Mit gondolsz a maláj gép kilövéséről az orosz-ukrán határnál?
Néhány perccel a malajziai Boeing lezuhanása előtt Ukrajnában a repülőgép közelében ukrán katonai repülőgépeket vettek észre. Ezt a Malaysia Airlines gépét kísérő spanyol diszpécser közölte Twitterében.
A diszpécser szavai szerint a katonai repülőgépek a 777-es közelében repültek el mindössze három perccel azelőtt, hogy a Boeing eltűnt volna a radarok képernyőjéről.
„Amikor a Boeing egyszerűen eltűnt a radarok képernyőjéről, a kijevi hatóságok közölték velünk, hogy a gép lezuhant. Hogyan szerezhettek erről tudomást oly hamar?” – írta mikroblogjában Carlos.
Teljes szöveg: [link]
Orosz légvédelmi eszközök július 17-én nem üzemeltek az Ukrajnával határos térségben, az orosz légierő gépei ezen a napon szintén nem végeztek repülést ott – olvasható az orosz védelmi tárca nyilatkozatában, amelyet a RIA Novoszyti hírügynökségnek továbbítottak.
A nyilatkozat rámutat, hogy az orosz védelmi minisztérium rendelkezésére álló adatok szerint a délkelet-ukrajnai Doneck térségében az ukrán hadsereg 27 db Buk-M1-es légvédelmi rakétarendszere van szétbontakoztatva. A Buk-M1-es rakéta képes 30 km-nél is magasabban lévő célpontot kilőni.
Az orosz védelmi minisztérium kétesnek tartja Kijevnek azon nyilatkozatait, miszerint a Buk rendszer, ill. az ukrán légierő repülőgépei nem lőttek légi célpontokra a Boeing lezuhanásának térségében.
Teljes szöveg: [link]
"Igor Sztrelkov, a szeparatisták egyik vezetője a Boeing lelövése előtt jelentette be, mindenkit figyelmeztetnek, ne repüljenek légterükbe. A VKontakte-on nem sokkal később azzal dicsekedett, hogy fiai lelőttek egy Antonov An-26-ost."- .... úgy tűnik, hogy az szakadárok tényleg lelőttek egy gépet, azt a ukrán katonai gépet, amely előtte pár perccel a maláj gépet lőtte le. Az ukrán gép pilótái katapultáltak, a maláj gép lezuhant és mind meghaltak.....
"A VKontakte-on nem sokkal később azzal dicsekedett, hogy fiai lelőttek egy Antonov An-26-ost."
És csodák csodája, nem volt lelőtt An-26-os. Csak egy lelőtt maláj gép. A videót is, és a BUK-kal pózoló képeket is gyorsan leszedték, de későn. Egyértelműen látszik hogy az általuk ukrán gépnek gondolt valami a maláj gép volt.
'Eljött a szabadkőműves világuralom. Jöhetnek a pénzimádó zsidók!'
Miért nem csodálkozom azon, hogy boldog-boldogtalan belöki ide a hagymázas konteós rémálmait?
'Jaja, nyomorult ukránok akadályozzák a felsőbbrendű oroszokat hogy újraélesszék a Szovjetuniót, pedig még olajuk sincsen.'
A Szovjetunió mandátuma 90-91-ben lejárt és különben is, aki ismeri az emberiség történelmét tisztában van azzal, hogy egyetlen birodalom sem maradt fenn örökre. Egyébként ahhoz, hogy a volt szovjet birodalmat felélesszék, azért egy kicsit több kéne, mint Ukrajna. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!