Európa konzervatív és gyöpös, és Amerikáé a jövő. Ti is így látjátok?
Európa semmit sem változott 1900 óta. Továbbra is bolhafingnyi országok vitatkoznak zsebkendőnyi területek birtoklásán, a nemzeti kultúrájukat védi ami a modern korban semmit sem ér, vagy etnonacionalistán nyomatják a saját vallásukat vagy a francia forradalmi vallásellenességet nyomatják.
Amerikában mindegy, hogy ateista, keresztény, zsidó, muszlim, vagy akár voodoo vagy.
Európában tiltják befele egyre többen a kóservágást és a körülmetélést, meg a mecsetépítést, államilag támogatják a nemzeti egyházaikat, amik leragadtak valahol 1800-ban és csak 80 évesek mennek a misékre.
Amerikában már régóta jólét és lazaság van, Európában mindenre rágörcsölnek az emberek, azzal vannak elfoglalva, hogy a szomszédos országokról, amik nem sokban különböznek tőlük, komplex karikatúrákat találnak ki.
Mindenhol dúl a xenofóbia és a rasszizmus, de ezt nem ismerik el. Amerikának a feketék helyzetéről Martin Luther Kinggé változva papolnak, de ha a romákról van szó rögtön Hitlerré változnak.
Amerika már régóta tudja, hogy a szabad piac és a kapitalizmus az egyetlen járható út, Európa tele van szocialistával és nácival.
Ti hogy látjátok ezt?
#1 Na látod, ez is egy világnézet, és Amerikában elfogadják.
Európában meg korlátoltak az emberek és ettől is berezelnek.
amerikádnak annyi!
Hamarosan összesz@rja magát a saját súlya alatt!
"Európa konzervatív..."
Esetleg Kelet-Európa konzervatív, Nyugat-Európa egyáltalán nem az.
Más a helyzet.Részigazság, amit mondasz.
Európában a polgárok valamiért szeretik, ha az állam megmondja mit csináljanak, hogyan gondolkodjanak.
Ez így van Svédországtól Romániáig.
De, ha megnézzük például Európában az autóipari, mezőgazdasági szabályozásokat, ott tényleg látszik ez a "vasúti sínre" hajazó kötött gondolkodás.Vagyis, nagyon kis keretet hagynak, kvázi megakarják mondani,hogy mit vegyél.
Autóipari szabályozásokkal az EU a saját iparát szopatja, a mezőgazdaságival meg konzerválja az európai mezőgazdaság versenyképtelenségét.
Az USA-ban is léteznek szabályozások, de ott a piacnak nagy teret, nagy keretet engednek, ezért versenyképesebbek, ezért jobbak.
"Esetleg Kelet-Európa konzervatív, Nyugat-Európa egyáltalán nem az."
De az. Nem engedik a szabad piacot.
Társadalmilag Amerika is konzervativ lett.
Ok, hogy amúgy vallásszabadság van, mégis arányaiban több ott a keresztény vallásos mint Európában.
Ok, hogy több nemzetiség lakja, de a bevándorlást sokkal szigorúbban kezelik.
Ok, hogy egy országban élnek, de az Államok között vannak ellentétek. Pl California és Texas harca környezetvédelem kérdésében, a Déli államok kitartása a fegyverviselés mellett, a "Bible belt" államok és az Északkeletiek vitája az abortuszról stb stb.
Továbbá a kultúra ma is sokat ér. És ha az Amerikaiakat kérdezed, nekik is van nemzeti kultúrájuk és annak őrzésében talán még keményebbek mint az Európaiak. Ott annyiban más, hogy a szabad piac, és az egyén minél nagyobb szabadsága része a nemzeti identitásnak mivel ez adja az alapját.
"Európa tele van szocialistával és nácival."
Látom még trollnak is mohó vagy, mindkét oldalt provokálni akarod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!