Ha megszavazzák a sorkatonaságot hány éves korig soroznak be embereket?





Nem lesz belőle semmi.
De eleve 2004-ben volt utoljára sorkatonaság.
Tehát,akik ma olyan 30-32 év alatt vannak már nem voltak sorkatonák.
Ennyi embert biztos nem soroznának be.





1# a kérdező nem erre gondolt.
Kérdező: általában, azokban az országokban, ahol sorkatonaság van, 18 évtől 26, max 28 éves korig szokott lenni. 1-2 kivétel van, de ez az általános kor. Suli befejezés után egyébként.





Nem tudom de ha bevezetik kötelezően abba Viktor bele fog bukni. Ez olyan biztos mint az internet adó bevezetése lett volna.
Hogy mér gondolom így ?
Tegyük fel ez 2-300 ezer embernek szólna KÖTELEZŐEN.
300-ból mondjuk eljön tiltakozni "csak" 100 ezer.
És ahogy Petőfi mondta "Habár fölűl a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr!"
Gondolom nem szeretnél magadnak 300 ezer ellenséget ?
Ugye ? Na hát Viktor sem.





A szelkakasfidesz harcolt a legjobban a sorkatonasag ellen. Egyre tobb mindent hoznak vissza a rakosi-idokbol.
Kotelezo katonasag, a ratko-gyerekek ded-unokait ader-gyerekeknek fogjak hivni, es lehet sorolni.
Szomoru vilag lesz itt, ha ezek a sargahaz-szokevenyek sokaig maradnak szabadon.





""300-ból mondjuk eljön tiltakozni "csak" 100 ezer.
Úgy is mindet kivégzik."
Ja azért mert nem teszik nekik valami, ami neked.
Hát neked is ugyanezt kívánom hasonló esetkor.
No komment.





Látszik milyen beteg emberek vannak itt.
Csak nehogy ilyen beteg emberek legyenek a kiképzőtisztek között is.










Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!