Az angolszász országok mitől voltak ennyire sikeresek az utóbbi 400 évben?
A világ szétlopása mellett (illetve avval részben összefüggésben) további jelentős tényező volt az, hogy védtük a töröktől nyugatot (és saját magunkat is), sőt, mint kiderült, egyesek (pl Rotschildok és a habsburgok) össze is játszottak a törökökkel.
Vígan építették a gazdaságukat, miközben mi magyarok (és a balkániak) vért áldoztunk azért évszázadokig, hogy feltartsuk a törököket.
Ez az előzménye az utóbbi 400 évnek.
Az utóbbi 400 évben pedig az imperializmusuk tovább növekedett, lemészárolták a négereket és részben behurcolták őket a közben alakuló USA-ba az angolszászok.
Következett Belga-Kongó (a belgák kelta-germán keverékek, főleg germán többségűek a flamandok), valamint a Német Birodalom mészárlása szintén Afrikában, és ez még mindig a 19-század.
Az USA nem csak behurcolta a négereket Amerikába, de ők is megvetették lábukat Afrikában, hasonlóan rossz szándékkal.
A 19.században az USA megjelent az akkoriban technikailag elmaradott Japán partjainál is, fenyegető zsarolással, látjuk, mi az eredménye (rákényszerítették Japánra az imperializmust, hogy az USA helyettük és érdekében rontson neki Japán Kínának és Korának, utána meg 1953-ban közvetlenül is megjelent Korában az USA, mészárolni.)
Japán addig alapvetően békés és nagyjából elszigetelt életmódban leledzett, leszámítva 1-2 shógunt.
A 20.századba most bele se mennék, két világháború... Oroszország, a Nyugat és USA imperializmusáról szólt legfőképp, plusz folytatták a drogkereskedelem kiépítését és a fegyverkereskedelmet.
Summa: a nyugat, a germánság öl, rombol, pusztít, önző, kereskedelemközpontú, rab igába von, nem igazán gondolkodik lényegi módon, elveszik a részletekben, kereskedik, számol, számol, esetleg még számítgat, és számol, néha pedig kiszámít, és számító.
Tisztelet a pozitív kivételnek.
Tudod, kérdező, kinek mi a siker... Számomra nem az a siker, ha megölnék másokat, és meglopnék. (Egész más helyzet, ha megtámadnak, és meg kell védenem magam, de akkor se kell túlzásokba esni, ha nem muszáj az adott helyzetből eredően.)
Nekem a siker BENSŐ dolog: tudati fejlődés, igazságkeresés, a dolgok felszíne alatti folyamatok megismerése, megértése, TOVÁBBÁ A SZERETET gyakorlása, abban való fejlődés (mert én se vagyok tökéletes, de legalább jó szándékú vagyok és teszek is azért, hogy javuljanak a dolgok a világban), az egyensúly ÉS KIEGYENLÍTETTSÉG megtalálása, hogy magamra is gondoljak, meg másokra is, a művészet, és a helyes gondolkodásmód.
Az egyensúlyeltolódás (pl leigázottak-urak, gazdagok-szeglények) a buta, ostoba hozzáállás jele, azok butasága, akiken múlott (bizonyos hatalmasságokon múlik manapság is).
Számomra az, ami nyugaton van, sikertelen önámításnak érzékelt, csillogó felszín alatti lelki rothadás, "belső" szeméthegyek, és a fogyasztói társadalom kézzelfogható úszó szigetei, önzőség, alattomosság, a létezés esszenciájának nem értése, szellemi vakság, elvesznek a részletekben, nem látják a fától az erdőt...
#1 válaszoló írása szórakoztató, különösképpen a történelmi elfogultsággal szembe.
Kérdező a 400 év erősen túlzás, hiszen 17. századba, főleg az első felében, bár voltak gyarmataik, de eltörpült a Spanyol Birodalom mellett. Inkább 300 évről beszélnék nem véletlen, hogy az Első Birodalmi időszakot, Nagy-Britannia megalakulásától az amerikai függetlenségi háború végéig teszik.
Nagy előnye volt Angliának, hogy területileg elszigetelt volt, nem véletlen, hogy évszázadok óta nem lépett ellengéses hadsereg a szigetre.
Másodszor rengeteg vér árán, sok háborút megvívtak ezért a sikerért, franciákkal, spanyolokkal, hollandokkal és a többi néppel.
Az ipari forradalmak sem elhanyagolhatók, aminek a legtöbb vívmánya angolszász területről indult és ők már tökéletesítették, míg a mások csak ismerkedtek a technológiával.
1# Az usa fekákat nem behurcolták hanem vásárolták.
Már afrikában is rabszolgák voltak.
6/8
Csak szólok hogy a törökök szétgyalázták a magyarokat.
Úgy hurcolták el a magyarokat rabszolgának mint az állatokat.
Aztán 150 évig uralkodtak a magyarokon.
Jól megállították.
"ha nem tartoztatjuk fel őket elfoglalják Bécset, esetleg Pragat. "
Így is háromszor vonultak Bécs alá és egyszer sem jött össze. Sőt előbb vonultak Bécs alá, mint Buda ellen. Budat 1526-ban kifosztottak, de nem maradtak. Szerintem Prága már nagy szó, nem tudtak volna kitörni a Kárpátokból.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!