Hogy lehetséges, hogy a német pilóták voltak messze a legjobbak a 2. vh-ban, amikor a szövetségesek uralták az eget?

Igazolt légigyőzelmek számában valóban német vadászpilóták a csúcstartók. De ez nem azt jelenti, hogy messze ők a legjobbak. A vadászgépek csak a légierő egy kis részét jelentették és az, hogy tehetséges vadászpilótáik voltak, még nem jelentette azt, hogy ők az égbolt korlátlan hatalmú urai.

Például hiába a rengeteg légigyőzelem, hiába lő le egy német pilóta egy nap 10 B-17-est, ha a maradék 110 le tudja dobni a bombáit. Tudod: sok lúd disznót győz. De ha még sikertelen is a küldetés, visszafordulnak a bombázók: hiába az egész, ha a Luftwaffe nem tud ellentámadást indítani. Márpedig nem nagyon tudott: az angliai légi csatától a háború végéig a hótt' menő német légierő képtelen volt olyan csapást mérni az angliai repülőterekre, ami megakadályozta volna a szövetséges nehézbombázók bevetéseit. Pedig próbálkoztak eleget. Arról meg már álmodni sem mertek, hogy lerombolják Nagy-Britanniát a levegőből, nem volt rá kapacitásuk.

És akkor még mindig csak a támadásokról beszéltünk. Szállításról, légi felderítésről, ejtőernyősök bevetéséről szó sem volt, pedig erről is szól a légi hadviselés. A vadászpilóták légigyőzelmei nagyon látványos dolgok, jól lehet velük villogni, de messze nem jelzik a légierő potenciálját. Például ha egy pilótának rengeteg bevetése és légigyőzelme van, az utalhat arra, hogy milyen marha jó vadászpilóta, de akár arra is, hogy emberhiány miatt muszáj volt újra és újra harcba küldeni, nem volt rá lehetőség, hogy pihenőt kapjon, kiképzésre járjon vagy ő maga tartson kiképzéseket. Ez pedig elég komoly probléma a légierőnél.

Messze nem voltak a legjobbak, csak ők kénytelenek voltak végigharcolni 5-6 évet, míg az amerikai vagy brit pilóták bizonyos számú bevetés után szimplán leszerelhettek vagy átmentek kiképzőnek.

Ráadásul a legtöbb német ász a légigyőzelmeit a szovjetek ellen érte el, és ennek oka leginkább a szovjet kiképzés hibáiban keresendő, pl arra képezték a pilótáikat, hogy szoros formációban repüljenek, így egy magányos német, ha elég szemfüles volt egyetlen jól irányzott sorozattal több gépet is ki tudott lőni, persze idővel a szovjetek is változtattak a módszereiket és a németek sem voltak ám sebezhetetlenek, több német ászt is lelőttek bevetés közben, csak szerencséjükre ki tudtak ugrani és visszajutottak a saját alakulataikhoz.

A Luftwaffe erejét egyébként épp a jó kiképzés adta a jó gépek mellett, ezért volt az, hogy az igazi csapást nem a repterek bombázása jelentette a németek számára, hanem a tehetséges, tapasztalt pilótáik lelövése.

A szövetségesek volt, hogy felküldtek egy rakás bombázót minimális bombateherrel csalinak, de kaptak egy erős vadászkíséretet, így mikor a németek megjelentek a bombázók visszafordultak, míg az amerikai és brit pilóták annyi németet löttek le, amennyit bírtak és ők kapták a jój képzett utánpótlást otthonról, míg a németek idővel kifogytak a tapasztalt vadászpilótákból. 1944 második felében már volt olyan bombázószemélyzet, ami úgy teljesítette a 25 bevetését, hogy egyetlen német géppel sem találkozott, pedig a német ipar még ekkor is naponta tudta tucatszám gyártani a gépeket, csak már nem volt olyan, aki tudjon is velük repülni, a 18-19 éves suhancok akik alig néhány óra kiképzéssel mentek föl gyakran nagyobb veszélyt jelentettek egymásra mint az ellenségre, nem egyszer előfordult, hogy egymással ütköztek össze a levegőben például.

Egyrészt képzettségben, harci tapasztalatban, harceljárásokban és sokszor a technika terén is jobbak voltak a németek. Viszont ezek a képzett pilóták jórészt meghaltak vagy fogságba estek 43-ra, csak az igazán szerencsések és tehetségesek maradtak meg (már amíg kitartott a szerencséjük)

Aztán jön a másik oldal: A keleti fronton sokszor nagyon képzetlen pilótákkal kerültek szembe, akik nem mindig a csúcskategóriát képviselő gépben ültek. Ezzel nem a németeket vagy az elért eredményeiket akarom kisebbíteni, de tény hogy a vörös hadsereg és persze a légierő (pld Sztálin tisztogatásainak köszönhetően) finoman szólva nem volt a toppon a háború elején (oké lehet a végén se)

Nyugati oldalon mondhatni hogy az Angliai csata és Észak afrikai/földközi tengeri hadműveletekre mondható hogy egyenlő erőviszonyok között folyt. Itt nem is lehet egyértelmű német fölényről beszélni. Viszont a háború későbbi szakaszában a nyugati szövetségesek megtehették hogy a tapasztalt pilótákat nem küldték újabb és újabb bevetésekre, míg a németek a jelentős veszteségek és az egyre erősödő nyugati fölény miatt ezt nem tehették meg. Az egyre erősödő nyugati lég ifölény következménye az hogy egyszerűen nem volt esélyük annyi légi győzelmet elérni (vagyis ha 1 német vadászra jut 6 amerikai akkor nem nehéz kimatekozni hogy sokkal több felé oszlik a légi győzelem a nyugati oldalon). Érdemes a témában elolvasni Tobak Tibor könyveit. Pumák, földön-égen stb. Elég jól szemlélteti mennyire esélytelen helyzetből indultak és próbálták a legjobbat kihozni a helyzetből a magyar és német pilóták a bombázókötelékekkel és a kísérő vadászokkal szemben.