Oroszország most pontosan mire készül Ukrajnában?
Július elejére, a még májusban elindított orosz offenzívának köszönhetően, az oroszok sikeresen elfoglalták Luhanszk megye teljes területét. Rövidesen utána a teljes frontvonalon leálltak az offenzív orosz hadmozdulatok és sokat lehetett olvasni arról is, hogy az oroszok elkezdték a háborúban résztvevő egységeket rotálni és sokat hazaküldtek pihenni. A kisebb összecsapásoktól eltekintve szinte a teljes frontvonalon viszonylagos nyugalom van már lassan 3 hete. Persze továbbra is zajlanak tüzérségi párbajok, de azok is kisebb intenzitással. Eddig az ukránok se indítottak különösebb nagy hadmozdulatokat, csak a HIMARS-okkal próbálják zavarni az orosz utánpótlási vonalakat.
Sok helyen olvastam, hogy az oroszok csupán műveleti szünetet tartanak és felkészülnek a háború következő szakaszára. De olyan feltételezéseket is olvastam, hogy mostanra teljesen kifáradt az orosz haderő és Moszkva megpróbál a színfalak mögött kiegyezni.
Némileg ennek ellentmondónak tűnnek számomra az orosz kormány nyilatkozatai. Pár napja Lavrov is kijelentette, hogy a Donbászon kívül más területekre is igényt tart már Moszkva. Sőt, valami olyasmit is kijelentett, hogy minél több és nagyobb hatótávolságú fegyvereket küld a Nyugat Ukrajnának, annál nagyobb területeket lesznek kénytelenek elfoglalni. És többi orosz nyilatkozat se tűnik túl békésnek.
De például a gabona kérdésében megegyeztek az ukránokkal, ami jelezheti azt is akár, hogy az orosz kormány hajlik valamennyire a kompromisszumra.
Ti mit gondoltok, mik az oroszok tervei? Csak műveleti szünetet tartanak? Ha igen, akkor az még meddig tarthat? Vagy megpróbálnak kiegyezni az ukránokkal, azért állnak a hadműveletek?
9#
Az ukránok szokásukhoz híven ott akarták pakolászni a Harponokat.
Szval megint ment a suttyóskodás.Azt hitték hogy mostmár a szerződésbe belexarhatnak,és kikötőben jol el lehet raktarozni,logisztikázni a cuccokat.
Ez olyan mint a nagyonokos ukrán aki egy amerikai kézi indítású rakétavetővel menőzik
a háttérben Pont egy iskola tornatermében.Csak annyi eszük volt hogy még fel is rakták a netre! Aztan meg megy a nagy kamu sírás -rívás hogy iskolát lőttek az oroszok.
Folyamatosan megy a ködösítés mindkét oldalon így konkrét választ nem fogsz kapni csak találgatást. Ami nagyjából biztosan kijelenthető, hogy Oroszország minimum igényt tart az nagyrészt orosz lakta (Luhanszk, Donbasz stb) területekre. Ennél kevesebb egy vereséggel ér fel számukra és az valószínűleg Putyin végét jelentené. Az, hogy tovább mennek e hatalmas kérdőjel, de Odessza és az egész partvonal egy reális célpont lehet. Az teljesen és véglegesen tönkre tenné Ukrajnát (nem mintha a mostani állapot nem). Jelenleg reálisan nézve semmi esély arra, hogy Ukrajna ez ellen tud bármit tenni, maximum lassítani az előre haladást. A jelenlegi szünet szinte teljesen biztosan taktikai, semmi nem utal rá, hogy az oroszok bármiből is kifogynának a közeljövőben. A kiváló Amerikai (Ukrán) propaganda minden egyes apró sikert például a lőszerraktárak kilövését nagydobra veri hiszen harctéri győzelmekről szinte nem lehet beszélni az utóbbi hónapokban.
A nyilatkozatháborúban nehéz komolyan venni bármit is, de tény, hogy a nyugat túlságosan belemászik a konfliktusba és egyre inkább érezni, hogy nem akarnak gyengének mutatkozni és kiszállni. Ez hatalmas probléma, mert az oroszok egyszerűen nem hátrálhatnak meg, a politikai rendszerük a tét. Ez borzasztóan aggasztó ugyanis ha az egyik oldal akármilyen okból az összeomlás szélére kerül (erre jelenleg Ukrajnának van meg minden esélye) akkor drasztikus lépésekre sarkallhatja a veszteseket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!