Miért nem tiltják be Európában az iszlám vallást?
“Az asszimilálódást sem szabad hagyni, hiszen meg kell akadályozni, hogy beszennyezzék az európai árja géneket.”
Jó, már rá jöttem, hogy nem is vagy szélső jobbos, csak magát szélső jobbosnak tettető troll.
Ez a gyűlölettől fröcsögő ember pár naponta kiír valami hasonló náci szellemiségű kérdést. Vagy leírhatatlanul tudatlan, vagy elmebeteg, vagy az uszító mocsokért fizetik a szélsőjobboldali benjaministák honi csicskásai.
Kérdező pajtika, olvasd el a példaképetek Mein Kampf című művét, tanulmányozd a zsidók jogfosztására hozott törvényeket, és mondd el, mi tetszik annyira ebben a politikában!
Tereljél, persze, Benjamin-náci!
Mondom: Mein Kampf, zsidótörvények. Majd ha eljutsz nyolcadik osztályig tanulni is fogsz róla. Esetleg ajánlhatom még a Breivik-féle tanulmányokat, a muszlimgyűlölő náci söpredék érte is odavan. Ha ezeket tanulmányoztad, gyere vissza!
Azért vicces, hogy te tartasz engem tudatlannak, miközben mi már az űrben járunk, a muszlim népek meg leragadtak a középkorban.
Ez biztos igazolja az európai ember tudatlanságát és a muszlimok felvilágosultságát.
Jó, csavarjuk a nőket burkába, tiltsuk ki őket az iskolából, vegyük el tőlük a szavazati jogot, éljenek a muszlimok!
*irónia*
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!