Az orosz-ukrán konfliktusban te kinek adnál igazat?

Az oroszoknak.

Az ukránok pofátlanul nyomulnak a Nyugathoz,ráadasul a Krími-félsziget mindig is orosz felségterület volt,ha tetszik,ha nem.

Nem egyszerű a kérdés.

Egyfelől az Ukrajnának, az ukrán népnek meg van a joga, hogy eldöntse, hogy kikkel akar szövetséges lenne, kikkel akar baráti viszonyt.

Másfelől, Oroszország jogosan érzi veszélyeztetve magát, és az érdekeit azáltal, hogy Ukrajna a NATO és az EU felé közeledik, nyílt célja, hogy előbb-utóbb a tagjuk legyen.

Ukrajna mindig is határvidék volt, amolyan senkiföldje, ütköző zóna. '90-ben vállalták azt, hogy semlegesek maradnak. Ezt nyíltan ők rúgták fel, ha innen nézzük, ők kezdték a konfliktust. Persze a dolog árnyaltabb, mert Oroszország meg aktívan beleszólt a belügyeikbe gáz ár zsarolással és annál közvetlenebbül is.

Szóval, na, ez nem egy egyszer fekete-fehér, jó és gonosz törtnet. Mindkét félnek megvannak a politikai érdekei, és aszerint is cselekszik.

Ami az ukránokat illeti, javukra szól, hogy a katonai konfliktust, azt nem ők kezdték. Ellenben a status quo-t ők rúgták fel. Oroszország pedig katonailag agresszor, ellenben nem csinál mást, minthogy az érdekeit védi.

Szemétség ez az érdekszféra dolog azokkal szemben, akik bele esnek valakiébe, de technikailag meg mégis csak létezik, és minden nagyhatalom védi a sajátját, foggal-körömmel. Ha Mexikó vagy Kuba Kínához közeledne, vele akarna katonai szövetségre lépni, mint Ukrajna a NATO-val, akkor az USA se ülne nyugodtan a seggén.

Az ukránok úgy akarnak a nyugathoz csatlakozni, hogy közben a nyugat által elvárt feltételek betartására hajlandóságuk sincs.

Nem csak a Kárpátalján élő magyar kisebbség alapvető jogait nem hajlandók megadni, ami ebben a kérésben nem is lényeges, de az EU csatlakozáshoz feltétel lenne.

Az orosz-ukrán konfliktus két területet érint.

Az egyik a Krím, ami orosz terület volt, 1954-ben Hruscsov az ukrán tagköztársaságnak "ajándékozta", aminek akkor nem volt jelentősége, nem számolt azzal, hogy a Szovjetunió egyszer felbomlik...

A Krímben orosz többségű a lakosság (56 százalék, az ukrán 24, a többi egyéb"), erről a területről az oroszok tárgyalni sem akarnak.

Orosz földnek tekintik, de a lényeg, hogy ott van az egyetlen mélytengeri kikötő, ami télen is jégmentes.

A másik terület a Donyec- Medence (Donbasz).

Itt egyértelmű etnikai ellentét, és a rugalmatlan politika miatt fajult el a helyzet. Az ukrán vezetés nem volt hajlandó a jelentős orosz kisebbséggel tárgyalni, zavargások törtek ki (amiben nyilván volt orosz titkosszolgálati közreműködés), és a vége az lett, hogy az oroszok megszállták a Donbaszt.

Ennek a területnek a visszaadásáról, ellentétben a Krímmel, az oroszok hajlandóak lennének tárgyalni, de az ukránok mereven elzárkóznak az orosz autonómia elől, így tárgyalás sincs.

Tény, hogy Oroszország az agresszor, de Ukrajna sem az ártatlan bárány.

Szeretne az EU-hoz csatlakozni, de azért nem hajlandó tenni semmit (kisebbségi jogok elismerése, stb), a gazdasága lényegében nem működik, és nem az orosz megszállás miatt, de azt , mint egy jó adut kijátssza a nyugat felé, rendszeresen anyagi támogatásokat kér, és kap az orosz ellenes hatalmaktól (Anglia, USA), nem mellesleg Kína az ukrán területek felvásárlását kezdte meg, függetlenül az orosz konfliktustól.

Egyik félnek sem adnék igazat, az oroszok nyíltan agresszívan léptek fel egy szuverén állam ellen, de az ukrán vezetés elsődleges célja, hogy ebből anyagi hasznot húzzanak, nem a megegyezésre törekvés.

Mindkettőnek igaza van, valamilyen kompromisszumos megegyezés kellene.

A Krím-félsziget már Oroszország része, de Ukrajna is jogosan követelheti a területet. Valamilyen közös szuverenitásban kellene megegyezni a két országnak vagy példa lehetne Koszovó rendezése is, ami úgy tűnik nem lehet sem Szerbiáé, sem Albániáé, hanem független ország. A krímiek önrendelkezése is kialakíthatna egy független országot.

Ukrajnának be kellene fejezni az elnyomó, asszimilációs politikát és biztosítani kellene a kisebbségek jogait, nyelvhasználatát, oktatást, kultúrájuk ápolását. Donyeck és Luhanszk kapjon széleskörű autonómiát, cserébe le kellene mondaniuk az elszakadási harcról, letennék a fegyvert, visszatérnek Ukrajnához.

Ukrajna NATO tagsága is kérdéses, nehéz ügy. Korábban Finnország, Ausztria is semleges lett orosz nyomásra, így nem lenne példa nélküli egy ilyen megállapodás Európában. Másrészt viszont Ukrajna, mint független ország jogosan igényelheti, hogy dönthessen róla, kikkel szövetkezik. Oroszországot viszont aggaszthatja a NATO terjeszkedési törekvése Kelet-Európában. Legalább egy olyan egyezmény kellene, hogy ha a NATO bővítéseket nem is állítják le a posztszovjet térségben, de a NATO nem küld külföldi csapatokat Ukrajnába, nem létesít ott amerikai, nyugati katonai támaszpontokat, nem telepít támadófegyvereket az orosz határ közelébe (ahogy például korábban Moszkva is vállalta, hogy nem telepítenek rakétákat Kubába).

Ebben a konfliktusban mindkettőnek igaza van és mindkettő téved is.

Ukrajnának abban igaza van, hogy ők külön ország, külön nép, és joguk van eldönteni, kikkel akarnak szövetkezni, meg hova akarnak belépni és ehhez Oroszországnak abszolút semmi köze.

Viszont ami erősen Ukrajna ellen szól az az, hogy az EU-ba és a NATO-ba való csatlakozáshoz szükséges feltételeket az ukrán kormány vagy kompletten ignorálja vagy csak ajánlásnak veszi. Az EU-ba való bekerülés egyik alapfeltétele a kisebbségek nyelvi és kulturális jogai, azoknak a védelme. Na most ezt az ukrán vezetés már több, mint 1 éve folyamatosan, szándékosan tapossa, elég csak a kárpátaljai magyarokra gondolni. A ruszinokat még külön népnek sem ismerik el. Ukrajna konkrétan elvárja, hogy gyorsított felvétellel, a feltételek teljesítésének figyelembevétele nélkül, felvegyék a NATO-ba meg az EU-ba, mindezt azért, mert félnek az oroszoktól, és ha bekerülnének a NATO-ba, ami által fél Európa a hátuk mögött lenne, akkor már biztos, hogy nekiállnának keménykedni az oroszokkal meg a szakadárokkal.

A NATO ugyanúgy tisztában van ezzel, pontosan ezért nem erőltetik ők sem a tagságot.

Elég csak megnézni, mi történt a maláj gép Ukrajna fölötti lelővésekor. A gépet szinte biztos, hogy az ukránok lőtték le, és nem a szakadárok. Még el sem indult a kivizsgálás, az ukrán parlament az egészet egyből az oroszokra hárította, és már rögtön törvényt akart módosítani, hogy külföldi/idegen katonák (NATO, USA) bejöhessenek Ukrajnába, Ukrajna oldalán harcolni.

Oroszországnak abban van igaza, hogy elege volt abból, hogy Ukrajna folyamatosan a Szevasztopol-i kikötőt használta fel zsarolásra, bár az igaz, hogy az oroszok meg mindig a gázzal zsarolták az ukránokat. Abban meg lehet érteni az oroszokat, hogy ha Ukrajna NATO taggá válna, akkor simán odatelepíthetnének mindenféle rakétákat meg hasonlókat, és ezt persze, hogy Oroszország fenyegetésnek veszi, mert az is.

Viszont az oroszok meg folyamatosan beleszóltak Ukrajna belügyeibe, amiből érthető módon az ukránoknak elegük lett.

Donyeck és Luhanszk azért nehéz kérdés, mert a városokban orosz, a vidéken meg ukrán többség van. Így azért elég nehéz olyat csinálni, ami mindenkinek megfelel.

Az a probléma, hogy az egész cirkusz azért fajult idáig, mert egyrészt egyik fél sem hajlandó a kompromisszumra, másrészt mindkét fél megszegte az ígéretét.

Ukrajna ígéretet tett a SZU szétesése után, hogy katonailag semleges marad. Ezt az ukrán kormány megszegte azzal, hogy be akar lépni a NATO-ba.

Oroszország a Budapesti Memorandumban garantálta Ukrajna területi épségét, cserébe Ukrajna visszaadta a SZU-tól megörökölt atomarzenált. Ezt Oroszország rúgta fel a Krím elcsatolásával.

Az urkán kormány semmilyen kompromisszumra nem hajlandó a Donbas régiót illetően, ami egyrészt a Krím után érthető, másrészt viszont az ott élő oroszok és Oroszország ezt nem fogadja el. Oroszország sem hajlandó kompromisszumra, ők meg folyamatosan ellátják a szakadárokat utánpótlással.

Ergo mindenkinek igaza van és senkinek sincs igaza.