Kezdőoldal » Politika » Hadsereg, hadvezetés » Szerintetek tényleg NEM lesz...

Nayal kérdése:

Szerintetek tényleg NEM lesz harmadik VH néhány éven belül?

Figyelt kérdés

"A VÁLSÁG FELÜLÍRJA A NATO TERVEIT?


Jelen állás szerint nagyon úgy tűnik, a válságban fetrengő nyugat gazdasági gondjai felülírják a katonai törekvéseit. A NATO ügynökei hatalmas anyagi támogatással felfordították egész Ukrajnát, - de most nem tudnak mit kezdeni a kialakult helyzettel, az irányítás kezd kicsúszni a kezükből. Az ukránok semmit nem tapasztalnak az új forradalomból. Nincs sikerélmény, csupán annyi változott, hogy kezdődnek a súlyos megszorító intézkedések.


Brüsszelben az EU csúcstalálkozón a legnagyobb gazdaságú országok egyeztető megbeszélésén mindenféle szankciót elutasítottak. A levegőben lóg pár olyan megszorítás, amelyen Moszkvában maximum röhögnek; ilyen a vízum szigorítás, vagy pár ember kitiltása. Diplomáciailag természetesen van min lovagolni, de ezek semmit nem jelentenek a valóságban. Emellett pár apróságról szó esett, és ezek tükrében érthető a nyugat meghátrálása. Legfőképpen Németország húzza keresztbe az USA rakétaterjeszkedési terveit.


Bármilyen meglepően hangzik, jelenleg Németország legnagyobb gazdasági partnere Oroszország. A lehallgatási botrány óta amúgy is kihűlt a levegő az európai és az amerikai cionisták között, jelenleg tartják a két lépést egymástól. Nemsokára fogják ők még egymást okolni is, sőt, egymással szembe is fognak kerülni, ahogy tovább mélyül a gazdasági válság és nőnek a gondjaik. Amikor Angliában megszellőztették, hogy nem támogatják a szankciókat, már érezhető volt némi baj. Az az EU felvetés, miszerint minden nemű fegyverszállítást fel kell függeszteni Oroszországba - javasolta Rebekka Harms EU biztos - szinte a vicc határát súrolja. Ez már csak egyet jelent; kifogytak az eszköztárból. Nincs mivel fenyegetőzni. A gazdasági szankciók pedig mit vonnának magukkal? Jöjjön pár meglepő adalék, és akkor láthatjuk, mik a fő bajok, miért is vannak gondban.


Németország jelenlegi járműgyártásának 40 %-a Oroszországba megy. Ez olyan szám, amely valóban meglepő. Oroszország olyan fejlődési stádiumban van, hogy most mindent beszippant, és ez egy 140 milliós piac. Amennyiben ezt le kell állítani - márpedig 5 perc alatt blokkolja az EU bevitelt Putyin, ha éppen úgy akarja -, az egyet jelentene azzal, hogy sok millió munkást már másnap az utcára lehet rakni Németországban és a beszállítói országokban.


Csak a német - orosz kereskedelmi vonalon 200 000 német dolgozik. Az ő munkahelyük is megszűnne percek alatt.


Oroszország az egyetlen hely, ahonnan a nyugat be tudja szerezni a nagyon ritka földfémeket. Kína már évekkel ezelőtt blokkolta az eladást, mondván gyártassa le aki akarja Kínában a technikát. Így állhatott elő az a helyzet, hogy az USA Kínában gyártatja le a legtitkosabb fegyverei elektronikáját. Nincs lehetősége a szükséges földfémeket beszerezni, nincs forrás. Az egyetlen eladó Oroszország, amely így azonnal leállítana mindennemű eladást. A nyugati elektronikai gyártás azonnal összedőlne. Az egyetlen megoldás az lenne, hogy jó pénzért a szemétből guberálnának ki alapanyagot. Az egész nyugat mehetne Kínába kunyerálni, hogy mindent gyártsanak le nekik. Ezzel azonban a nyugati világ elektronika gyártásának egy időre vége lenne.


Oroszország az atomerőművek fejlesztésében, felújításában és építésében szorosan együttműködik Németországgal. Elektronika a Siemenssel, speciális szivattyúk, és vezérléseket innen rendelik meg, ezeket kifejezetten az orosz erőművekhez fejlesztik a németek. Sok milliárdos üzletek ezek is, és sok-sok munkahely.


Az a nyersanyag mennyiség, amit Oroszország egyetlen rendelettel le tud állítani, és kínai irányba fordítani (ennyit tud a jelenlegi hálózaton átirányítani) azt eredményezné, hogy Németország elvesztené a napi olaj igényének 35 %-át, és a gáz 30 %-át. Vagyis legalább 50%-os áremelés történne pillanatok alatt az üzemanyagokban és fűtőanyagokban, amelyek már így is rendkívül drágák. Ezzel a rettenetesen nagy német logisztika ára a duplájára emelkedne, a termékek áraiban olyan infláció következne be, amelyet a nyugati társadalmak már nem viselnének el. Emellett az ukrajnai szállítások leállításával tulajdonképpen Dél- és Kelet-Európa valamennyi olaj és gáz forrását elvesztené.


Lavrov nagyon keményen beszélt John Kerry amerikai külügyminiszterrel nemrég egy telefonbeszélgetésen, melyet az amerikai fél kezdeményezett. Közölte vele, hogy minden Oroszország elleni intézkedés bumerángként fog hatni visszafelé is.


Nekünk azonban egyre inkább kezd az az érzésünk lenni, hogy Ukrajnában a valóságos nehézségek most kezdődnek. A soviniszta felforgatók kezdenek önjáróvá válni, viszont nagy mennyiségű fegyvert zsákmányoltak, és sokkal nagyobb erőt képviselnek, mint a cionista liberális banda. Ők csak beleültek abba, amit a szerencsétlen, csőbe húzott nacionalisták kikapartak nekik. Erő azonban nincs mögöttük. Ez a társaság azonban a kelet és a nyugat előtt is szalonképtelen, és még alá is játszanak ennek, a rendkívül szerencsétlen törvény ötleteikkel. Az oroszok élesen szembekerültek velük, az oroszok elleni atrocitások miatt. Könnyen előállhat az a helyzet, hogy ha az előrehozott választásokon nem szerepel megfelelő szinten a soviniszta oldal, akkor újra felforgatják az országot. Van benne már gyakorlatuk. A nyugat mondhatni ráfaragott velük, és a saját kardjába dőlt. Nagyon könnyen elképzelhető még az is, hogy maga a nyugat fog könyörögni Moszkvának, hogy tegyen rendet Ukrajnában. Moszkva azonban most is rendkívül nagy érzékkel politizál. Nyugodtan viselkedik, katonai lépései teljesen kiszámíthatatlanok, a Krímben tartózkodó 16 000 fegyveresről a mai napig nem tudni, hogy valójában kik is. Sem katonailag, sem gazdaságilag nincs az EU felkészülve egy oroszok elleni fellépésre, bármennyire is szeretnék ezt mutatni. Az USA pedig egy fogatlan oroszlán, nagy sörénnyel, de valódi erő nélkül.


A nyugaton sincs már olyan nagyon nagy egyetértés, a végén a kígyó saját farkába harap, és saját magát falja fel."


"ROGOZIN: A NATO FENYEGETÉSE EGYRE NŐ, FEGYVERKEZNÜNK KELL


Dimitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes bejelentette, az Egyesült Államok és a NATO mostanra olyan fenyegetést jelent Moszkva számára, ami szükségessé teszi az orosz hadsereg újrafegyverzését a legmodernebb fegyverekkel. "Az USA és a NATO terjeszkedését, valamint a közvetlen katonai fenyegetést nézve senkinek nem lehetnek kétségei afelől, hogy végre kell hajtani a hadsereg és flotta újrafelfegyverzését, valamint a védelmi ipar és katonai fejlesztések teljes megújítását."


Hídfő.net | Rogozin: a NATO fenyegetése egyre nő, fegyverkeznünk kellRogozin ezt saját Facebook-profilján jelentette be, a bejegyzés hatalmas népszerűségnek örvend.


Az orosz lakosság közvetlen katonai fenyegetésnek élte meg (mert az is), hogy az illegitim kijevi kormány a NATO segítségét kérte "az ország területi egységének megőrzésére", ami azt jelenti, hogy NATO-beavatkozást akarnak kiprovokálni a függetlenedő orosz területeken. Oroszország korábban törvényes felhatalmazást kapott Janukovics elnöktől katonai erő bevetésére Ukrajna területén. Ez együttesen eredményezi, hogy Ukrajnában a kelet és nyugat szembenállásának frontvonala konzerválódni látszik, ami közvetlen katonai fenyegetést jelent Oroszország és a térség más békeszerető országai számára.


A Pentagon a héten jelentette be, hogy további vadászgépeket küld a balti államokba járőrfeladatok ellátására. A NATO vadászgépei folyamatos mozgásban vannak az orosz határ mentén, miközben az amerikai haditengerészet 18 hajóból álló flottát küld a Fekete-tengerre és összevont hadgyakorlatot tartanak két NATO bábállammal, Romániával és Bulgáriával.


Oroszország válaszul azonnali mozgósítást és több rendkívüli hadgyakorlatot rendelt el a nyugati katonai körzetben. Jelenleg is folyamatban van a légvédelem felrázása, Moszkva több hónapon át tartó szituációs és éles lőgyakorlatokkal gondoskodik róla, hogy a légvédelem ébersége a megfelelő szinten legyen."


"Az USA hadserege készen áll arra, hogy megvédje a NATO országait Oroszországtól


Az USA hadserege kész arra, hogy teljesitse kötelességét a NATO-val szemben, ha a válság Ukrajnában ezt követeli majd, jelentette be az USA Egyesitett Vezérkari Főnökség elnöke, Martin Dempsey.


„Kötelességeink vannak a szövetségeseink felé a NATO-ban. És szeretném biztositani őket a felől, hogy ha olyan helyzet alakul ki, ami ezen kötelességeink teljesitésére kényszerit minket, reagálunk majd”, - jelentette be Dempsey.


A tábornok hozzátette azt is, hogy véleménye szerint, ha Oroszországnak megengednék, hogy behatoljon szuverén országokba azzal az ürüggyel, hogy az orosz etnikumot védelmezi Ukrajnában, egész Kelet-Európa és a Balkán is destabilizálódásnak lenne kitéve."


És még sorolhatnám. Forrás: Facebook: A közel kelet legérdekesebb hírei.


Plusz: [link]


Sokan arra hivatkoznak, hogy hát régebben is volt már ilyen ezzel meg azzal az országgal. Na és? Az régen volt, most most van, ez egy másik ország, mások a szereplők, és attól, hogy a konfliktus hasonló dolgok miatt robbant ki attól még ez nem egy lejátszott meccs. Vagy szerintetek minden ugyanúgy történik mint ahogy eddig? Mi a garancia erre? Ez olyan felfogás mint az, hogy eddig sem kötöttem be a biztonsági övet, ezután sem fogom úgysem lesz balesetem mert eddig sem volt, csak majdnem. De mindig elkerültem, úgyhogy most sem lesz.



2014. márc. 9. 18:37
1 2 3
 1/23 anonim ***** válasza:
91%
Már ,miért ne lenne?
2014. márc. 9. 18:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/23 anonim ***** válasza:
Ja.
2014. márc. 9. 18:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/23 anonim ***** válasza:
84%

Szerintem nem lesz.

Nem olvastam végig, csak letekertem az aljára, megtaláltam, amit kerestem: Forrás: FB.

SENKINEK nem érdeke egy VH.

2014. márc. 9. 18:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/23 anonim ***** válasza:
14%
Sajnos egy darabig nem lehet rá számítani.
2014. márc. 9. 18:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/23 anonim ***** válasza:
77%

Kedves kérdező, egy valamit fel kéne végre fogni: attól, hogy te és néhány hozzád hasonló szerencsétlen unja a nyomorult életét, még nem lesz III. világháború, hogy izgalmasabbá tegye azt.


Ennyi. Nem több. Gondolkodj el rajta és értsd meg.

2014. márc. 9. 18:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/23 anonim ***** válasza:
18%

"Kedves kérdező, egy valamit fel kéne végre fogni: attól, hogy te és néhány hozzád hasonló szerencsétlen unja a nyomorult életét, még nem lesz III. világháború, hogy izgalmasabbá tegye azt.

"



Gyönyörű.... hüpp-hüpppp.... GYÖNYÖRŰ válasz!!!!!

[link]

2014. márc. 9. 18:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/23 anonim ***** válasza:
89%
Too long didn't read.
2014. márc. 9. 19:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/23 anonim ***** válasza:
28%

Remélem lesz!

Alig várom!

Mocskos ez a világ,meg kell tisztulnia!

2014. márc. 9. 20:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/23 anonim ***** válasza:
94%
Előbb-utóbb lesz, de nem biztos hogy Ukrajna miatt. Lehet, hogy 20-40 év múlva India vagy Kína miatt. Hozzá teszem ez az EU gázfüggése az oroszoktól, ugyanakkor az EU szeretné Ukrajnát, de az oroszok a Krímet szerelmi háromszög ... szóval az EU indul hátrányból, nem Oroszország.
2014. márc. 9. 21:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/23 anonim ***** válasza:
33%
Szerintem már pár héten belül elkezdődhet. Úgy érzem jól felkészültem, aki meg nem az úgy is kipurcan. Húlljon a férgese:D
2014. márc. 9. 22:23
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!