Lehet, hogy azért kapott ki a német "nemzeti" 11, mert a politika befészkelt a FIFÁ-ba és nem engedték a szivárványos karszalagot használni?
A német "nemzeti" csapat végjegyévé vált a szivárványos karszalag, amely életérzéssel a csapat teljesen azonosult. Ezt el is mondták. Sajnos azonban a FIFA nem engedte, hogy felvegyék azt a VB-én sajnálatos módon. A csapat teljesen összetört emiatt
Rengetegen féltek, hogy Neuer kapust eltíltják emiatt és a csapat aggódni kezdett. Elkeseredésükben, hogy nem hordhattak szivárványos karszalagot és nem is térdepelhettek még a szájuk elé is tették a kezük, jelezvén olyant mondanának erre, ami káromkodás.
Lehet hogy amiért a politika beférkőzött a FIFA keretei közé, emiatt kapott ki a német "nemzeti" csapat?
Hagyjuk már ezt a bohóckodást, sértődött cicaharc semmi több.
Nem lehet szivárványos karszalag brühühü.
Az irániak kiállása, akik akár a halálbüntetést is kockáztatják a himnuszuk nem éneklésével, és mellé állnak a rengeteg halálos áldozattal (köztük nagyon sok gyerek) járó otthoni tüntetések mellé, az már igen, ez egy kiállás és figyelemfelhívás. A németek csak simán bohócok.
Bohóc gárda
Annyira elvette az eszeküt ez a gyerekes hiszti, hogy elfelejtettek focizni, meg is lett az eredménye
Én a helyükben arra koncentrálnék amiért kimentek oda, a focira, és nem erre a majomkodásra
Ha meg ennyire nem tetszik nekik az ottani világnézet, akkor meg minek mentek oda?
Egy ország befogadta és vendégül látja őket, tessék csendbemaradni
Remélem a spanyolok is jól elverik őket aztán repülgetnek haza
"#1 magyarországon igen. Meg mondjuk máshol is valamennyire, hiszen blm térdelés van"
Ennek semmi kihatása nincs a játékosok teljesítményére. Tök mindegy hogy térdelnek vagy vmilyen karszalagot viselnek, ha úgyis a taktikán, ügyességen és fizikai állapoton alapszik az egész. A németek gyengék mert nem jó a keretük.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!