A párizsi diáklázadásnak milyen a megítélése? Egyáltalán miért is volt az egész?

Mert a II. VH után hatalmas életszínvonalbeli ugrás és ipari fejlődés következett be, de a társadalmi fejlődés elmaradt. Az egyetemek létszáma, felszereltsége befogadóképessége, valamint az oktatók mennyisége és milyensége megreked a a világháború előtti szinte, ami harmincas évvel később elégtelennek bizonyult. Ahogy az eszmerendszerbeli változásokkal a modern tudományos eredményekkel sem foglalkoztak különösebben a felsőoktatásban, az ún. állami pályára nevelő szakok (közgáz és jog elsősorban) pedig a századeleji feltétlen hűséget és engedelmességet megkövetelő poroszos képzésen alapult.

De a kormánynak nem volt érdeke a változás, hisz nyugi volt a társadalom széles rétege továbbra is bendősoviniszta kispolgár maradt, akinek megvolt a maga jóléte a többire meg tojt magasról. Szabadon átcsoportosítható pénze nemigazán volt a fegyverkezési verseny miatt, az ideológia gyeplőt meg nem szívesen adták ki a kezükből. A fiataloknak azért általában megvan az a szerencsés tulajdonságuk, hogy a status quo-ba többnyire nem egyeznek bele, főleg hogyha ez főleg rájuk nézve hátrányos.

Hisz a felsőoktatás fejlődése úgy ahogy van elmaradt (a szocialista táborban más volt a helyzet, de ez most mellékes) és a gazdasági száguldás is véget ért a hatvanas évek közepére, így a fiatalok száját sem volt mivel betömni, így az előző generációval szembeállította még ez is a fiatalokat.

Valamint a vietnami háború, a kubai rakétaválság és egyáltalán a szoci blokkokkal való szellemi és katonai viaskodásra költött pénz és erkölcsi alapja is igen ingatag volt, főleg hogy egyes nyugati országoknak még mindig voltak gyarmatai, amelyek birtokában az emberek elidegeníthetetlen jogairól meg egyéb hasonlókról roppant bajosan lehetett hitelesen beszélni. Vagy a jenkiknél éppen a fekete kérdés fényében.

Mint említettem a kormányok nem mutatkoztak kompromisszumkésznek (ellentétben például az egyetemi vezetőségekkel) a rendőrökkel és vízágyúkkal egyszerűen lesöpörte a fiatalokat az utcáról. A társadalmi többség hathatós támogatásával, akik úgy vélték hogy mit ugrálnak ez a fiatalok hisz mindenük megvan, ránk bezzeg ilyen korunkban lőttek a németek vagy japánok/Hitler terrorja fejtett ki elképesztő mértékű nyomást. Az ellenzék meg csak ürügynek használta mindenütt, hogy saját hatalmi ambícióit dédelgesse ezzel is lejáratva a diákmozgalmakat.

A diákmozgalmak ideológiája elég széles spektrumon mozgott a maoista kultúrforradalmároktól, a minarchista szabadgondolkodóktól, az anarchistákig bezárólag minden képviseltette magát ami az akkor konzervatív hatalmi gőggel szerintük akkor szemben állt.

A mai konzervatív vagy radikális körökben ezért divat az akkori diákokat, liberális csürhének titulálni, akik a konzervatív eszménykép ellen lázadni merészeltek, akik kommunisták, maoisták meg fene tudja mi egyebek voltak akik a becsületes és egyszeri kispolgár vagyonára és vérére áhítoztak.