom. Ritka kivételektől eltekintve az arabokat törzsi rendszerben élő népnek kell tekinteni. Demokrácia iránti igény nincs, fogalmuk sincs, eszik-e vagy isszák a demokráciát. Ha véletlenül köztársaság vagy demokrácia van egy arab országban, az is arab demokrácia lesz, ahol az érdekérvényesítésnek azok a formái, amiket Európában korrupciónak neveznek (rokoni, haveri alapon kötött szerződések, kivételezés, vesztegetés, önkényeskedés) a szabály, nem kivétel.

"Az pedig tényleg érdekes lenne, h egy hosszantartó kínai válság miként hatna a pekingi kormányra!"

Jó lenne, ha nem tudnánk meg, mert a kínai történelem alapján ez lehet az ország szétesése, forradalom, központilag levezényelt mészárlás és sok minden egyéb.