Mi az oka annak, hogy Románia azt a jelzőt kapta, hogy "A történelem prostituáltja"?
Van ennek alapja? És ha igen mi?
Vagy ezt csak valaki rosszindulatból elterjesztette?
Most látom előttem ezt sokkal jobban kifejtették.
És a távolabbi múltjuk, sem dicsekvésre való!
Mi hozzájuk képest jellemes nép vagyunk! Nyugodtan járhatunk emelt fővel, velük ellentétben!
Nekik a vérükben van ez, már régóta ők az örök árulók, legnagyobb nemzeti hősüknek nálunk egy Fráter György féle köpönyegforgató se köthetné be a cipőjét.
1595-1600 között - Vitéz Mihály (akit ők egy Mátyás király jellegű hazafinak tisztelnek) ahelyett, hogy parancs szerint a keresztes főerőkhöz csatlakozott volna Magyarországon, inkább délre vonult, hogy kifossza Bulgáriát, végül a mezőkeresztesi csatában egy hajszállal alul maradt a nemzetközi sereg, ekkor Misike úgy gondolta jól benyal a törököknek és hűbéres lett inkább. Következő évben már a Habsburgoknak fogadott hűséget, de 1599-ben ismét a szultán seregeinek erdélyi hadjáratát kihasználva Erdélyre támadt és kineveztette magát Erdélyi fejedelemnek.
De említhetnénk pl 1444 decemberét - Miután a várnai csatát elvesztettük (melyet 15 000 magyar és 4 000 havasalföldi katona a vajda fiának vezetésével vívott 50 000 törökkel) a hazafelé Hunyadi Jánost elfogták és ki akarták szolgáltatni a töröknek. Hála a magyar országnagyoknak, akik kiirtással fenyegették őket, végül elengedték.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!