A második világháborúban a katonák hogy élték túl a teleket?
Gyakran olvasni, hogy a hőmérséklet gyakran lement -30, sőt -40 °C fokra.
Hogy a fenébe élték ezt túl nyílt terepen?
Az eszkimók is elvannak, és a jégkorszakot is átvészelte az emberiség. :D
Biztos k.@rva kemény dolog lehet, de megcsinálható.
Az ardennek-i német támadásnál voltak olyan jenkik, akiknek átázott a bakancsa, ráfagyott a zokni a lábujjaira, azok elüszkösödtek, és amikor levette a zoknit, jött vele a lábujja is. Azért az is kemény dolog lehetett.
Hogyan? Nehezen, sokan sehogy.
Nekem mindkét nagyapám ott volt a Donnál. Amíg az állásaikban voltak, nem volt túl vészes, de mikor a visszavonulás jött, ott már nem volt hova behúzódni, parasztok szállásaira, házakba, pajtákba próbáltak bevackolódni estére, csak sok esetben azok már tele voltak németekkel és a kamerádok nem éppen a bajtársiasság mintapéldányai voltak addigra már. A német teherautókról is sok esetben lerugdosták a magyar katonákat.
Mozogni kellett, aki leült, kidőlt, menthetetlenül megfagyott, az élte túl, aki az erejét, élelmiszerét, ruházatát jól be tudta osztani, vagy valahonnan szerezni tudott ilyesmit.
És a hideg még nem volt minden, lőttek is ott, a szovjet sereg, partizánok rajtaütései, vérhas, tífusz, sebesülések, alultápláltság tizedelték őket.
Sokan fogságba kerültek, ezzel ugyan megszabadultak a fagyástól - egy időre legalábbis - mert utána a fogság körülményei vittek el sokakat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!