Hol harcoltak magyarok a 2. világháborúban a nyugati fronton (vagy legnyugatabbra hol voltak állásaink)?

Magyar katonák Dániában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Søren Peder Sørensen dán újságíró 2005-ben megjelent De ungarske soldater – „A magyar katonák” – című könyvében[8] tárta fel a háború végén Dániába vezényelt magyar katonák sorsát. 1945 februárjában 12 000 magyar katona jelentősebb katonai kiképzés nélkül került Dániába, ahol átvették az innen az orosz és a nyugati frontra átirányított német katonák helyét, és gyakorlatilag őrző feladatokat folytattak a német megszállók parancsnoksága alatt. A megbízhatatlan szövetségesnek tartott magyaroknak a németek nem mertek fontos katonai feladatokat adni: vasútvonalakat és hidakat őriztek, néha pedig egyszerű munkaszolgálatos feladatokra küldték őket. Katonai kiképzésük nagy valószínűséggel nemcsak azért maradhatott el, mert a magyarokat harci helyzetben megbízhatatlannak tartották, hanem azért is, mert ilyen módon maguk a német kiképző tisztek is igyekeztek elkerülni a frontra küldést. A megbízhatatlanságra okot adott, hogy a magyaroknak háborúellenesek voltak, inkább a dán lakossággal, mi több, a dán ellenállással igyekezték ápolni a jó kapcsolatot. 1945. április 22-én, Koppenhágában a Királyi Testőrség kaszárnyájában elszállásolt magyar katonák fellázadtak az azonnali, frontra küldő német parancs ellen. Órákon át ropogtak a fegyverek Koppenhága belvárosában a túlerőben lévő németek és a gyengén felfegyverzett magyarok közt. A legnagyobb dán napilap, a Politiken is beszámolt ekkor az eseményről. A magyar csapatoknak májusban a dán–német határt átlépve ismét el kellett hagyniuk Dániát. A hazafelé vezető út több német fogolytáboron keresztül vezetett. Azok közül akiket a Bornholm szigeten a szovjetek "szabadítottak fel" csak kevesen tértek vissza Magyarországra a szovjet hadifogságból.[9]

[link]