Mit vársz majd Bidentől?
Az új amerikai elnöktől.
Elvárjátok,hogy leszámoljon Orbánnal?
Azt, hogy válságba dönti az országot. Elindít egy-két háborút, felolvas pár papírról, valószínüleg mutatkozni sem fog a publikum előtt, videókkal fog kommunikálni az emberekkel, eladja az országot, stb.
Semmi jót nem várok tőle, de bárcsak ne lenne igazam.
Semmit. Az az ember egy nulla. Nem Bidenre szavaztak az emberek hanem Trump ellen.
Bidennek nincs érdemi programja a migráció erősitésén meg homolobby kiszolgálását kívül.
Majd azt fogja csinálni amit a dep state diktál neki.
"Bidennek nincs érdemi programja "
Már az első pár lépése, hogy eltörli Trump intézkedéseit már érdemi tett.
1. Szövetséges országok vezetői nem számolnak el egymással. Emellett Orbán teljesen demokratikusan lett megválasztva (annak minden mocskával, csalással), ahogy Biden is (és minden demokratikusnak nevezett vezetőnél). Maximum a választásokba próbál majd beavatkozni, pl. elküldi hozzánk is szavazni a halott szavazóit, de szerencsére Orbán is előtud húzni néhány hullát, ha nagyon szorulna a hurok.
2. Bidentől se várok többet mint Tramplitól. Tramplit is csak azért néztem, hogy legyen min röhögjek, kész kabaré volt, ez a szenilis vén hülye is fog néhány vidám percet nyújtani.
Biden kijelentette, hogy visszalépteti az USA-t a Klímaegyezménybe!
Már sokkal jobb mint Trump!
Az, hogy Orbánt semmibe nem nézi, azzal nincs egyedül: Orbán nem elfogadható egy valós demokrácia számára!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!