A D-nappal kapcsolatosan milyen hibákat vétettek a szövetségesek, és milyet a németek?
- Az amerikaiak ejtőernyőit nagyon körülményesen lehetett levenni az angolokéhoz képest, így a túlélési esélyeik csökkentek
- A dagály idejét rosszul mérték fel, nem vették figyelembe, hogy a szél miatt korábban lesz.
- A partraszállás előtt nagyon sok és nehéz kaját kaptak, ami miatt tengeribetegek lettek, és harcképességük nagy mértékben csökkent.
Azt tudom, hogy elég jól felkészültek a szövetségesek, több okból is, mint leírtad. (Az, hogy Hitler bealtatózta magát, nem ide tartozik, ellenben a felderítés igen).
Viszont ők maguk sem voltak maradéktalanul elégedettek a teljesítményükkel. Arra lennék kíváncsi, hogy mit csinálhattak volna másképpen az akkori technika, rendelkezésükre álló információ alapján, a kevesebb veszteség és nagyobb eredményesség érdekében.
Mint írtam, pl. az angoloknak csak egy mozdulat kellett az ejtőernyőjüktől megszabadulni, az amerikaiaknak három, ez egy rossz döntés, ami rengeteg felesleges amerikai ejtőernyős életét kioltotta, mielőtt bármit tehettek volna.
Nem csináltak mesterségesen ködöt.
Az első hullám simán a csapatszállítókban hagyhatták volna a felszerelésük nagy részét a könnyebb mozgás érdekében, és ráértek volna akkor visszamenni, ha már biztonságos a partszakasz
Az angolok és az amerikaiak sisakja is a kezdetekben igen használhatatlan volt, de más probléma is volt a ruházattal (pl. a gránátokat az amerikai egyenruhán úgy tárolták, hogy véletlen mozdulattal könnyen ki lehetett biztosítani, és sok baleset is volt emiatt. Az ilyesminek nem csak az emberveszteség miatt, hanem a harci morál miatt is nagy kár volt.
----
Egyébként valóban az is megérne egy kérdést, hogy a németek miben hibáztak.
- Kevés volt a lőszer
- A tankok nem voltak a partközelben
- Kevés volt a magasrangú tiszt a helyszínen.
biztosan megvolt az oka amiért nem tették,de én először lebombáztattam volna a partot mielőtt partra szállnak.
mert azok a bunkerek és a bennük lévő géppuska fészekből kaszaboló németek nagyon kemény agyaggalamb lövészetet tartottak aznap.
volt is egy géppuskás túlélő német katona,aki kb 1000 amcsit lőtt le aznap a fészekből.
A németek ott hibáztak, hogy elkezdték a háborút, nekimentek a világ legnagyobb, legerősebb nagyhatalmainak amelyek többszörös élőerő, nyersanyag, olaj, ipari stb. fölényben voltak. A Szövetségesek nem hasraütés-szerűen szálltak partra, előtte gondosan meggyengítették (légitámadásokkal) a Luftwaffét, felmérték a terepet, hírszerzéssel a várható ellenállás mértékét és már csak akkor mentek amikor biztosítani tudták a többszörös erőfölényt az adott partszakaszon/térségben.
Ennélfogva az egyes technikai kérdések nem nyomtak túl sokat a latban és hiába lett volna ott több német tiszt nem tudtak volna mit csinálni. Az SS tartalék is állhatott volna partközelben - akkor máshol szállnak partra, pl. Dél-Franciaországban (ahogy később azt meg is tették).
Ezzel együtt összehangoltabb német védelem súlyosabb veszteségeket tudott volna okozni, de a partraszálló erőket nem tudta volna visszanyomni, mert azok már az első pillanattól kezdve túlerőben voltak, pár nap felfejlődés után már a szárazföldi technikában (tüzérség, harckocsik) is. Hamarabb nem tudott volna a német erősítés a parthoz érni mert szinte teljes volt a Szövetséges légifölény a levegőből megakadályozták volna a logisztikai műveleteket (ahogy meg is tették, ezért is tartott 3 hétig az amúgy 3 napos út).
A Szövetségesek összességében mindent jól csináltak, inkább egyes partszakaszokon bakiztak ami súlyos emberáldozatokba került (ld. Omaha, ott szinte mindent elcsesztek, az előkészítő légitámadás a hibás célazonosítás miatt a part menti védőállások helyett a mögöttük lévő üres területre hullott, a duplex tankokat túl hamar tették vízre így elsüllyedtek és nem tudták támogatni az első hullámokat, a partmenti "tagoltság" kialakításáért felelős rakétás ütegek a tengerbe lőtték a rakétákat stb.). Ugyancsak elég felemásra sikerült a légideszant bevetése. Rosszul mérték fel a légvédelem erejét, így össze-vissza dobták le a csapatokat, azok szétszóródtak, nem tudtak felfejlődni, a kitűzött taktikai feladatok töredékét sem tudták teljesíteni.
#9 Hm érdekes gondolat, a Fau-2 párizsi támadása. Ez valóban nem jutott eszembe. Szerintem csak átmenetileg lett volna demoralizáló hatása, hosszútávon nem Lerombolják Párizs és környékének néhány foltját, de a készlet szűkös, és hamarosan nincs utánpótlás, míg Nagy-Britanniából jön.
Tárgyalóasztal ebből nem lett volna, sőt, inkább jobban siettek volna.
A pusztítás viszont tényleg nagy lett volna, bár gondolom, így is. Hogy gondoltak-e erre, szerintem biztos, csak arra juthatott Hitler, hogy London támadásával több kárt okoz, jobban demoralizál. Persze ekkor már nem volt épeszű
A Fau-2-t azonban jó messzire kellett volna vinni, hogy Párizst célozzák meg, hiszen túl nagy a hatótávja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!