Az USA-ban hová tűnt a fékek és ellensúlyok rendszere?
Ez már a második eset hogy Trump gyakorlatilag nemzet- és emberiségellenes döntést hoz, miután korábban a klímaegyezményből lépett ki, ami egyértelműen emberiség elleni bűncselekmény volt.
Az egyfelől világos, hogy Trump jó eséllyel érzi a vesztét, hogy ha még az impeachment valami okból nem is ment végbe (ami szintén érthetetlen hiszen hivatalosan bizonyították hogy hazaárulást követett el), akkor is bukni fog jó eséllyel novemberben, így (jó kártékony populistához híven) megpróbál annyi kárt csinálni az országában és a világban amennyit lehet mielőtt megfosztják a hatalmától.
DE.
Az alkotmány, a szenátus, a bíróság stb. ezt miért hagyja? Legjobb tudomásom szerint az USA-ban (pl. Magyarországgal ellentétben) létezik, vagy legalábbis létezett eddig a fékek és ellensúlyok rendszere, azaz az elnök nem tehetett meg bármit egymaga. Most meg sorozatosan hoz ilyen döntéseket, és ezek úgy néz ki érvényesek is. Ez hogy lehetséges? A valaha volt legnagyobb klímaválság idején pl. miért hagyták hogy ez a kretén kiléptesse az USA-t a klímaegyezményből, ezzel kvázi nyílt utat engedve a mértéktelen környezetszennyezésnek, csakazértis mert most kellene mindennél jobban visszavenni belőle? Ez az ember veszélyes nem csak a saját országára de az egész emberiségre, és pont most már hirtelen bármit megtehet? Ez nekem új, ez mióta van így is miért? Mi történt amiről én nem tudok?
"A valaha volt legnagyobb klímaválság idején" LOL, ez libsi kitaláció. A földi klíma folyamatosan változott, még az 1800-as években még azt hitték, hogy a Föld ki fog hűlni és mindenki eszkimó lesz (lásd. Az ember tragédiája). Egy kicsit túl sok jelentőséget tulajdoníttok az ember ráhatásának a Földre. Emelett a klíma egyezménynek olyan államok maradtak a tagjai, amelyek egymagukban többet szennyezik a környezetet mint rajtuk kívül mindenki (India, Kína)
WHO: az egy libsi gittegylet, ami igazából semmire se jó.
18:36: Trumpli most ezt a "libsi gittegyletet" a kínaiak karjába lökte, akik bőségesen pótolták a kieső amerikai támogatást. Igen, mesteri húzás volt!
(Még öt hónapig mennyi kárt okozhat ez a kretén, te jó ég...)
20:14: a WHO, mint károkozó... Végülis csak eltüntettek néhány halálos kórságot a föld színéről, te szerencsétlen.
De ők nem szenvednek, ellentétben veled. A kínaiak már bőségesen kárpótolták őket.
"Az egyfelől világos, hogy Trump jó eséllyel érzi a vesztét, hogy ha még az impeachment valami okból nem is ment végbe (ami szintén érthetetlen hiszen hivatalosan bizonyították hogy hazaárulást követett el)..."
nem bizonyítottak semmit. konkrétan a semmit bizonyították.
"...akkor is bukni fog jó eséllyel novemberben..."
a jelenlegi előrejelzések szerint nemhogy bukni nem fog, de földindulás szerű győzelem várható. (főleg, ha JB marad a kihívó)
"...miért hagyták hogy ez a kretén kiléptesse az USA-t a klímaegyezményből.."
az USA soha nem lépett be a klímaegyezménybe. Obama írta alá és elnöki rendelettel léptette életbe. az elnöktől független törvényhozó szervezeteken (képviselőház és szenátus) sosem ment keresztül. ezért tudta Trump kilépni. nem csinált mást, mint visszavonta a korábbi elnök rendeletét.
"Ez az ember veszélyes nem csak a saját országára de az egész emberiségre, és pont most már hirtelen bármit megtehet?"
pont, hogy nem tehet meg bármit. amit viszont megtehet, azt meg is csinálja. közte és a korábbi elnökök között csak annyi a különbség, hogy neki nagyon rossz a sajtója. ezért érzed azt, hogy valami nincs rendben.
"Mi történt amiről én nem tudok?"
semmi nem történt, minden kb. ugyanúgy működik, mint eddig. alapvetően jól.
egyébként rengeted mindenről nem tudsz. azt pl. tudod, mert több magyar újság is megírta, hogy Trump miatt olyan rossz a vírushelyzet Amerikában. azt persze elfelejtették megírni, hogy jan. 31-én beutazási tilalmat rendelt el minden kínai és 14 napon belül Kínában járt, amerikai állampolgársággal illetve tartózkodási engedéllyel (pl. zöld kártya) nem rendelkező személlyel szemben (és számukra is karantént írt elő), amit akkor az összes újság és híroldal élesen bírált, a demokraták törvényjavaslatot nyújtottak be, hogy megakadályozzák és a WHO főnöke feb. 3-án lenyilatkozta, hogy mindenfajta utazási korlátozás felesleges.
Trump nem egy matyóhímzés, de nagyon nem az, téged azonban hosszú évek óta hazugságokkal etetnek, azért nem értesz semmit.
"Mi történt amiről én nem tudok?"
Rengeteg minden. A 9-es is leírt pár "finomságot". Én az amerikai híreket amerikai forrásokból szerzem és bizony egy rakás dolog nem jut el a magyar oldalakra. Ajánlom Tim Pool YouTube-csatornáit azoknak akik tudnak angolul:
https://www.youtube.com/user/Timcasts
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!