A Közel-Kelet egyetlen demokráciája betiltotta a palesztin zászlót, vélemény?
Hát ezt benézted mert Izrael is beismerte hogy használt foszforbombákat, ami lakosság ellen bevetve tiltott vegyifegyvernek minősül:
Az égő fehérfoszfor nagyon súlyos sérüléseket okoz és mérgező, a fegyvert ezért csak harctéren, álcázásra szabad használni: élőerő ellen, pláne lakott területen tilos bevetni. Izrael ezt palesztin civilek ellen használta. Ez is bizonyítja hogy Izrael rosszabb mint a náci Németország.
Te olvasod is, amit belinkelsz? Világosan le van írva hogy nem a civilek ellen vetették be.
„A foszfortartalmú füstbombákat a hadműveletek során a csapatmozgások álcázására használják.” Ennyi.
Mond te értelmi fogyatékos vagy? Ezt írja:
"Hiába számolt be róla a nemzetközi sajtó már január elején, az izraeli külügyminisztériumszóvivője, Jigal Palmor csak most pénteken ismerte el, hogy a hadsereg fehérfoszfor-tartalmú füstbombákat vetett be Gázában. Mivel az incidenseket a szemtanúk beszámolói mellett fényképek is megörökítették, a tagadás már kezdett kínossá válni."
"A szóvivő feltehetőleg az észak-gázai Beit Lahijában található ENSZ-iskola január 17-i bombázására utalt. A helyszíni fényképeken palesztin mentősök láthatók, amint az épületekre hulló égő foszfordarabok elől menekülnek."
Tehát szemtanuk és felvételek bizonyítják hogy Izrael civilek ellen vetett be tiltott vegyifegyvert.
A cikk még ezt is írja:
"Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a hét elején a palesztin területen találatot kapott ENSZ-épületek bombázásáért felelős személyek perbe fogását sürgette."
Tehát az izraeli hadsereg még az ENSZ épületét is lőtte. Ilyet még a náci németek sem tettek volna.
Aztán ezt írja a cikk:
"Az izraeli katonai cenzúra már napokkal ezelőtt megtiltotta a gázai offenzívában részt vett parancsnokok nevének közlését, nehogy háborús bűnökért perbe tudják őket fogni. Izraeli sajtóhírek szerint a hadsereg figyelmeztette vezető tisztjeit, kétszer is gondolják meg, mielőtt Európába utaznak."
Vagyis Izrael védi a tömeggyilkos és háborús bűnös katonáit.
"Mivel Izrael nem írta alá a Hágai Nemzetközi Büntetőbíróságot létrehozó egyezményt, az ország ellen ott nem lehet eljárást indítani. A Genfi Konvencióhoz csatlakozott országok ügyészségein ugyanakkor bárki feljelentést tehet háborús bűncselekmények résztvevői ellen."
Izrael nem írta alá az egyezményt hogy szabadon gyilkolhassa a palesztinokat.
24, ma(2023. jan. 11.) 08:51, " "Téged beengedtek?"
Nem, engem sem engedNÉnek be" - Tehát a környéken se jártál.
Vagyis, amit írsz, (hülye gyerekek) fantazmagóri(áj)a, vagy amit a neonáci szemináriumokon tanítanak. Ezzel be is fejezhetjük a vitát. Tudod, az én szakmámban azt tanítják, ismereteket tapasztalással lehet szerezni. Te Ízraelrõl és környékérõl nem szereztél ismereteket. Ennyi.
"Volt hogy az izraeli hadsereg megtámadta a Gázába tartó segélyhajót és legyilkolta a fedélzeten lévőket."
Megint hazudsz, ilyen nem volt. Amirõl hazudozol, az 2010 máj 31-én történt.
Izrael elõzõleg blokádot hirdetett, a hajó szándéka blokádtörés volt, a nemzetközi jog szerint a blokádtörõt a blokádot hirdetõ feltartóztathatja, ellenállás esetén akár el is sülyesztheti.
A hajón tartózkodó kb 600 személy közül egy jelentõs csoport a hajóra jogszerûen érkezõ katonákra támadt, (Izrael "jelentős, szervezett és erőszakos ellenállással" találkozott - ENSZ-bbc) https://www.youtube.com/watch?v=0LulDJh4fWI akik természetesen védekeztek, eközben sajnálatosan 9 azaz kilenc ember meghalt a kb 600 azaz hatszáz közül.
Egyébként a hajó akcióját az ENSZ hivatalos vizsgálóbizottsága elítélte. (Mint mindenki tudja, aki valamennyit foglalkozott a térséggel, az ENSZ rendszerint Izraelt szokta elítélni, ha nem, akkor nyilvánvaló, hogy a másik fél SÚLYOS vétséget követett el.
Amit írsz, azt bizonyítja, hogy fogalmad sincs a TÉNYEKRÕL és persze arról sem mit jelent, hogy "fasiszta terrorállam". Ajánlom lexikonok tanulmányozását)
"Attól hogy 2 ezer éve volt ott egy zsidó állam, semmiféle jogot nem jelent a mai zsidóknak. Ez olyan mintha Olaszország magának követelné a Dunántúlt mondván 2 ezer éve a Római Birodalomé volt Pannonia néven."
1) Nem, nem olyan, a Római Birodalomnak Pannonia perifériákis tartománya volt, Izrael viszont 2000 éve és 3000 éve is azon a területen volt.
2) Ha azt mondod, hogy a Római Birodalom jogosan tette, amit, akkor az erõ jogát ismered el, akkor érthetetlenek és értelmetlenek Izraellel szembeni kifogásaid, csak úgy értelmezhetõk, hogy egyetlen neonácit sem´érdekel, még ma sem, hogy esetleg a zsidóknak is lehetnek jogaik.
"Oszmán Birodalomban a 20. század elején az 5%-ot sem érte el a zsidók aránya."
Hogy a Rábától Perzsiáig (Iránig) tartó birodalomban 5%, az azt jelenti, hogy elég sokan voltak, közülük soknak volt birtoka.
"Utánanéztem"
Mégse tudod, mi az, hogy "népirtás".
26, Erős szikla hadművelet: a hamasznál aki civilben van, az "civil", akkor is, ha épp kalacsnyikovval ügyködik. Megbízható infotmávió szerint az un "civil áldozatok" legalább 40%-a valójában hamasz harcos volt.
"Izrael semmiben nem különb a náci Németországnál."
Fogalmad nincs arról, hogy mit beszélsz/írsz. Csak összevissza hasznáösz szitokszavakat, anélkül, hogy tartalmukkal foglalkoznál.
28: " elrabolták tőlük a területeiket"
Megint hazudsz, Te is tudod, hogy a SAJÁTJUKAT vették vissza.
"Nem, engem sem engedNÉnek be" - Tehát a környéken se jártál.2
Te talán bejártad a Gázai övezetet te retardált? Egyébként sem kell ott lenni személyesen hogy tudjuk mi történik. Mindenféle hirportál beszámol róla.
"Te Ízraelrõl és környékérõl nem szereztél ismereteket. Ennyi."
Ahogy mondtam, nem kell személyesen ott lenni. Mindenféle hírportál beszámol róla. A számok pedig nem hazudnak. Ha Izrael egyetlen katonai akcióban 1500 palesztin civilt gyilkol meg amiből 500 gyerek, akkor ez azt jelenti hogy népirtást követ és rosszabb mint a náci Németország.
"Izrael elõzõleg blokádot hirdetett, a hajó szándéka blokádtörés volt, a nemzetközi jog szerint a blokádtörõt a blokádot hirdetõ feltartóztathatja, ellenállás esetén akár el is sülyesztheti."
Megint hazudsz. A támadás nemzetközi vizeken történt a hajó pedig előzetesen jelezte hogy mikor érkezik.
"Egyébként a hajó akcióját az ENSZ hivatalos vizsgálóbizottsága elítélte. (Mint mindenki tudja, aki valamennyit foglalkozott a térséggel, az ENSZ rendszerint Izraelt szokta elítélni, ha nem, akkor nyilvánvaló, hogy a másik fél SÚLYOS vétséget követett el."
Megint hazudsz. Egy cionista zsidótol nem is várható más. Az ENSZ elítélte Izraelt. Az ENSZ szerint Izraeli katonák kivégezték a fegyvertelen aktivisták:
Idézem:
"ENSZ-jelentés azzal vádolta Izraelt, hogy eljárásával megsértette a nemzetközi jogot, valamint szükségtelen és aránytalan módon alkalmazott erőszakot."
Tehát az ENSZ szerint Izrael nemzetközi jogot sértett és aránytalan módon használt erőszakot. Végül Izrael kénytelen volt bocsánatot kérni és kártérítést fizetni az áldozatok családjának.
"Az izraeli kormány továbbá bocsánatot kér és kártérítést fizet a válságot kirobbantó Mavi Marmara hajó sebesültjeinek és a halálos áldozatok családtagjainak."
Tehát Izrael elismerte hogy nemzetközi jogot sértett és fegyvertelen aktivistákat lőtt agyon. Ez is bizonyítja hogy egy fasiszta terrorállam. És te megpróbáltad behazudni hogy az ENSZ Izraelnek adott igazat.
"Nem, nem olyan, a Római Birodalomnak Pannonia perifériákis tartománya volt, Izrael viszont 2000 éve és 3000 éve is azon a területen volt."
Kit érdekel hogy a Római Birodalomnak Pannonia perifériás területe volt. Lényeg az hogy része volt. Az pedig senkit nem érdekel hogy mi volt 2-3 ezer éve. Semmilyen jogi alapja nincs a zsidóknak ettől.
"Ha azt mondod, hogy a Római Birodalom jogosan tette, amit, akkor az erõ jogát ismered el, akkor érthetetlenek és értelmetlenek Izraellel szembeni kifogásaid, csak úgy értelmezhetõk, hogy egyetlen neonácit sem´érdekel, még ma sem, hogy esetleg a zsidóknak is lehetnek jogaik."
Ma már nem úgy mennek a dolgok hogy odamész és elveszed egy másik ország területét te retardált. 2-3 ezer éve így ment müködött de a 20. században nemzetközi egyezmények és az ENSZ tiltja ezt. Ebből is látszik hogy a hozzád hasonló cionnácik magasról tesznek erre.
"Hogy a Rábától Perzsiáig (Iránig) tartó birodalomban 5%, az azt jelenti, hogy elég sokan voltak, közülük soknak volt birtoka."
Miről beszél te retardált? Én azt mondtam a 20. század elején az Oszmán Birodalomban Palesztinában 5% volt a zsidók aránya.
"Erős szikla hadművelet: a hamasznál aki civilben van, az "civil", akkor is, ha épp kalacsnyikovval ügyködik. Megbízható infotmávió szerint az un "civil áldozatok" legalább 40%-a valójában hamasz harcos volt."
Szóval akkor az ENSZ is hazudik szerinted. Meg az az 500 palesztin gyerek is biztosan hamasz harcos volt. Nálatok cionista zsidóknál nincs aljasabb jelenleg a világon.
"Fogalmad nincs arról, hogy mit beszélsz/írsz. Csak összevissza hasznáösz szitokszavakat, anélkül, hogy tartalmukkal foglalkoznál."
Helyesbítek. Azt írtam Izrael semmiben nem különb a náci Németországnál. Igazából Izrael rosszabb mint a náci Németország. A nácik idegen népeket gyilkoltak izrael viszont az arabokat akik a testvéreik a zsidóknak. Az arabok engedték vissza a zsidókat Jeruzsálembe és az arabok védték meg a zsidókat a náciktól a 2.vh alatt. Ez olyan mintha a testvéred befogadna a házába mikor nincs semmid te pedig "hálábl" megölnéd és elvennéd mindenét. Na ezek vagytok ti cionista zsidók.
"Megint hazudsz, Te is tudod, hogy a SAJÁTJUKAT vették vissza."
Semmi köze a zsidóknak ahhoz a területhez már 2000 éve. Volt 5% zsidó a 20. század elején. Ők kivételek de minden más zsidó erőszakos betolakodó migráns.
#35: „Meg az az 500 palesztin gyerek is biztosan hamasz harcos volt.”
Ez sajnos gyakorlatilag pont így van, a Hamasz és a többi "bátor" palesztin terrorista csoport általában a gyerekeket küldi az izraeli katonák ellen, a nagyobbaknak kézifegyvereket is ad, a fiatalabb tizenéveseknek meg kövekkel kell harcolniuk. Ebből aztán hasznos propagandaanyagot gyártanak, az elhunyt gyerekek szüleinek meg beadják a gyilkos zsidókról szóló mantrát.
A felnőttkorú terroristák meg persze nem a katonákat támadják, hanem izraeli civileket gyilkolnak.
Ebből is látszik ti cionista zsidók mennyire aljas hazudozók vagytok. Nem küldnek gyerekeket a palesztinok fegyverrel a kezükben. Kődobáló gyerekek valóban vannak, de az hogy Izrael agyonlövi a kődobálókat szintén azt bizonyítja hogy egy fasiszta terrorállam. A statisztikákból pedig kiderül hogy nagyon sok áldozat 1-2 éves vagy 5 éven aluli akik az izraeli bombázásokban haltak meg.
"A felnőttkorú terroristák meg persze nem a katonákat támadják, hanem izraeli civileket gyilkolnak."
Nem meglepő módon ez is hazugság. A statisztikák szerint mindössze csak 3 izraeli civil halt meg és 60 katona. Tehát a palesztinok nem civileket gyilkolnak hanem katonákat. Izrael viszont 1500 palesztin civilt gyilkolt meg egyetlen akcióban.
35, Legalább Izraelben jártam.
"te retardált"
Ebben a stílusban nem tárgyalok, csak megjegyzem, hogy szöveged tájékozatlanságot tükröz, vagy szándékos HAZUGSÁG.
Mindenesetre a vitát befejeztem, hiába írsz bámit ezután, neveletlen, tudatlan, hazudozó zsidógyûlölõ taknyosokkal semmilyen formában nem tárgyalok, csak ezt fogom újra bemásolni és nem érdekelnek sem a Te hazugságaid, sem a Magyar Nemzet hazugságai.
Kifogásoltad hogy nem jártam a gázai övezetben de kiderült hogy te sem, szóval retardált vagy.
A szokásos antiszemita kártyán meg már mindenki csak nevet :) Aki izraelt kritizálja az zsidógyülölő náci :) Ahogy mondtam, jelenleg a világon nincs aljasabb a cionista zsidóknál.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!