A Franco vezette Spanyolország miért nem lépett be a 2. világháborúba a németek és olaszok oldalán, mikor azok fegyverekkel, tankokkal és katonákkal segítették Franco-t a hatalomra jutásra?
Mivel a spanyoloknak volt eszük.
Viszont, anyagilag, fegyverekkel támogatták a tengelyhatalmakat.
Franco tehetséges politikus volt, a háború után a nyugat szövetségese lett, a volt gyarmatokkal is igyekezett jó kapcsolatot ápolni.
Franco a britekkel is nagyon jó kapcsolatot ápolt, s ma már tudjuk, hogy nem is állt szándékában belépni a második világháborúba Hitler oldalán.
Ideológiailag is nagyon messze álltak egymástól. A spanyol falangizmus egy tradicionális, konzervatív, katolikus irányzat, nem sok közös pontja van a nácizmussal.
Nyilván azt is felmérte, hogy a németek veszíthetnek.
Az ország ekkor épp épült a polgárháború után.
Franco eleinte úgy gondolta, megvárja míg kirajzolódik ki nyer.
Hitler az angliai háború status qou-nál kérte meg, hogy szállja meg Franco Gibraltárt (cserébe megkapta volna még a francia gyarmatokat). Ez a 7 kilométer bár fájt a spanyoloknak, de nem ért meg egy totális háborút. A szahara pedig semmit sem ért.
Franco nemet mondott, erre Hitler "kiátkozta" a "baráti" országok közül, innen gyakorlatilag nem is beszéltek. Jól is jártak vele a spanyolok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!