Nem lenne jobb a mostani "EU" nevű szörnyedvény helyett, ha egész Európát, még Nyugat-Európát és Angliát is, egy Oroszország-központú szövetség, pl. az Eurázsiai Unió vagy akár egy új Szovjetunió foglalna magába?
"ha mondjuk a gazdag Texas bevételeiből akarnák felzárkóztatni Missisipi államot (ahogy az pl. Jugoszláviában történt) akkor igencsak megindulna a nosztalgia a Konföderáció iránt" - ki kell, hogy ábrándítsalak, a Konföderáció tagállama volt Texas és Mississippi is, tehát a Konföderáció felélesztése ezt a problémát pont nem oldaná meg. De mindegy, a kérdés nem erről szól.
Nem lenne jobb. Az még inkább "szörnyedvény" lenne. A 2004-es népszavazás ellenkampánya után szabadon: száznegyvenmillió orosz munkavállaló árasztaná el az országot (ami így nyilván ugyanolyan badarság, mint a huszonhárommilliórománozás, de a lényeget ki lehet belőle hámozni).
Az EU-val nem az a gond, hogy túl nagy. Hanem az, (bár ez nem az EU hibája), hogy a belépéstől a tagállamok valamiféle megváltást várnak, és mikor néhány év után kiderül, hogy annyira azért nyugaton sincs kolbászból a kerítés, plusz a felzárkózás sem megy csak úgy egyik napról a másikra, akkor elkezdünk fújolni. Ezt pedig erősíti az, hogy a tagállamok felelőtlen kormányai a saját hibáikat igyekeznek másra kenni, hogy önmagukat felmentsék, és a potenciális bűnbakok közé az ellenzék ill. az előző kormány mellé (lásd elmúltnyolcév) az EU-tagsággal az EU is bekerült. Azaz már nem csak az előző kormányt tudják hibáztatni a kormányok, hanem az EU-t is, és ezt bizony sokszor ki is használják. A naiv nép meg annyi csalódás után még mindig hisz a politikusoknak, és ha a politikus azt mondja, hogy ő csinálna kolbászból kerítést, csak hát az EU nem engedi, akkor az állampógár az EU-t fogja utálni, nem a kormányt.
1. Texas az USA leggazdagabb állama tudtommal, Missisipi meg az egyik legszegényebb. Ezért hoztam ezt a példát.
2. Az euro szkeptikusokról nem is írtam, nem is akartam foglalkozni velük, de meg van erről is a véleményem.
Csak annyit írtam - amit szerintem lehetetlen megcáfolni - hogy hiba volt már a déli bővítés (Görögország, Spanyolország, Portugália) nemhogy a keleti. Ez tette tönkre az EU-t és ezen fog elbukni pár éven belül az euró. Utána meg kérdéses az EU sorsa. Az egyetlen megoldás a sokszor emlegetett többsebességes Európa, de akkor is megoldást kell találni a munkaerő elvándorlására (mondom ezt úgy, hogy én is az ország elhagyására készülök...) , mert Kelet-Európa gazdasága 10 éven belül összeomlik és egy polgárháborús helyzet alakul ki. Ez a legsürgősebb, orvosságot igénylő probléma, amire én megoldást nem nagyon látok, de nem is én ülök Brüsszelben, meg Berlinben a kényelmes székekben.
ma 15:04
Több dologban is tévedsz!
1) Az USA "leggazdagabb" állama nem Texas, hanem DC utána pedig az adóparadicsom Delaware.
2) Sok közgazdász kimutatta már, hogy nem a déliek "lustasága" volt a válság okozója (kivéve Görögo.), hanem a kereskedelmi aránytalanságok (állítólag a déliek adóssága megegyezik Németo. külker. pozitívumával).
Szóval én úgy gondolom, hogy itt a németek csesztek el valamit nagyon...
"[...] (állítólag a déliek adóssága megegyezik Németo. külker. pozitívumával). Szóval én úgy gondolom, hogy itt a németek csesztek el valamit nagyon..."
Miért is?
Jól van Weishapt, az USA tekintetében lehet tévedtem, csak megközelítőleg ismerem a helyzetet. De a példának azért szerintem elfogadható.
Nem akartam én a déliek lustaságára fogni a válságot, Isten ments. Minden nép maradjon meg olyannak, amilyen évszázadok óta. Ha a német történetesen szorgalmasabb, mint a görög akkor ezzel szerintem nincs gond, legfeljebb a modern kapitalizmus játékszabályai szerint nem túl szerencsés.
Csak szerintem hatalmas volt a szakadék a két térség (Észak és Dél, Keletről nem is beszélve) gazdasága között. Még Németország is nyögi az 1989-es egyesítés terheit, Kelet-Németország a mai napig nagyon el van maradva. Akkor egy több száz milliós térség felzárkóztatásánál mire számítottak?
Az egységes piacon belül egy-két évtized alatt alig érzékelhetőre csökkenhettek volna a különbségek (mielőtt belekötne valaki: nem statisztikai adatok alapján alig érzékelhető, hanem életszínvonal alapján - azaz nem mutogatnánk Luxemburgra, hogy ott mennyi a minimálbér meg itt mennyi, hanem csendben maradnánk, mert kényelmesen megélnénk az itteniből is). Sőt az integráció első jótéteményeit már egy-két év után is érezhettük volna. Nem csak a piac láthatatlan keze miatt, hanem azért is, mert az EU direkt pályázatokkal támogatja az elmaradott régiókat, az újonnan belépő országok éveken keresztül nettó kedvezményezettei az EU-költségvetésnek, azaz többet hasítunk ki a közös tortából, mint amennyit belefizetünk.
De ez a felzárkózás csak akkor sikerült volna, ha a tagállamok (elsősorban a kormányok) mindezt felfogták volna, és nem hoznának olyan törvényeket, amelyek nemcsak nem segítik, de egyenesen gátolják a növekedést és így a felzárkózást. Ha nem nyugdíjat emelünk a választás előtt, aztán megszorító csomaggal hozzuk egyensúlyba a költségvetést, amely visszafogja a növekedést, így csökkenti a költségvetés bevételeit, amit egy újabb megszorítással hozunk ismét egy kis időre egyensúlyba, hogy aztán megint boruljon minden, aztán pedig jön egy kormányváltás, és az új banda ugyanazt folytatja pepitában, amit a régiek elkezdtek - na, ha ez nincs, akkor nincs az a permanens válság sem, amely nemcsak a nyugattól szakít le minket még jobban, hanem bizony a keletiek is elhúznak mellettünk. Lengyelországot szokták bezzegezni, de az a helyzet, hogy a velünk együtt belépők közül Csehország, Észtország, Szlovákia és Szlovénia is előttünk van, sőt a nálunk később belépett (és egyébként a rendszerváltást is sokkal durvább helyzetből megvalósító) Románia is leköröz minket nemsokára. Nekik miért sikerült nyerni az EU-val? Csak nem azért, mert a csúnya gonosz EU őket támogatja, minket meg ki akarnak csinálni? Hát ezt ne, ezt nem veszem be.
"Nekik miért sikerült nyerni az EU-val?"
Nem sikerült.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!