Mikor fog már eltűnni a nacionalizmus?
"A nacionalizmusnak köszönhetsz mindent"
Meg úgy hozzávetőlegesen 50 millió áldozatot csak Európában.
"Meg úgy hozzávetőlegesen 50 millió áldozatot csak Európában."
Az a sovinizmus. Ne keverjük a fogalmakat!
Tudod, Gizikét a gőzekével...
Aha. Szerintem meg nem. És normális ember szerint sem. Mert ember nem mondja meg hol a határ. A girondisták kezdték a gyilkolást és Milosevic meg Tudjman fejezte be. Eddig legalábbis úgy tűnik. A nacionalizmus hozta létre a nemzetállamokat, ami megteremtette a feltételeket a történelem legszörnyűbb gyilkolómechanizmusának.
Hitler azért indította a háborút, hogy minden német egy hazában egyesüljön, és szerbek meg a bosnyákok is azért irtották a másik nemzetet, hogy színtiszta szerb/bosnyák államot teremtsenek. A homogén nemzetállam a legnagyobb marhaság, amit a franciáktól eltanult a világ. Mi magyarok igazán tudhatnánk, ha valaki, hát pont mi.
Na igen csak aztán te lehet így gondolod utolsó, csak amikor idetapad egypár cigány zsidó akik viszont nagyon is soviniszta szellemben gondolkodnak (mint ahogy teszik is) akkor lesz gáz a későbbiekben.
Sőt kitalálnak egy olyan eszmét mint a liberalizmus hogy gyengítsék a többséget a fertővel meg a bomlasztással, és kész is a tönkretett többség, amit oszd meg és uralkodj alapon irányítani lehet, illetve a buta drogos,piás,züllött családtalan\torz családban,gyökértelen embereket lehet még könnyen irányítani. Jéé hogy a liberalizmus manapság pont erre megy ki, mik vannak...
Virágoskertben sem tűrhető meg a gaz ami a hasznos növénytől szívja el a tápot, hiába találja ki a gaz hogy mindenki legyen egyenlő, főleg a virágok adják oda a tápot a szegény hátrányos helyzetű gazoknak, akiket mindenki utál, csak azért mert gazok. Ha nem lenne nacionalizmus akkor minden egy nagy kommunában élnénk agymosott zombiként, szerinted ez olyan jó lenne?
* Hitler is megmondta hogy ha a nyugati demokráciák ilyen elzüllesztettek lesznek (liberalizmus), akkor semmi esélyünk sincs a szigorú keleti társadalmak ellen(ahol felraknának az első lámpavasra ha elkezdenéd tolni a liberalista bomlasztó ideológiát).
Szóval a válasz, amíg az emberek ilyen alacsony szinten vannak addig nem fog.
"A homogén nemzetállam a legnagyobb marhaság, amit a franciáktól eltanult a világ. Mi magyarok igazán tudhatnánk, ha valaki, hát pont mi."
A mi is nemzetállam lettünk volna 1920-ban, akkor nem lett volna semmiféle területelcsatolás. Szóval, ha valaki tudhatná, hogy a nemzetállam egy hihetetlenül előnyös dolog, akkor azoknak pont nekünk kellene lennünk.
"Ha nem lenne nacionalizmus akkor minden egy nagy kommunában élnénk agymosott zombiként, szerinted ez olyan jó lenne?"
Csak ez az alternatíva? A nacionalista fertő előtt monarchiák voltak, nem pedig kommunizmus ha jól emlékszek.
"A mi is nemzetállam lettünk volna 1920-ban, akkor nem lett volna semmiféle területelcsatolás."
Ismered ugye azt a nagy bölcsességet, hogy "ha a nagyanyámnak töke lett volna, ő lett volna a nagyapám"?
Ez egy viszonylag fiatal (kétszáz éves) irányzat, tehát még néhány évszázadig biztos fennmarad.
Utána sem fog eltűnni, csak belesimul az új ideológiá(k)ba
Akinek meg repes a szíve a nacionalizmus létezése okán, annak csak egy francia település nevét írom ide: Trianon
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!