Miért készül Izrael megtámadni Iránt?
12:04
"a zsidók szemet vetettek Irán olajára "
Az inkább a kínaiaknak kell... :)
Nagyon érdekes, hogy a moderátorok törölték az első válaszomat, miszerint Irán fenyegetőzik...
De tessék, mai friss hír:
"Ramadán szent hónap utolsó péntekjén, Jeruzsálem napján a Teheráni Egyetemen mondott beszédében az elnök azt mondta, hogy "a cionista rendszer létezése sértés az emberiség számára". Izraelt "rákos daganatnak" nevezve Ahmadinezsád úgy fogalmazott, hogy az Izraellel való szembenállás "az emberi méltóság védelméért" tett erőfeszítés."
Időpont ma 12:02
"Nem mindegy, hogy egy 3 éves gyerek játszadozik a gyufával, vagy egy felnőtt használja azt."
Bizony hogy nem! Ezért is Irán, mint több évezredes kultúrával és tudással rendelkező hatalom, az egyik legrégebbi állam a térségben nyilván -ez esetben több joggal rendelkezik mint Izrael,- joggal játszhat gyufával.
Gondolom nem lennének hülyék atomot dobni a szomszédra, mert több káruk lenne, mint hasznuk. Ők a politikai Izraelt gyűlölik, nem a zsidó embereket. Ha úgy lenne, hogy fanatikusan gyűlölik a zsidókat, nyilván egyet sem tűrnének meg maguk közt, nemhogy egy közel húszezres közösséget. De ez csak az én véleményem. Meg a perzsáké.
"Bizony hogy nem! Ezért is Irán, mint több évezredes kultúrával és tudással rendelkező hatalom, az egyik legrégebbi állam a térségben nyilván -ez esetben több joggal rendelkezik mint Izrael,- joggal játszhat gyufával. "
Irán aláírta az atomsorompó egyezményt, szóval innentől kezdve semmilyen joga nincs atomfegyverrel játszani.
"Gondolom nem lennének hülyék atomot dobni a szomszédra, mert több káruk lenne, mint hasznuk."
Izraelre nem valószínű, mert az valóban vissza tudna lőni. De a térségbeli mérsékelt vezetéssel bíró arab államok nem, szóval rájuk nézve óriási nagy nyomást jelentene egy nukleáris Irán. És ha még azt is hozzávesszük, hogy Irán nagyban támogatja ezekben az országokban (is) a helyi szélsőséges iszlamista fegyveres csoportokat, amik eddig is harcban álltak a helyi mérsékelt vezetéssel, és atomfegyverrel a birtokában ezt teljesen nyíltan teheti, akkor eléggé látszik, hogy az iráni atomnak elég komoly következményei lennének a térségben, nagyon komolyan destabilizálná az egész régiót.
Amitől az arab államok legalább annyira be vannak tojva, mint Izrael, csak ők nem elég erősek, meg nincsenek is olyan helyzetben, hogy nyíltan felvállalják a konfrontációt.
"Ők a politikai Izraelt gyűlölik, nem a zsidó embereket."
Franc se tudja, hogy az iráni vezetés durván antiszemita és iszlamista retorikája mennyire takar valós meggyőződést (valamilyen szinten valószínű), és mennyire csak a pragmatikus, racionális politikai megfontolás része.
Viszont ez a pragmatikus politika is elég félelmetes, hiszen ez arról szól, hogy az iráni befolyás növelését az általa irányított iszlamista csoportok befolyásának növelésével éri el. Tehát ezek a véres szónoklatok nekik szólnak, és ők viszont tényleg komolyan veszik.
Ahmadinezsád azt mondta, Izraelt el kell törölni a föld színéről. Izrael nem tojik liberóba, és nem várja meg míg egy hóbortos megtámadja. Akkor késő lesz.
Azt csak a magyarokkal lehet megtenni, hogy egy kormányon levő politikus kijelenti, hogy budapestet a földel kell egyenlővé tenni, és erre a magyar kormány nem reagál, mondván nehogy megsértődjön a szomszéd. Izrael nem ilyen fatökű.
Irán centrifugák ezreit állítja munkába, tehát atomfegyvert akar, nem atomenergiát!
Mivel pedig egy diktatórikus rezsimről van szó (emlékeztetnék mindenkit, hogy a választásokon 90% körüli győzelem egy demokráciában nem csak diktatúrákban szokott előfordulni), az atomfegyver birtoklásuk több mint rizikós. Izrael eltiprása csak az első lépés lenne, mivel az iszlám a zsidókat és a keresztényeket egyaránt hitetlen ellenségnek tekinti.
Izraelnek és a Nyugatnak (magunkat is ide sorolom) nem lehet érdeke az iráni atomfegyver léte, de valószínűsítem, hogy Oroszországnak és Kínának sem.. Szinte biztos vagyok hogy lépni fognak. Elsősorban a zsidók és meg is értem őket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!