Orbán Viktor miért viselkedik néha úgy, mint egy értelmi fogyatékos?
Most a migránsválság esetében jutott eszembe. Játszi itt a nagy szabadsághőst, aki "megvédi Európát a betolakodó muzulmán hordáktól". Legalább is a fideszesek komolyan ebben hisznek.
Személy szerint nem tudom ezek hol voltak történelem órán? Aludtak óra közben?
Senki nem emlékszik arra, hogy a Nyugat mit tett velünk a történelem során? Nem emlékszik senki sem arra, hogy a Habsburgok mindig is migránsokat telepítettek Magyarországra, mert ezzel a "divide et impera" elv alapján meg akarták osztani hazánkat. Már Mária Terázia is folyamatosan telepítette be a svábokat és később is a Habsburgok előszeretettel higították a magyar lakosságot a rácokkal, oláhokkal és tótokkal. Mindig is a migránsok betelepítése volt a céljuk, hogy ezzel is csökkentség, hogy többség lehessünk a saját országunkban. Ez volt a Nyugat terve velünk. Mi meg a vérünket ontottuk értük korábban az Oszmánok és Tatárok ellen, de ők ezt így hálálták meg.
Utána persze 1848-ban a Nyugat által betelepített migránsok készségesen álltak a Habsburg oldal mellé a mi leverésünkben.
És köszönhetően a Nyugat által betelepített más nemzetségűeknek 1920-ban láthattunk ennek mi lett a következménye. Az összes nyugati ország egymással karöltve ujjongott, amikor felszabdalták hazánkat. Maga a francia elnök Clemenceau készségesen pártolta a maguknak vad hiénaként területeket követelő oláhokat (a románok eredetileg a Tiszát szerették volna meghúzni határvonalnak).
Erre most fordult a kocka. Azok a nagyhatalmak, akik Afrikában, Ázsiában, Amerikában emberek millióit gyilkolták meg és minket is kizsákmányoltak és felszabdaltak most hirtelen tonnaszámra elárasztódnak más nemzetekkel.
Végre itt az idő, hogy összefogjunk velük és visszaadjuk mindazt a szörnyűséget, amit ők tettek velünk a történelem során.
A franciák is most csak visszakapják a volt gyarmataik országainak migránsaitól mindazt a sok szörnyűséget, amit ők tettek velük korábban.
Ahogyan a németek is betelepítették a migránsokat Hazánkba ezzel Trianont okozva, nekünk is lehetőségünk nyílna szimplán átengedni a migránsokat Németországba és segíteni a betelepítésüket, ugyanúgy ahogyan azt ők tették velünk korábban. Higgyétek el egyetlenegy migráns sem szeretne itt maradni, mind tovább akar menni (személyes tapasztalat). Pusztán annyi lenne a feladatunk, hogy batyut adunk nekik, elkísérjük őket és utat mutatunk Nyugat felé. Ennyi.
Erre a kis felcsúti majom elkezd bohóckodni. És játssza az eszét meg a nem létező kamu ellenségek meg problémát ellen árnyékboxol. Végre jó lehetőségünk nyílik erre ez a törpe megint nem tudja hova kell állni, kiknek az oldalára...beáll azok mellé áll akik mindig is kihasználtak minket a történelemben és felszabdaltak minket. Hihetetlen, hogy ennyire tökkelütött vezetőink vannak...
Orbán jobboldaliként elismeri, hogy nem létezik azon baloldali hazugság, miszerint minden ember egyenlő.
Szellemi képességekben vannak alacsonyabb, és magasabb szinten mozgó emberek.
A "megvédi Európát a muzulmán hordáktól, vivat kereszténység" szólamok a butább honfitársainknak szólnak.
Csak egy kis bibi van az elméleteddetel. Ha megnyitjuk a határt, úgy járunk, mint Szerbia. A menekültek, migránsok többsége itt ragad. Az osztákok zárják a határt "szárnyas kapukkal".
Másrészt: akiket beengedünk, azokat regisztrálni kell(ene). 2015-ben is vissza akartak küldeni migránsokat azzal, hogy nálunk lépték át először az EU határát.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!