Ez a háborgás a Katari szokások ellen Európában nem visszatetsző egy kicsit?
November végén kezdődő katari focivébén több európaiaknak szigorúbbnak tűnő szabályt is be kell tartani a szurkolóknak. Ilyenek lehetnek a nők vállának eltakarása, miniszoknya hordásának tiltása, ráadásul alkoholt csak kijelölt helyeken szabad fogyasztani. Ami még fontos az országban illegális a honoszexualitás, akár 7 év börtön is járhat érte.
Bár a szervező ország elmondta mindenki számára nyitott az esemény és szívesen várják bőrszíntől, nemtől, és vallástól függetlenül az odalátogatókat, de megkérték, hogy fogadják el Katar kultúrális normáit és tartsák be a szabályokat.
Én megértem nyugati társadalomban dúl ez a mindenre kiterjedő kultúrharc, de nem tűnt fel, hogy Katar az nem Európában van? Hogy jön ez a fölényeskedő hozzáállás egy másik kultúra alap dolgaihoz főleg azok között akik csak odalátogatnak? Ez nem számít mások kultúrájába való beleszólásának? Nem ezt tették a fehér emberek a kolonizálások idején? Hol van a diverzitás elfogadása?
Ráadásul ezzel nem most álltak elő, az elmúllt évtizedekben is érvényben voltak, de a gyakorlat azt mutatja, hogy az odalátogató túristák nagy része magasról tesz ezekre a szabályokra.
Megkérték a szervezők, hogy be vigyék be a lelátókra a szivárványos zászlókat, akkor, hogy jönnek az lmbtqi lobbistái, hogy kiharcolják, hogy be lehessen vinni? Miért kell a focistáknak viselnie a szivárványos karszalagot!? Nem számít ez provokálásnak?
Általában is igaz, hogyha valahova vendégségbe mész, akkor a ház szabályait illik betartani. Például ha te otthon kézzel tömöd magadba a marhapörköltet, akkor vendégségben vajon neked kellene kanállal enned, vagy a házigazda köteles tolerálni a te szokásaidat?
A másik dolog, hogy előfordulhat, hogy egy országban valamit törvény tilt, míg egy másikban nem. Például ha Hollandiából idejön egy szerhasználó, akkor melyik ország törvényeit köteles betartani? Nyilván azét, amelyikbe ellátogat.
Persze magát a törvényt el lehet ítélni, de attól még a törvény az törvény, és be kell tartani, vagy vállalni kell az érte járó büntetést.
Aki meleg létére odamegy, annak annyi esze is van.
Ha b-zi lennék, a büdös életbe be nem tenném a lábam olyan országba, ahol büntetik a b-ziságot, és pláne nem költeném ott a pénzem, hogy ilyen országokat gazdagítsak.
Lehet kulturáltan is melegkedni ott, meg a nők sem halnak bele, ha pólót vesznek fel bikini helyett, és sok alkesz legalább lehet, hogy életében először józanon végig tud nézni egy meccset.
Nem értem, miért kell ennek ekkora feneket keríteni.
És vajon a mélyiszlám arab országok és Irán is osztják azt a véleményt, hogy tisztelni kell a vendéglátó kultúráját és ilyen esetben mondjuk egy európai sporteseményen nem kell a női sportolóiknak nyanyásan kinézniük?
Én úgy tudom, Iránban legutóbb megbüntették azt a női falmászót, aki Koreában nem viselt kendőt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!