A skandináv országok társadalma Marxistának tekinthető? Ha igen milyen mértékben?

A Marxizmusnak vannak alapvető tanai, vannak alapvető kritériumok mikortól nevezhető egy állam Marxistának. Ezek közül kB egyet sem teljesítenek a Skandináv államok.

Maximum Szociáldemokratának nevezhetőek.

Bizonyos Skandináv országokban még király/királynő is van, pedig a monarchikus államforma nem igazán kompatibilis a Marxizmussal.

Mindegyik skandináv ország kapitalista berendezkedésű állam, mert a gazdaság túlnyomó többsége magántulajdonban van, valamint a gazdaság szabadpiaci elven működik.

A skandináv államokban a marxizmus sem gazdasági, sem társadalmi, sem politikai nem érvényesült a történelemben soha.

1.) A skandináv államok gazdasági értelemben kapitalisták, tehát ott a marxizmus a gazdaságban nem érvényesül.

2.) Mivel skandináv országok polgári demokráciák, így a marxizmus ott sem társadalmi, sem politikai téren nem volt jelen.

A marxizmus alapvetően arról szól, hogy a proletáriusnak forradalmi eszközökkel át kell vennie a hatalmat a termelőeszközök felett, a kezdetben a proletárdiktatúra útján (tehát az államhatalom elsősorban a proletárok kezében van, nem pedig a tőkésosztály kezében), később pedig az állam felszámolása után kommunista berendezkedésű társadalomban.

Namost a skandináv országokban ez egyáltalán nem érvényesül. A termelőeszközök továbbra is magánkézben vannak, a tőkésosztály irányítja őket. A várt forradalom sem jött el.

Ami Skandináviában van, azt szociáldemokráciának hívják: az állam hagyja, hogy a gazdasági kérdésekben elsősorban a piaci érdekek érvényesüljenek, cserébe az állam biztosítja minden állampolgárnak az alapvető megélhetéshez szükséges dolgokat, illetve aktívan részt vesz a nemzeti vagyon újraelosztásában, ezzel garantálva, hogy a helyi felvevőpiac továbbra is erős maradjon. A skandináv modell egy picit még csavar a klasszikus szociáldemokrácián azzal, hogy a piaci szektorok szabályozását elsősorban nem az állam végzi, hanem a különböző szakszervezetek és egyéb érdekvédelmi szervezetek. Ez a valóságban úgy néz ki, hogy egy bizonyos szektorban dolgozó munkavállalók különböző szakszervezetekbe tömörülnek, ezek a szakszervezetek szövetségre lépnek egymással, és közösen egyeznek meg az adott szektor cégeivel (vagy a céges érdekvédelmi szervezetekkel) a munkaviszonyokról, a bérekről, biztonsági előírásokról, stb..

Példának okáért én itt Dániában vagyok villamosmérnök, és én a dán nehézipari szakszervezet-tömörülésnek az egyik szakszervezetének vagyok tagja. Háromévente a szakszervezetek vezetői leülnek a nehézipari cégek érdekvédelmi szövetségének a vezetőivel, és közösen kidolgozzák, hogy az eljövendő három évre hogy fog kinézni a munkaszerződésünk. Természetesen ebbe minden munkavállalónak van beleszólása, és szavazás útján döntjük el, hogy elfogadjuk-e a felajánlott szerződést, vagy nem. Ha a többség igen, akkor az életbe is lép, ha nem, akkor pedig folytatódnak a tárgyalások. Ha egyáltalán nem sikerül dülőre jutni, akkor pedig vagy mi megyünk sztrájkolni, vagy a cégek jelentenek be lock-outot, de ez nagyon-nagyon ritka a magánszektorban. Az állami szektorban az összes dolgozó kollektív szerződésses, és ott viszonylag gyakoribb, hogy nem tudnak a felek megegyezni (feleségem például tanár, ők legutóbb két hetet sztrájkoltak, mire sikerült megegyezni).