Liberálisok! Most, hogy a pápa nyíltan támogatja a homoszexuálisokat, miért mocskoljátok még mindig a kereszténységet?










#18 Kérdező
Azért a Katolikus Egyházat érintő kérdésekben ne a hvg-re, meg ezekre támaszkojál, mert a fele sem igaz, amit leírnak. De a kormánypárti médiumok is ugyanilyen silányak: fél mondatokat ragadnak ki és azt cincálják. Közben a Katolikus Egyházzal kapcsolatban olyan tárgyi tévedéseket írnak le, hogy bődület.
Itt van a teljes interjú, amiből kiragadnak, olvasd el, ha tényleg az érdekel, hogy mit mondott pápa (közel sem csak a homoszexualitásról van benne szó):
Ferenc pápa azt mondja, hogy a homoszexualitás nem bűncselekmény, hanem egy emberi létállapot. Ezt ragadják ki, mondván, hogy a pápa azt mondta, hogy a homoszexualitás nem bűn. Holott a következő mondata az volt, hogy a bűncselekmény és a bűn két külön dolog. Ő itt arról beszélt, hogy vannak országok, ahol pl. bűncselekményként kezelik a homoszexualitást, pl. börtön jár érte. Na, ez nem a helyes út. De ettől még a homoszexuális tett bűn marad, ahogy ugyanúgy bűn az is, ha megcsalom a feleségemet vagy ha hazudok. Ezek sincsenek bűncselekményként kezelve, senki nem kap börtönt, mert megcsalta a házastársát. De ettől még bűn marad.
"De Németországban már vannak olyan püspökök is, akik szerint a homoszexualitás egyenesen Isten ajándéka és Jézustól való."
Van ilyen. Bár ilyen véleményt nem olvastam, csak azt, hogy tervezik a homoszexuális párok megáldását. Fel is lettek szólítva a Hittani Kongregáció által, hogy ez szembemegy a Katolikus Egyház tanításával. De ha ezek a német püspökök egy része (mert koránt sem mindenki) makacsul kitartanak, akkor akár egyházszakadás is lehet ebből (reméljük azért nem lesz).










Nem támogatja a homoszexualitást!
A pápa az embert támogatja szexuális identitásától függetlenül.
A HOMOSZEXUALITÁST ELÍTÉLI, ELUTASÍTJA AZ LMBTQ NEVŰ TERMÉSZETELLENES
IDEOLÓGIÁT ÉS MOZGALMAT.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!