Miért akar minden tizenéves háborúzni?

Kedves 10-es. Jó a gondolatmeneted, de párhelyen azért sántít. Az iskola sajnos nem arra van, hogy megtanítson az életre. Az pont arra van, hogy a hatalom agymosását átadja (azon túl természetesen, hogy írni, olvasni, számolni megtanít) Egyszerű példa, amikor ált. isk. elsős voltam ('91) az elég közel volt még a rendszerváltáshoz. Az a suli ahova jártam, amúgy is eléggé a szocializmus bábja volt a rendszerváltásig, és '91-ben még úgy kellett köszönnünk, hogy "szervusztok kispajtások", valamint kötelezően oroszul kellett tanulnunk 4. osztálytól, ami már a 90-es évek közepe felé volt. Tehát az iskola, pláne az általános iskola és a gimnázium abszolút nem tanít az életre, inkább a hatalom (akik a tantervet összerakták) eszmerendszerét, világnézetét akarja a gyerekbe beprogramozni, hogy felnőttként a rendszer hűséges robotjai legyenek. A szakmunkásképző (oda is jártam) ezzel szemben szabadabb, és jobban az életre tanít. Itt (tapasztalatokat írok, hangsúlyozom) a tanárok se a rendszer birkái teljes egészében, legalábbis nem az agymosás és a lexikális tudás átadása az elsődleges cél.

Én sokat töltök, és töltöttem mindig is a virtuális világban (játékokra gondolok), mert ott "szabad" lehetek, olyanokat tehetek meg, amit a való életben vagy a józan ész, de sokkal inkább a hatalom nem enged meg. De ettől függetlenül sose kezdtem ámokfutásba az utcákon azért, mert előző este a Need For Speed-ben végigszántottam az összes utcát a rommá tuningolt autómmal, vagy GTA-ban halomra öltem a zsarukat menekülés közben. El tudom választani a kettőt egymástól. És az életben sose bántanék senkit (max önvédelemből, de akkor ha kell a karját a hátába állítom), nem tennék kárt senki tulajdonában, és főként nem akarnék mások fölött állni, uralkodni fölöttük, megmondani mit és hogyan kell. Nekem erre ott a virtuális élet.

A valóságban elhatárolódom minden készként tálalt nézettől (megvan a sajátom, köszönöm) legyen az politikai, vallási, társadalmi, vagy miegymás. Jobban szeretem magamnak megfőzni a rizseshúst alapanyagokból, mint a Tescoban megvenni a lefóliázott, kész kaját. A hasonlat remélem világos.

A kérdező által említett emberek tipikusan azok (mint ahogy sajnos a világ legalább 70%-a) akik bedőlnek egy kész eszmének, értékrendnek (tök mindegy melyiknek) és aszerint élnek, vagdalkoznak és ítélkeznek, ahelyett, hogy felállítanának egy saját értékrendet, eszmét, világnézetet.

a múlt meg valóban nem érdekel. Tudok a megtörtént ellen tenni? Nem. Elfogadom, hogy az történt, már ha tényleg az és úgy történt. Egy tanárom szavait idézve: "Honnan tudod b@$zd meg, ott voltál???"

Az akkor volt, de ma már más világ van.

A legtöbb lázadozó fiatal ismérvei (szerintem) az alábbiak, nem feltétlenül fontossági sorrendben:

- stabil háttér (anyuci apuci a pénzcsap, otthon vár a kaja stb)

- k*rv@ sok szabadidő

- összezavarodottság (nem találja még a helyét a világban, részismeretek alapján ítélkezik, és készpénznek vesz mindent, amit egy általa hitelesnek ítélt forrásból hall)

- meg nem értettség érzése (ehhez mondjuk sokszor hozzátesz a szülőknek a "hülye vagy te fiam" hozzáállása, amit sokan nem tudnak leszarni, na én mindig is le tudtam)

- elfojtott érzelmek, önkifejezés korlátozása (mindenki megmondja nekik mit, hogyan, illetve megint csak sokszor a szülők "hülye vagy te fiam" hozzáállása miatt nem tud, nem mer önmaga lenni)

Hirtelen nem jut eszembe több, ha valakinek igen, egészítse ki.

Aztán van aki ezeket tudja kezelni, optimistaként gondolkozik önmagát és önmaga majdani beteljesítését illetően (na ez vagyok én), ezért nem érez kényszert olyan dolgok megváltoztatására, amihez ő egy kis porszem.

Visszetérve egy kicsit az előttem szólóhoz:

A 40-es évek más volt (szerintem), de ma már túl kényelmes a világ a fejlett, nyugati országok fiataljainak ahhoz, hogy egy valóban éles helyzetben a többségük megállja a helyét (tisztelet a kivételnek ugye)

Engem nagyban nevelt az utca, ki tudok állni magamért ha kell, de őszintén szólva egy éles, háborús helyzetben lövésem nincs mit csinálnék, azok kívül, hogy első blikkre én is garantáltan összeszarnám magam.

Elmondom kb hogy miért!

A mai legtöbb filmekben/sorozatokban azt látják a fiatalok a háború alatt hogy ott van egy menő csávó (ő vele azonosulnak) akinek van egy saját fegyver arzenálja és abból válogat, majd kimegy a csatatérre a szintén menő mellékszereplőkkel és kinyírnak mindenkit. Az ellenség 1 percet vár mire leszedik, addig meg párat lövöldözik azért mellé.

A valóságban meg kb fegyverük nem lenne a fronton, ha meg igen használni sem tudnák. Esetleg ha tudnák használni akkor meg célba nem találnának.

Ugyanez a rendőrök, kommandósok esetében is.

Ha meg mondjuk néznek egy évad 24-et, rögtön nem menő az ügynökösdi.

Na éppen ez az. Van egy "propaganda gépezet" globálisan, vagy éppen regionálisan, mindegy, ami mindig az aktuális trendek szerint egyfajta romantikus töltetet ad a háborúnak.

Nem tudom emlékeztek-e, valamelyik tehetségkutatóban a Mészáros János Elek nevű versenyző (aki aztán nyert is) énekelt valami huszár indulót az 1800-as évekből. Megdicsérték az előadást, de a Puzsér Róbert (akit a maga érdekes stílusa ellenére én nem tartok buta embernek) kifejezetten azt kifogásolta az egészben, hogy "Mi jó és romantikus van egy háborúban megdögleni???" Ebben benne van minden.

Csak arra akartam kilyukadni, amit itt az utolsó kettő írt, hogy valóban, a filmek színezik, a főhős mindig megússza, illetve a játékokban is hat sorozat bekapása után esik le az "életerő", holott a valóságban újoncként az első lennék aki bekapja azt az egy-két golyót a harcmezőn, amitől garantáltan elvérzek, vagy aki rálép egy aknára, és rögtön fürge leszek, mert "egyik lábam itt, a másik ott" (a testem meg amott, de ez már részletkérdés)

#14-hez.

Az iskola arra van, vagy az iskola arra való. Itt tér el a gondolatmenetünk. Ami van, az vagy jó, vagy nem. Vizsgálható, miért lett úgy. Azonban egy objektum (szervezet, itt iskola) adott céllal jön létre, akik pedig működtetik, ebből valamennyit, netán az ellenkezőjét valósítják meg. Az iskola az életben szükséges ismeretek szervezett, összefogott átadására való. Ez egy szakma, amelynek megfelelő működéséhez megfelelő feltételek szükségesek.

Te járhattál egy végletesen szélsőséges (és hibás) iskolába. Azonban ez nagyon sok helyen nem így volt már az 1970-es években sem. Ott akkor sem kellett „kispajtásokkal” köszönni. Sok iskola (pontosabban hozzáértő, empatikus tanárai) az életre tanít, miközben más iskolákban az oktatók egy része nem alkalmas a feladatai ellátására. Például az utolsó mondatodban idézett tanárodat, az az egyetlen kijelentés kizárja ebből a közösségből. Nemhogy épeszű tanár, de épeszű ember sem mond ekkora badarságot. Ha az igaz lenne, azonnal meg kellene szüntetni a történelemoktatást. És akkor megnézhetnénk magunkat néhány évtized múlva. A mai oktatásról nem beszélek, az annyira másról szól, hogy e hely nem elegendő ezt elmondani. Félig meg nincs kedvem szónokolni.

A nyelvek egy más kérdéskör. Akkor – hibás megközelítésből, de helyes célként – oroszt kellett tanulni. Ma ezt sokan önként teszi nem kis erőfeszítéssel. Nyelv nélkül bezárkózott lesz mindenki, hiszen nem tud kommunikálni, nem tud megismerni, egyszóval önmaga zárt világában él.

Miként te is a magad virtuális világában. Azért érzed ott szabadnak magad, mert ott nincs semmi, csak a saját gondolataid. A való világ bonyolult, a megismerése erőfeszítéseket igényel. Néha nem is kicsit. Aki viszont nem tanulta meg ezt (mert ez is tanulandó, iskolában is, de mindenekelőtt a szülőktől kisgyermek korban), annak nehezére esik ott tájékozódni. Az ember pedig sikerre vágyik. Te a virtuális világban igyekszel ezt megkapni, mert eszerint a való világban neked ez sokkal nehezebb. Sajnálatos.

És hogy ez mennyire így van, bizonyítja következő észrevételed. Igen, a rizses hús sokkal jobb saját készítésben, mint (főleg a) Tescoból. Azonban pusztán a gyors eljutás kedvéért nem fogom megtanulni az autókészítés mesterségét (a felszerelés beszerzési nehézségeiről nem is beszélve), hanem készterméket használok. Vannak dolgok, ahol a saját tapasztalataink a fontosak, és vannak, ahol másokét használjuk. A művészet éppen abban áll, hogy ezeket helyesen válogassuk meg.

A fiatalság egy állapot, amit sokan sokféle szempontból vizsgáltak. Ez időnként igen komoly apparátust igényel. Hogy megértek viselkedéseket, sőt, felismerem azok helyes vagy hibás voltát, az amiatt van, hogy elfogadom az előbbi komoly koponyák felismeréseit, és pusztán átveszem. Hogy (itt is) vitatkozom ebben és másban másokkal, az meg amiatt, hogy az adott témában fellelhető ezer meg ezer állításból igyekszem megfelelő körültekintéssel az igazit kiválasztani, és elhagyni a hamisat. Az első dolgaim között az szerepelt (annak idején), hogy e megkülönböztetéseket minél hatásosabban legyek képes elvégezni. A tizenéves kor az az állapot, amikor az ifjú ember ráébred, hogy nemcsak mások tapasztalatait lehet átvenni, hanem sajátot is lehet gyűjteni. Minden indulás nehéz, hiszen akkor még nincs tapasztalatunk. Az e korosztályhoz illeszkedő „terelés” lehet a felnőtt társadalom feladata, hogy a megszerzendő tapasztalatok minél hasznosabbak legyenek. A tiltás nem terelés, azaz éppen az oda terelés, ahová nem akarnánk. Mert e korosztály legfontosabb és leghasznosabb ismérve a gátak áttörése. E nélkül az emberi tulajdonság nélkül ember se lenne.