Jó dolognak tartjátok, hogy a fehérek kisebbségbe fognak kerülni az USA-ban?
1950-ben még 90% volt az arányuk.2000-re ez lecsökkent 70%-ra. 2020-ra 57%-ra. 2020 óta (a történelemben először) már a számuk is csökken, többen halnak meg mint születnek.
2060-ra 41% lesz fehér, 2100-ra (amit én lehet megélek) pedig már csak 10% [link]
Az amerikai liberálisok ezt ünneplik. Pl. amikor Jimmy Fallon a show-jában erről beszélt a főleg fehér liberális közönsége elkezdett éljenezni és tapsolni: [link]
A jelenlegi elnök, Joe Biden szerint is nagyszerű dolog: https://www.youtube.com/watch?v=UgrliuQW_-Q
#28-29: így van, a feketék termékenységi rátája 1,78 volt 2019-ben, 2020-as adat nem áll rendelkezésre, de a saját számításaim szerint 1,72 lesz. Egyébként a rendkìvül fiatal korfájuk miatt még így is sokkal több gyerek születik körükben, mint amennyi meghal és erre még jön a több tízezres vándorlási egyenleg.
Érdemes az alábbi linken lévő "
Vital statistics of racial and ethnic groups (since 1935)" c. táblázatot nézni
2019-ben még kb. 200 ezerrel több gyerek született fekete nőtől, mint amennyi fekete ember meghalt.
Amúgy Amerikában nem a gyerek, hanem elsősorban az anya rasszára kérdeznek rá ezeknél a statisztikáknál, tehát a keverékek pontos számát nehéz megmondani.
Ez leginkább a non-hispanic white és a hispanicnál lényeges, ugyanis körükben magas azon nők aránya, akik más rasszú/etnikumú férfival vállalnak gyereket. Fehér nőknél kb 10% ez az arány, de kb a felük latino férfival jön össze.
Még a latino nőknél a keveredési arány akár 20% is lehet és nagyrészt "non-hispanic" fehérekkel jönnek össze.
Innenstől kezdve az a kérdés, hogy egy latino és egy nem-latino fehér gyereke most keverék vagy fehér? A legtöbb latino őslakos-európai keverék. Vannak akik 90%-ban európaiaik és 10%-ban őslakosok. Ők is hispanic-nak számítanak, mint az mexikói is, aki nagyrészt őslakos felmenőkkel rendelkezik. Nem beszélve a spanyolokról, akik pedig alapból európai fehérek, de Amerikában nem számítanak annak :D
Szóval kicsit fucked up az egész, mindenesetre a full fehérek száma és aránya régóta esik az USA-ban és ezek a trendek a következő évtizedekben is megmaradnak majd.
2060ban mar nyugdijas leszek ha minden igaz es ha tenyleg olyan szar lesz a helyzet akkor visszakoltozok Magyarorszagra.
A feketek lakta reszek le vannak pukkanva, nagy a bunozes. Ez kinek jo? Mert en nem akarok olyan varosban elni ahol nem erzem magam biztonsagban.
Vannak olyan allamok ahol a lakossak tobb mint 90%a feher, ugyhogy szerintem 50 ev mulva is tobbsegben lesznek a feherek a most nagy reszben feherek lakta reszeken. A feketek nem nagyon keverednek a feherekkel, altalaban nagy varosokat szeretik es a belvaros is tele van veluk. Kis varosokban nincsenek sokan.
A latinok meg igazabol fehereknek szamitanak, csak az etnikumuk mas. A bunozes bizonyos retegre jellemzo de vannak koztuk dolgos emberek is, megmerem kockaztatni hogy szorgalmasabbak mint a feketek ugy altalaban. Aki pedig bandatagok azok mexikoban is megelnek a bunozesbol.
Szerintem ehhez nem sok köze van, h melyik párttal értünk egyet. Az USA egy bevándorlóország, aminek a lakosságának a 99%-a nem onnan származik. Ezért ott fehérek és feketék is voltak (kezdetben a feketék rabszolgaként)
Hogy minek köszönhető az, h a feketék egyre nagyobb arányban vannak jelen?
Valószínüleg az, hogy ők egészen a kéterzer évekig sokkal több gyereket születek, mint a fejlett fehérek. Ez azonabn, ahogy a rasszizmus is csökken kezd megszűnni, és szépen lassan a feketék száma is beállhat egy álladnó értékre.
Szerintem ez egy teljesen semleges folyamat, ami nem jó, de alapvetően ha fejlődnek a feketék, és majd eltűnnek azok a hírhedt gettók, és a rasszimus is minimálisra visszaszorul, akkor nem is egy rossz dolog.
#34
"Ez leginkább a non-hispanic white és a hispanicnál lényeges, ugyanis körükben magas azon nők aránya, akik más rasszú/etnikumú férfival vállalnak gyereket. Fehér nőknél kb 10% ez az arány, de kb a felük latino férfival jön össze."
Érdekes, hogy ezt a kettőt emelted ki, hogy náluk magas a keveredési arány, miközben a fekete meg az ázsiai nők sem házasodnak kisebb %-ban más rasszú partnerrel a statisztikák szerint.
A nem-hispán fehér nők kb. 10%-a házasodik más rasszú partnerrel (a wikipédián csak 2010-es adatok vannak, de egy frisebb, 2018-as adatokban hasonló számokat láttam). Ez valójában nem olyan nagy arány. A fekete nőkről az a sztereotípia pl. hogy ők a sajátjukhoz húznak, mégis ez az arány náluk is majdnem ekkora, 9%-uk választ nem fekete partnert.
Az meg még furcsább, hogy az ázsiaiakat meg sem említetted, hiszen messze náluk a legmagasabb a keveredés. Az ázsiai nők 36%-a választ más rasszú partnert (zömében fehéret), ez nagyobb mint bármelyik másik rassz esetében. Tehát összességében azt lehet mondani, hogy az ázsiai és a latin nők azok akik nagyobb arányban házasodnak más rasszú partnerrel, míg a feketék meg a fehérek inkább a sajátjaikat preferálják.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!