Itt a kategóriában miért vannak többségben a Trump támogatók?
# 10
A háború az 2014 óta van, nem 2022 óta. És a háború nem 2014-ben robbant ki azzal, hogy Putyin bal lábbal kelt, hanem már 1993-ban / 1996-ban is megírták, hogy az épp Ukrajnának nevezett terület az geopolitikai ütközőponton / forróponton fekszik.
ma 12:00
"Bírom, hogy, itt mindenki hibás,..."
ugye? :D
én is bírom hogy sokaknál 2022 febr 24-én kezdődik az időszámítás.
és bírom hogy ezek okosnak hiszik magukat.
"A háború az 2014 óta van, nem 2022 óta."
És hogyan, kedves neonáci fórumtárs?
Hogy sunyi, leplezett módon bevonult a Krímbe, és önkényesen magához csatolta?
# 13
A Krímben 1991. december 8.-a után is ott maradt az Orosz Hadsereg, 1997-ben megkapták a felhatalmazást, hogy 2017-ig lehetnek ott, és 2010-ben meg hosszították a tartózkodásukat 2042-re a Harkovi egyezmény aláírásával.
Így.
15-ös
2014-ben erőszakos hatalomváltás történt Kijevben, akkor kivel kellett volna megtárgyalniuk a dolgokat ?
Amúgy Trump is ugyanazt fogja csinálni, mint demokratáék Ukrajna kapcsán.
Trump a következővel rukkolt elő:
- Ukrajna 20 évig nem adhatja be a jelentkezését a NATO-ba
- befagyasztani a harcokat a jelenlegi frontvonalak mentén, DMZ-t csinálni
- nem megy a NATO Ukrajnába
- adományozni a fegyvereket nekik
"2014-ben erőszakos hatalomváltás történt Kijevben, akkor kivel kellett volna megtárgyalniuk a dolgokat ?"
Senkivel se. Nincs joguk egy szuerén ország területét elcsatolni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!