Miért halad ilyen lassan az űrkutatás? Már lassan 2022-t írunk és még mindig nem járt ember a Marson.
Mert nincs verseny. Így működik minden az egész világon, ezért haldoklik a magyar gazdaság is, mert nincs verseny. Minden támogatást és minden beruházást Orbán haverjai nyernek, a többiek pedig nem tudnak fejlődni, ezzel megszűnik a verseny és nem érdeke senkinek az újítás.
Az űrkutatás is csak így működik, a hidegháború alatt versengett egymással a 2 nagyhatalom az űr meghódításával, képesek is voltak pillanatokon belül óriási fejlesztéseket végrehajtani. Most viszont már összefogtak, az űrben azok is együtt dolgoznak, akik a földön ellenségek. Nincs kivel versenyezni, nem is haladnak semerre, mert senkinek sem áll jobban érdekében mint a másiknak.
Most az űrturizmusban van a nagy pénz, azon dolgoznak magáncégek, hogy aztán a so űrutazó milliárdosból nagyot szakíthassanak. A Mars nem ontos senkinek, egyedül tudományos szempontból lenne hasznunk belőle, csak azt meg mindenki leszarja ameddig nem lát benne pénzügyi hasznot is.
#4
Miért ne térülne meg a Holdbázis vagy Marsra lépés ? Vagy az aszteroida bányászat ?
Nagyon drága az űrprogram, - a tőlünk kb. három napra lévő Holdra sincs büdzsé embereket küldözgetni - azért tud ebben az ütemben is haladni, mert az utóbbi években sok ambíciózus milliárdos hajlandó arra költeni a pénzét, hogy fejlődjön az űrkutatás.
Több millió dollárba kerül az űrhajó hasznos terhének a kijuttatása csak a légkörből. A legtöbb üzemanyagot addig használja el egy hajó, és minél nagyobb a tömeg, annál több üzemanyag kell a felküldéséhez...
Aztán, ha kijutott a légkörből, akkor hónapokig úton kell lennie, mire elér a Marsra. Az űrhajósoknak addig enniük kell valamit nyilván, és folyamatosan edzeniük kell, hogy ne sorvadjon el az izomzatuk a gravitáció hiánya miatt. Tornázáshoz tágas tér kell. Egy tágas kabin megint nagyobb súly, a megépítése is eleve több pénz.
De még figyelembe kell venni azoknak az eszközöknek a megépítési és szállítási költségeit, amikkel a nulláról fel lesz építve egy lakhatatlan bolygón egy totálisan magára utalt bázis. Bármi gebasz van, a rádióhullám a hírrel órákkal később érkezik meg a Földre. Pár hónapig a bolygón kell maradniuk, addig szintén nem árt, ha nem halnak éhen, és nem halnak bele valamilyen balesetbe, technikai malőrbe. És kell üzemanyag a visszaútra is.
Mivel már nincs hidegháború, nem dobálnak ki csillagászati összegeket felelőtlenül az ablakon se a NASA-nál, se az egyéb űrszövetségeknél.
Vannak olyan mozzanatok, amikhez még hiányos a technológia is. Fizikailag hiába tudják megtervezni, kiszámolni, hogy mit hogyan csinálhatnának, ha nem tudják kivitelezni; az eddig használt és közeljövőben kivitelezhető módszerek se nem költséghatékonyak, se nem energia hatékonyak. Emberes űrutazásra 2100 előtt nem sok esélyt látnak. Nem is erre akarnak orientálódni, mert nem éri meg. Inkább több szondát és önállóan dolgozni képes robotot akarnak messzebbre küldeni.
#8
Ha a NASA a Hadsereg éves költségvetésével bírna, másabb lenne a helyzet.
Szemléltetésként a NASA 20 mrd dollárt kap, a Hadsereg 600 - 1000 mrd dollárt.
Mivel van több értelme 20 évig háborúzni Afganisztánban, és egy csomó Közel-Keleti országot szétrombolni, vagy halmozni az egyébként űrtechnológiás ICBM-eket, közben visszakozni, hogy jajj, túl drága még az állandó Holdbázis is ?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!