„A genderideológia ma az egyik legveszélyesebb ideológiai gyarmatosítás” – fogalmazott Ferenc pápa. Igaza lehet?
„A genderideológia ma az egyik legveszélyesebb ideológiai gyarmatosítás” – fogalmazott Ferenc pápa a La Nación argentin lapnak adott interjúban. A Catholic News Agency, amely angolra fordította a beszélgetést, rámutatott, hogy Ferenc pápa az „ideológiai gyarmatosítás” kifejezést korábban az olyan esetek leírására használta, amikor a fejlődő országoknak nyújtott segélyek a fogamzásgátláshoz, az abortuszhoz, a sterilizációhoz vagy a nemi ideológiákhoz kötődtek.- számol be a Magyar Nemzet.
Hogy miért veszélyes a genderideológia? Azért, mert összemossa a különbségeket a férfiak és a nők között. Az emberiség növekedését a különbségek feszültsége táplálja. A nemek közötti egyenlőség kérdése felhígítja a különbségeket, és a világot egyformává, unalmassá teszi, és ez ellentétes az emberi hivatással – folytatta az interjúban a katolikus egyházfő, hozzátéve, hogy az emberiség gazdagsága a különbségekben rejlik.
Ferenc pápa kifejtette, azért beszél minderről, mert egyesek kissé naivak, és azt hiszik, hogy ez a haladás útja, és nem tesznek különbséget a szexuális sokféleség és aközött, ami már a nemek antropológiája. – Ez rendkívül veszélyes, mert megsemmisíti a különbségeket, és ez megsemmisíti az emberiséget, az emberiség gazdagságát, mind a személyes, mind a kulturális, mind a társadalmi különbségeket – részletezte.
Bár gyakran progresszív vallási vezetőként tartják számon, Ferenc pápa, aki 2013 márciusától a katolikus egyház feje, az elmúlt tíz évben mindvégig következetes maradt a katolikus egyház tanításaival kapcsolatban, például a papi nőtlenség vagy a szexualitás kérdését illetően.
A katolikus egyházfő az argentin Infobae hírportálnak adott, pénteken közölt interjújában eközben arról beszélt, hogy a cölibátus a nyugati egyházban ideiglenes, átmeneti előírásnak számít, ezért elképzelhetőnek tartja az eltörlését. Ugyanebben az interjúban a pápa a homoszexuálist firtató kérdésekre úgy válaszolt, hogy Isten – amint az evangélium hirdeti is – mindenkit szívesen lát egyházában. A homoszexuális párok megáldásával kapcsolatos felszólításokra válaszul a Vatikán azonban egyértelművé tette, hogy az egyház nem részesítheti áldásban az azonos neműek kapcsolatát, hanem csak egy férfi és egy nő házasságát.
Nem akarom az egészet elbagatelizálni, de oka van annak, hogy annak ellenére vannak fenntartásaim, kételyeim azzal kapcsolatban, hogy valójában mit is mondott a pápa, hogy nem vagyok konteós.
Argentín lapnak nyilatkozott, feltehetően spanyolul, amit lefordítottak angolra, majd az angol vezrzióból részleteket emelt ki a Magyar Nemzet.
A teljes szövegkörnyezetből kiemelt részletekkel sokszor van probléma, esetenként kaphat teljesen eltérő értelmezést is.
Sőt már egy másik nyelvre lefordítás esetén se marad mindíg pontos mondandó.
Amúgy nincs gondom azzal, ha a pápa valóban ezeket nyilatkozta, csak nem tudom, hogy valóban ezt mondta.
Véleményem szerint nincs igaza.
De hibáztatni sem lehet mert mint egyházfő mit mondana az egészre? Nem fog a vallása alapkövei ellen menni.
Meg gyakran van emlegetve hogy milyen jó a különbség. Ugye tudjuk azt is hogy pont ez a konfliktusok, háborúk egyik fő oka.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!