Ismertek/ismertetek olyan embert, aki harcolt a II. világháborúban?

Igen, keresztanyám nagyapja.

A Don-kanyarból jött haza gyalog, közben evett lovat és embert is. Elég volt az öregnek.

Nagypapám legfiatalabb nagybátyja (3-4 évvel volt csak idősebb nála).

Rendes "bácsi" volt, gyermeke nem lett, feleségével élt.

Évekkel a háború után jött haza Szibériából 30 egynéhány kilósan.

Sose mesélt róla senkinek, hogy milyen volt, de a tűzijátékot nem szerette. Mindig "nyugodtság lengte" körül, halk szavú volt. Kisgyerekként (tizenévesen) rendszeresen találkoztam vele (disznóvágás után mindig nagypapámmal vittünk nekik kóstolót. (sajnos már nem él egyikőjük se)

18:41...Lehet még ismerték is egymást nagypapámmal.

Tavaly hunyt el 91 évesen, aktív harcról nem beszélt, és valahol Csehszlovák területen estek hadifogságba.

Leginkább a fogságról beszélt, hogy odafele menet kézigánátokat dobáltak közéjük, meg random közéjük lőttek, ott látott elég sok embert meghalni. A fogságban is éheztek, annyira hogy még a kutyaszart is megették.

Azt mondta hogy a nagyobb, erősebbnek tűnő emberek sokkal hamarabb meghaltak, és kb csak a kis szikár, vékony emberek maradtak életben, mert jobban bírja a szervezetük a nélkülözést.

18:41 vagyok.

Bővebben nem mesélt róla igazából senkinek, azt tartja, a rossz dolgok a múlté felesleges bolygatni. Amikor elfogták őket az oroszok, a csapatukkal éppen valami farmon pihentek, amikor mozsározni kezdték őket. Egyik bajtársának egy repesztől, vagy szilánktól leszakadt a feje és anélkül tett pár lépést, de gondolom többen meghaltak még. Meg előtte volt valami olyasmi hogy éjjel hallottak valami hangot és azt hitték ellenség, közben meg valami állat volt, de a lövések valakit eltaláltak is az is meghalt. Mikor a fogságból hazaengedték, semmije se volt, kb gyalog meg stoppal kellett belső-oroszországból hazajönnie. Amúgy itthon volt olyan, hogy elesett bajtársa apja nekitámadt, mert "hagyta" elmenni és meghalni. Kemény idők lehettek. De azt is mesélte, hogy voltak olyan forrófejűek akik nagy kedvvel mentek harcolni. Ők haltak meg elsőnek sokszor...

1956-ban a városban dolgozott, és a harcok alatt se állt meg a munka, kapualjról kapualja szaladt sokszor a fegyveresek elől nehogy valaki eltalálja, erre már anyám is emlékszik, bár még pár éves volt csak. Ő azt mesélte mikor a ruszkik terelték le a civileket az óvóhelyre, közben meg vették el az órákat, emlékszik olyan tisztre akinek a könyökéig órák voltak (davaj csaszi! ugyebár)

Mindkét nagyapám volt a fronton. Aktív harcban egyik sem vett részt, mindkettő fogságba került.

Az egyik mesélte, hogy lőszer nélkül küldték őket járőrözni, hogy ne vadásszanak a kincstári lőszerrel. Az egyik ilyen alkalommal megadta magát egy szovjet egység. Annyian voltak, hogy még a fegyvereiket sem tudták cipelni (valószínűleg 10-12-en lehettek, nagyapámék ketten). Kiderült, hogy az oroszok azért adták meg magukat mert nem volt mit enni. Néhányat "hátra küldtek" a többi "nem járt jól"

Hasonló történetet mesélt a másik nagyapám is, de ő tolmácsként találkozott az oroszokkal. (másik városban volt)

Ö később Budapest ostromakor is tolmács volt, akkor már hadifogolyként (a háború alatt megtanult oroszul és németül is. Oroszra még engem is tanított párszor)

'56-ban is összeszedték kellett mint tolmács.