Mekkora veszélyt jelent a világra a Kriptovaluta-lobbi? Amely az amerikai elnökválasztáson egyértelműen Trump mögé állt.
Nem kell nagy pénzügyi gurunak lenni hogy a fedezet és érték nélkül gyártott elektronikus pénz egy idő után beszakad és gazdasági válságot okoz, mint ahogy történt a fedezet nélküli ingatlan hitelekkel, vagy a holland tulipánláz idején is.
3 évig dolgoztam egy nemzetközi bank irodájában, mi, ott hozzá sem értünk, nem is beszéltünk, vagy foglalkoztunk a kripto-val, munka szinten, hivatalosan, sosem jött ez szóba, nem kaptam tréninget, vagy oktatóanyagot, de magánszemélyként engem is foglalkoztatott.
Egyszer rákérdeztem egy fejesnél, hogy ő mit gondol erről, azt mondta, hogy egyrészt a kripto nagyjából a bankvilágon túl nyúlik és a pénzügyi ellenörzése, felügyelete baromi nagy gap-eket hoz magával és kockázatot -lásd Sebestyén Balázs esete-, másrészt, meg ő maga is elismerte, hogy ebben van némi marketing kampány, hogy mivel nem a bankvilág fejlesztette ki ezt a pénzeszközt, igy kicsit irigyek is rá.
A valóság valahol félúton lehet, ami biztos, hogy kockázatos.
Viszont őrült nagy összegeket lehet vele szakítani (és persze bukni is), ezért aztán senkit se érdekel, hogy lehet, hogy be fog szakadni, addig is mindenki megpróbálja a lehető leghtöbb pénzt kihúzni belőle.
"hogy a fedezet és érték nélkül gyártott elektronikus pénz egy idő után beszakad és gazdasági válságot okoz"
Milyen fedezet és érték nélküli elektronikus pénzre gondolsz? A fedezetet azok rakják az emelkedő kriptoárak mögé, akik egyre drágábban is megveszik a kriptot, ezért lesz egyre magasabb az értéke. A kriptonál semmilyen fedezet nélküli pénzgyártásról sincs szó.
2. Az nem fedezet hanem keresleti árfelhajtás.
Olvasd el a holland tulipánláz bejegyzést wikin ugyanez volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!