Az amerikai társadalom józanul gondolkodó tagjainak nem kellene-e határozottan fellépnie Derek Chauvin mellett és az igazságos bíráskodás érdekében?
A probléma az, hogy ha ez elfogadott lenne, hogy a rendőr gumibotoz, meg agyonlő, akkor előfordulhatna, hogy te is kapnál a gumibottal, ha nem ugrasz elég gyorsan a rendőr felszólítására pl. egy igazoltatásnál.
Én nem szeretnék egy ilyen rendőrállamban élni, de ezek szerint vannak, akik igen. Mert ha a gumibotozás bevett dolog, akkor máskor is előfordul majd, hogy megszalad a rendőr keze, majd azt mondja, hogy nem akartál engedelmeskedni.
Ja itt is pont az történt xd
Szegény mintapolgárt csak igazoltatni akarták aztán nem vette elő 5 másodperc alatt a személyit erre rátérdeltek😆
Miért kell állandóan rendőrállamot meg fasizmust kiabálni ha valaki biztonságban szeretne élni?
Hát én inkább szeretnék egy olyan országban élni ahol a bűnözők félnek a rendőrtől mint ahol az állampolgárok a bűnözőktől. Abból még nem lesz holokauszt hogy nem harmincszor kell felszólítani egy drogos néger hogy szálljon már ki a kocsiból. Nem tudom miért kell egyből ilyen hamis dilemmákat gyártani hogy simogassuk a bűnözőket vs rendőrállam. Azért a kettő között elég sok fokozat van...
12, pontosan ahogy írod. Imádom, hogy nekem pl. soha az életben nem volt semmi problémám a yarddal majdnem 40 év alatt. Ha felszólítottak azonnal engedelmeskedtem, mert normális helyeken így szokás, a rendőr egy fegyveres őr végülis, aki nem bízik benned, nyilván ha ellenállsz te fogod a rövidebbet húzni. Imádom, hogy senki nem gondolkodik a rendőrök fejével, csak a saját hülye agyával. Én is azon csodálkozom, hogy ennyi ideig könyörögtek Floydnak, hogy szálljon ki az autóból... Nem ez a megszokott Amerikában, előbb teaser gun-ozzák vagy lövik le, mint hogy ez történjen, ami történt vele.
A rendőr rendőr bameg, nem a haverod, meg nem az ellenséged, engedelmeskedni kell neki, betartani az utasításokat, aztán mehetsz isten hírével, ja, hogy be vagy drogozva, piálva? Akkor ne csodálkozz, hogy nem jófejek veled, hiszen kiszámíthatatlan vagy.
Engem miért nem akart soha vegzálni egy rendőr sem? Mert normálisan viselkedek velük?
"Örülhetne hogy nem lett helyben agyonlőve miután konkrétan bedrogozva dulakodott a rendőrökkel"
Nem, a "bedrogozva dülekedésért" nem a halálbüntetés jár, hanem egy pár éves-hónapos börtönbüntetés. De már sosem fogjuk megtudni, hogy George Floyd bűnös volt-e, vagy nem, mert Chauvin meggyilkolta.
"Hát én inkább szeretnék egy olyan országban élni ahol a bűnözők félnek a rendőrtől mint ahol az állampolgárok a bűnözőktől.
Én meg egy olyan országban szeretnék élni, ahol az állampolgároknak nem kell félniük a rendőri túlkapásoktól. A rendőrség működését azért szabályozzuk törvényekben, hogy az intézkedések ésszerűek, szakszerűek, és jogosak legyenek. Tudod valaki csak akkor lesz bűnöző, amikor a bíróság kimondja a bűnösségét. Addig csupán gyanusítottról lehet beszélni, a gyanusítottakat pedig megilleti az a jog, hogy ne öljék meg őket a rendőri intézkedés során, feltéve hogy a gyanusított nem jelent életveszélyt a rendőrre, vagy a közösség többi tagjára. George Floyd a földön fetrengve, négy rendőr által körül véve mégis milyen veszélyt jelentett bárkire is?
"Nem ez a megszokott Amerikában, előbb teaser gun-ozzák vagy lövik le, mint hogy ez történjen, ami történt vele."
Pontosan ez a probléma, hogy a gyanusítottakat egyből letaserezik, rosszabb esetben lelövik, akkor is, ha nem jelentenek különösebb veszélyt. Attól még, hogy ez mindennapos, nem lesz szakszerűbb vagy jogosabb. Az olyan rendőröket, akik szakszerűtlenül járnak el, és emiatt MEGGYILKOLNAK valakit, igenis ítéljék el. Maga a helyi rendőrkapitányság vezetője is a gyilkosság után pár nappal kimondta, hogy Chauvin teljesen szakszerűtlenül járt el, az általa használt kényszerítési módszert nem lehet biztonságosan és szakszerűen alkalmazni, ezért nem is engedélyezett az ottani rendőri szabályozások szerint.
"ja, hogy be vagy drogozva, piálva? Akkor ne csodálkozz, hogy nem jófejek veled, hiszen kiszámíthatatlan vagy."
Azért, mert valaki részeg, vagy be van drogozva, nem jár a helyszíni kivégzés. A rendőr feladata nem az, hogy helyben, az általa meghatározott módszerekkel, önbíráskodva ítéletet hozzon, hanem az, hogy a gyanusítottat mielőbb a megfelelő törvényszék elé juttassa. Persze ahogy előbb is említettem, előfordulhat az, hogy a gyanusított annyira veszélyes, hogy ez nem lehetséges, az ilyen esetekben a rendőr jogosan használhatja a szolgálati fegyverét, vagy egyéb potenciálisan halált is okozható eszközt, de itt nem ez történt. Itt egy földön fekvő, veszélytelen, és a törvény szeme előtt ártatlan állampolgárt gyilkolt meg egy rendőr. A gumibot, a taser, és a szolgálati lőfegyver nem arra van, hogy a rendőr a saját akaratát érvényesítse, hanem az önvédelemre, és szigorúan szabályozott esetekben a kényszerítésre.
"Itt egy földön fekvő, veszélytelen, és a törvény szeme előtt ártatlan állampolgárt gyilkolt meg egy rendőr."
Édes Istenem... én nem vagyok erőszakpárti, de komolyan? Veszélytelen? Egy bedrogozott 2 méteres üvöltöző, rendőri felszólításnak nem engedelmeskedő, büntetett előéletű személy nem veszélytelen? Értem.
Igen, egy négy rendőr által körülvett, megbilincselt, fegyvertelen, földön fekvő gyanúsított már bőven kimeríti a veszélytelenség fogalmát. Vagy mostantól akkor nyugodtan ki lehet végezni a helyszínen mindenkit, aki 2 méter magas, bedrogozott, és ellenáll a rendőri intézkedéseknek? Ennyi erővel minek dobunk ki egy csomó pénzt az igazságszolgáltatásra meg a börtönrendszerre, döntsön helyben a rendőr, hogy az illető bűnös-e, vagy sem, aztán ha bűnös, akkor helyben lőjje pofán. Sőt, ahogy itt láthattuk, még azt sem kell eldöntenie, hogy a gyanúsított bűnös-e, vagy nem, elég, ha ellenáll, és egyből ki lehet végezni.
Ez a világ, amiben te élni szeretnél, létezik, Észak-Koreának vagy Kampucheanak hívják, hívták. De Kampuchea már megszűnt, Észak-Koreába még nehéz bejutni, szóval ha szeretnél magad utánanézni, hogy hogyan néz ki az ilyen világ, ajánlom a Dredd Bíró című filmet (szigorúan a Karl Urbaneset, a Stallonés verzió katasztrofális)
,,Nem, a "bedrogozva dülekedésért" nem a halálbüntetés jár, hanem egy pár éves-hónapos börtönbüntetés."
A rendőrnek saját védelme érdekében joga van fegyvert használni. Sőt az állampolgárnak is.
,,De már sosem fogjuk megtudni, hogy George Floyd bűnös volt-e, vagy nem, mert Chauvin meggyilkolta."
Hát történetesen bűnös volt és ezt tudjuk is.
Ne hazudozzunk már nem lett senki meggyilkolva! Nem a rendőr tehet arról hogy be volt dorogozva meg piálva mint a hétszentség, ráadásul szívbajosan. Normál helyzetben senki se hal abba bele hogy rátérdelnek 8 percig, ahogy Floyd sem abba halt bele!
,,Én meg egy olyan országban szeretnék élni, ahol az állampolgároknak nem kell félniük a rendőri túlkapásoktól"
Nincs itt semmilyen túlkapás csak a szokásos szerecsenmosdató demokrata elmebaj.
,,George Floyd a földön fetrengve, négy rendőr által körül véve mégis milyen veszélyt jelentett bárkire is?"
Nem tudom feltűnt e de egy 100 kilós bedrogozott kannégerről beszélünk nem marinénirőlxd Pont azért lett letétdelve hogy ne jelentsen veszélyt.
,,Chauvin teljesen szakszerűtlenül járt el, az általa használt kényszerítési módszert nem lehet biztonságosan és szakszerűen alkalmazni, ezért nem is engedélyezett az ottani rendőri szabályozások szerint."
Hát ezt rosszul tudod mert az amerikai rendőrségnél ez bevett módszer. És hiába kapálóztok, továbbra sem lett meggyilkolva senki. Floyd jóval utána halt meg amiatt amit beszedett.
,,Itt egy földön fekvő, veszélytelen, és a törvény szeme előtt ártatlan állampolgárt gyilkolt meg egy rendőr"
Hiába szajkózod ezt a baromságot ha egyszer tényszerűen nem igaz. Az nem meggyilkolás hogy egy együttműködésre képtelen egyént a földhöz szorítok mert 3an sem tudják berakni a kocsiba. Az intézkedés meg Floyd halála között meg semmilyen összefüggés nincs.
,,Ez a világ, amiben te élni szeretnél, létezik, Észak-Koreának vagy Kampucheanak hívják, hívták"
Amit meg te szeretnél azt úgy hívják hogy anarchia. Költözz Szomáliába az összes ilyen drogos bűnözővel, ott nem lesz "rendőri túlkapás"!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!