Ha a szövetségesek hadat üzentek Németországnak amikor 1939-ben megtámadta Lengyelországot, akkor a szintén őket támadó szovjeteknek miért nem üzentek hadat?
Mert mondjuk ha őket is megtámadják, akkor végleg eldőlt volna, hogy a szovjetek a nácik szövetségesei lesznek a nyugati hatalmakkal szemben, így meg simán volt rá esély, hogy egymásnak essenek.
Nem nehéz rájönni, csak kicsit járatni kéne az agyadat.
A szovjet technológia olyan alacsony szintű volt, hogy nem tarottak attól, hogy még valamekkora terület elfoglalásával veszélyt jelent a nyugatra.
Ugyanakkor a német technológia és ipar a szovjetunió elfoglalása után szerzett nyersanyagokkal és területtel, már sokkal veszélyesebbnek tűnt a szövetségesek számára.
Emiatt, úgy voltak vele, hogy a szovjetek még mindig jobbak, mint a németek, és a szövetségesek hadüzenetének elmaradásával még volt esély (és meg is valósult) az érdekszövetség a németek ellen.
Ha csak egy kicsit ismernéd a történelmet akkor nem kérdeznél ilyeneket!
A szovjetek azokat a területeket akkor vesztették el amikor a polgárháború és intervenció sújtotta országukat orvul megtámadták a lengyelek. Tehát ez nekik egyfajta "trianon " volt. (A baltikum és a finnek is ekkor tudtak leválni)
A szovjetek ezeket a területeket szerezték vissza csak.
Németország volt az agresszor 1939 szeptember elején. A Szovjetunió várt két hetet a támadással és próbálta úgy beállítani Kelet-Lengyelország megszállását a világ közvéleménye előtt, hogy annak oka a helyiek védelme a német támadás miatt.
A gyakorlati ok pedig, ami miatt a nyugati nagyhatalmak ezt jóváhagyták (és később Finnország lerohanásakor is semlegesek maradtak), hogy nem kívántak háborúzni a nagy, erős Szovjetunióval. Németország tűnt akkor még veszélyesebbnek a nyugati érdekekre nézve, az ő meghátráltatása is elég nagy falat volt a franciáknak, briteknek. Taktikai okból pedig amit az első is ír, hogy ha mindkettőnek hadat üzennek, az megerősítette volna a német-szovjet szövetséget.
Mert a Lengyelországnak adott brit-francia garancia eleve csak német agresszió esetére vonatkozott. A brit külpolitika legnagyobb hülyesége volt egyébként, a beteges germanofóbia keresendő a döntés hátterében, semmint a racionális megfontolások.
Németország semmiféle veszélyt nem jelentett sem a brit, sem a francia érdekekre 1939-ben. Ez az igazság.
Angolok, franciák joggal féltek, hogy gyarmat birodalmukat a szovjet mintára szétszedik, ezért inkább a sokkal gyengébb németeknek üzentek hadat.
A németek pancélosaiknak felét elvesztették a lengyel megszállás során, ennek ellenére a jóval erősebb angol, francia hadigépezett 20 kilóméternyi előre törés után megállt. Itt a szovjet félnek is volt némi beleszólása. Hiszen a vörösök a németek sikerének örültek, mert a szovjetek egyik legnagyobb vásárlója a német háborúsgépezet volt.
A német nemzet szocialisták csak akkor vonultak a szovjet szocialisták ellen, amikor euópai kontinensen már nem tudot mit meghódítani (Ciprustól franciákon át egyészen norvégiáig) Az angol sziget nem volt fontos és hosszútávon tartható, sokkal inkább a gyarmataik, de azokat nem tudták volna meghódítani néhány hónap alatt.
Így a németek a szovjet függőséget akarták enyhíteni a szovjet megszállással és új német kollaboráns kormányt.
"Angolok, franciák joggal féltek, hogy gyarmat birodalmukat a szovjet mintára szétszedik, ezért inkább a sokkal gyengébb németeknek üzentek hadat.
A németek pancélosaiknak felét elvesztették a lengyel megszállás során, ennek ellenére a jóval erősebb angol, francia hadigépezett 20 kilóméternyi előre törés után megállt."
Te honnan veszed ezeket az óriási baromságokat?!
1. A németek alig vesztettek egységet a lengyelek ellen, gyakorlatilag hetek alatt elsöpörték őket.
2. A német hadsereget sokkal erősebbnek tartotta a közvélemény mint a tisztektől megfosztott szovjetekét akik a gyengécske finnek ellen is több éven keresztül szenvedtek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!