Hogyan tört ki ez a konfliktus Oroszország és Ukrajna között?
Látom itt is sok retardált van még a kérdést se értik :(
gondoltam van valami értelmes aki leírná akkár hosszabb mondatokban is.
"Ukrajna a valóságban sose létezett.. "
Amikor a Kijevi Rusz a fénykorát élte Moszkva és Szentpétervár kis falucskák voltak.
Oroszország meg megsértette az Egyesült Nemzetek Alapokmányának I. Fejezetének 2. cikkének 3. és 4. pontját azaz:
3. A Szervezet összes tagjai kötelesek nemzetközi viszályaikat békés eszközökkel és oly módon rendezni, hogy a nemzetközi béke és biztonság, valamint az igazságosság ne kerüljön veszélybe.
4. A Szervezet összes tagjainak nemzetközi érintkezéseik során más Állam területi épsége, vagy politikai függetlensége ellen irányuló vagy az Egyesült Nemzetek céljaival össze nem férő bármely más módon nyilvánuló erőszakkal való fenyegetéstől vagy erőszak alkalmazásától tartózkodniuk kell.
Ugyan ezeket a pontokat elfogadta Oroszország hivatalos elődállama a Szovjetunió is, nem is egyszer.
Előző vagyok. Hogy a kérdésre is válaszoljak:
November vége óta tüntetések zajlottak Kijevben mert Janukovics volt elnök elutasította a társulási egyezmény aláírását az Európai Unióval ehelyett Oroszország felé fordult mert azok gázárcsökkentést és hitelt ígértek nekik. Emiatt kezdődtek a tüntetések. Februárban a Janukovics párti képviselők egy része átállt az ellenzékhez a több halálesettel járó rendőri fellépés után, ezután Janukovicselmenekült Oroszországba közben pedig a parlament a Rada kifejezte bizalmatlanságát Janukoviccsal szemben és új ideiglenes elnököt, miniszterelnököt választott, illetve kiírta az elnökválasztást május 25-re.
Március 16-án egy kérdéses és vitatott népszavazás és egy március 11-én elogadott határozat értelmében a Krími Köztársaság egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét Koszovóra hivatkozva. A függetlenségét egyedül Oroszország ismerte el. Március 21-én Putyin aláírta a Duma által ratifikált szerződést melyben a Krími Köztársaság az Oroszországi Föderáció szubjektumává válik (gyakorlatilag innentől Oroszország része). Utána volt egy hét nyugodt időszak majd Kelet-Ukrajnában, Odesszában és Donyeckben kezdődtek tüntetések és zavargások. Mivel megismétlődni látszott az ami Krímen történt ezért az ukrán kormány terrorelhárító akciót (ők nevezik így) indított ezeken a helyeken.
Azóta pedig lassan eszkalálódik a konfliktus egy Kelet-Ukrajnára is sajnos.
Csak annyit mondok: mindenki (legyen akár orosz akár ukrán, EU párti) kövesse figyelemmel az eseményeket mivel ezek történelmi pillanatok. Ilyen események a második világháború óta, 70 éve, nem történetek Európában.
"A Krímen tartottak egy népszavazást a félsziget hova tartozásáról... egyértelmű volt a döntésük... hatalmas tömeg ünnepelte ezt"
Én csak azt vitatom, hogy tiszta és törvényes volt-e a választás, nem azt, hogy lett-e volna joguk dönteni róla a nemzetközi jog szerint. (Az ukrán jog szerint ugyanis a népszavazás törvénytelen volt mivel csak országos népszavazáson dönthetnek ilyen kérdésről)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!