Orbán Viktor miért viselkedik néha úgy, mint egy értelmi fogyatékos?
Most a migránsválság esetében jutott eszembe. Játszi itt a nagy szabadsághőst, aki "megvédi Európát a betolakodó muzulmán hordáktól". Legalább is a fideszesek komolyan ebben hisznek.
Személy szerint nem tudom ezek hol voltak történelem órán? Aludtak óra közben?
Senki nem emlékszik arra, hogy a Nyugat mit tett velünk a történelem során? Nem emlékszik senki sem arra, hogy a Habsburgok mindig is migránsokat telepítettek Magyarországra, mert ezzel a "divide et impera" elv alapján meg akarták osztani hazánkat. Már Mária Terázia is folyamatosan telepítette be a svábokat és később is a Habsburgok előszeretettel higították a magyar lakosságot a rácokkal, oláhokkal és tótokkal. Mindig is a migránsok betelepítése volt a céljuk, hogy ezzel is csökkentség, hogy többség lehessünk a saját országunkban. Ez volt a Nyugat terve velünk. Mi meg a vérünket ontottuk értük korábban az Oszmánok és Tatárok ellen, de ők ezt így hálálták meg.
Utána persze 1848-ban a Nyugat által betelepített migránsok készségesen álltak a Habsburg oldal mellé a mi leverésünkben.
És köszönhetően a Nyugat által betelepített más nemzetségűeknek 1920-ban láthattunk ennek mi lett a következménye. Az összes nyugati ország egymással karöltve ujjongott, amikor felszabdalták hazánkat. Maga a francia elnök Clemenceau készségesen pártolta a maguknak vad hiénaként területeket követelő oláhokat (a románok eredetileg a Tiszát szerették volna meghúzni határvonalnak).
Erre most fordult a kocka. Azok a nagyhatalmak, akik Afrikában, Ázsiában, Amerikában emberek millióit gyilkolták meg és minket is kizsákmányoltak és felszabdaltak most hirtelen tonnaszámra elárasztódnak más nemzetekkel.
Végre itt az idő, hogy összefogjunk velük és visszaadjuk mindazt a szörnyűséget, amit ők tettek velünk a történelem során.
A franciák is most csak visszakapják a volt gyarmataik országainak migránsaitól mindazt a sok szörnyűséget, amit ők tettek velük korábban.
Ahogyan a németek is betelepítették a migránsokat Hazánkba ezzel Trianont okozva, nekünk is lehetőségünk nyílna szimplán átengedni a migránsokat Németországba és segíteni a betelepítésüket, ugyanúgy ahogyan azt ők tették velünk korábban. Higgyétek el egyetlenegy migráns sem szeretne itt maradni, mind tovább akar menni (személyes tapasztalat). Pusztán annyi lenne a feladatunk, hogy batyut adunk nekik, elkísérjük őket és utat mutatunk Nyugat felé. Ennyi.
Erre a kis felcsúti majom elkezd bohóckodni. És játssza az eszét meg a nem létező kamu ellenségek meg problémát ellen árnyékboxol. Végre jó lehetőségünk nyílik erre ez a törpe megint nem tudja hova kell állni, kiknek az oldalára...beáll azok mellé áll akik mindig is kihasználtak minket a történelemben és felszabdaltak minket. Hihetetlen, hogy ennyire tökkelütött vezetőink vannak...
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!