Liberálisok! Most, hogy a pápa nyíltan támogatja a homoszexuálisokat, miért mocskoljátok még mindig a kereszténységet?
#10
Nem élek Magyarországon már régóta. De életem nagy részét sem ott töltöm, így nekem hiába írtok magyarországi politikai dolgokat, mert magyar médiák/tv/rádió fogyasztásom konkrétan nulla. Csak blogokból és kommentszekciókból olvasok véleményeket, és az alapján látom, hogy hogyan vélekednek a világról az adott eszme hívei. Az, hogy Xy politikus mit mondott az atv-n arról fogalmam sincs.
Tehát ezeket elsősorban itt Nyugat-Európában érzem.
De gondolom neked sem kell bemutatni annak a berlini magyar futbal kommentátornak az esetét, akit kirúgtak, mert nem támogatta a blm-t.
Hollandiában a kormány éles lőszerrel lövetett a traktoristákra, amiért azok az évszázados sajtkészítő hagyományikat akarták tovább folytatni. A kormány a nép megkérdezése nélkül döntötte el, hogy be kell tiltani a tehéntartást. Kanadában pedig a kormány ugyancsak lőszerrel lőtt a tüntető kamionosokra és még a bankszámláikat is letiltotta. Ha egy ógörögnek elmondanánk ezeket, akkor forogna a sírjában, hogy ma a liberálisok mivé alakították a "demokrácia" intézményét





#13
Nem kell elhinni semmit.
Írd be ennek az oldalnak a politika kategóriájába, hogy "biblia, keresztény, egyház" stb hasonló szavakat és kezdj el kérdéseket böngészni és az alattuk érkezett válaszokat olvasni. Látni fogod, hogy miként is vélekedik ténylegesen egy átlagos liberális a kereszténységről (noha ugyanazokat az elveket vallják mindketten, amit már a pápa sem titkol)





A keresztények gyakran egymást is utálják, ha más felekezethez tartoznak.
Pl. a Jehova tanúi után a vallás kategóriában lényegében boszorkány üldözés folyik. És ezek gyakran más keresztények, akiknek a felekezete már nem szekta, habár ugyanúgy szektaként indult az egész.
Vagy az oldalon vannak muszlimok is, akik rendszeresen támadják a keresztényeket.
Biztos vannak liberálisok is, de ugyanolyan arányban vannak mások is, akik támadják.
Az egész kérdés egy buta általánosítás.










#16
Most persze lehet szánalmasan mentegetőzni, hogy "de a pápa csak arra gondolt, hogy ne gyűlölködjünk a melegek ellen" stb. De a helyzet az, hogy nem emlékszem, hogy akár Benedek vagy II. János Pál pápa is valaha mondott volna olyat, hogy menjünk és vascsővel verjük meg a homokosokat.
Szóval senki nem gyűlölködött eddig sem. Nagyon is egyértelműek a pápa utalásai.
De Németországban már vannak olyan püspökök is, akik szerint a homoszexualitás egyenesen Isten ajándéka és Jézustól való.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!